Rákos Vidéke, 1934 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1934-03-25 / 12. szám

6 oldal. RÁKOS VIDÉKE 12 szám SZENTSÉGIMÁDÁS. Vasárnap délután Szent Jó­zsef tiszteletére szentségimádás volt a templomiban., A szentbeszédet dr. Biró Bertalan mondotta. KÖZGYŰLÉS. A levente egyesület 25-én, d. e. fél 11 órakor tartja a Kossuth-téri iskolában rendes évi közgyűlését. • NÉPMŰVELÉS, Március 25-én d. u. 6 órakor a Horthy Miklós elemi iskolában dr. Szakter Károly közsi. orvos »A betegápolás« címen, Boronkay Sándor és Ginál János igazgatók veti tét képes előadást tar Lámák., Ugyan­ekkor a Kossuth-téri iskolában Somos József tanitó »Her- czeg Ferenc az arany hegedű« címen tart előadást, ame­lyet Riha Gyula és Nagy Sándor igazgatók vetített képes előadásai egészítenek ki. A NEMZETI EGYSÉG NŐI CSOPORTJA április 2-án, husvét hétfőn este 8 órakor jótékony célú teaestélyt tart, kulturális előadással egybekötve. Az esté­lyen minden hazafias polgárt szívesen látnak. A teajegy ára 50 fillér. VÁLASZTMÁNYI GYŰLÉS. A N. E. P. sashalmi szervezete március 27-én, kedden es!e 8 órakor együttes választmányi gyűlést tart a Schuszler-vendéglő nagyter­mében. MOZGALOM A HÉV. TARIFA ÜGYÉBEN. A Nem­zeti egység pártjának szervezete a rakosszentmihályi, má­tyásföldi és cinkotai szervezeteivel együttesen mozgalmat indít a Hév. szemóíydijszabás leszáljitása érdekében1, igen helyesen felhasználva az arra legalkalmasabb mos­tani pillanatot. A mozgalom élén Szűcs István dr. ország­gyűlési képviselőnk, Rélbey Ferenc dr. ny. főispán és a Nemzeti egység szervezeteinek elnökei állának. A PETŐFI ASZTALTÁRSASÁG vasárnap este a Bauer-vendéglőben Giczy György alelnök rendezésében tartotta meg hagyományos márciusi ünnepélyét, Ízlésesen összeállított műsor keretében. Az est a legmelegebb han­gulatban folyt le. KULTUR-DÉLUTÁNOK. Az állami lakótelep szo­ciális kulturbizottsága Giczy György elnök, telepgondnok vezetésével, rendszeres szociális népművelő előadásokat, úgynevezett kulturdélutánokat tart a telep kullurházában mindem vasárnap, kizárólag tizenhat éven felüliek részére, minden második vasárnap pedig gyermekek részére. A szociális és tudományos felolvasásokat énekszámokkal és tréfás jelenetekkel tarkítják. Az első előadást március 25-én d„ u. 6 órakor tartják, b az első értekezést Giczy György adja elő a helyesen értelmezett szociálizmusróL SZINIELÖADÁS. Husvét vasárnapján, április else­jén, este 7 órakor a szociális bizottság és a X. kér. fut­ball klub az állami lakótelep kulturházában Farkas Imre egyik legszebb operettjét, a »Nótás 'kapitány«-t adja elő újjászervezett műkedvelő gárdájával és zenekarával. A nagysikerűnek ígérkező előadás érdekessége, hogy a műkedvelő gárda betanítására a bizottságnak sikerűit megnyerni a nagy nevű zeneszerző, néhai Szto janovits Jenő főzeneigazgató özvegyét, Petrovichné Lucy Piersont, a régi hires opera énekesnőt és színházi karmestert, ki jelenleg Sashalmon működik, mint ének- és zongora- tanárnő, valamint férjét, Petrovich Zoltán újságírót, ki évekig a prágai Szokol filmgyár, majd a budapesti m., kir, Várszínház rendezője volt, s több daljátéknak a szerzője. Mindketten régi ismerősei a helyi közönségnek, mert a legelső színtársulatnak, mely Sashalmon játszott, a Tóváry társulatnak is ők voltak a karmesterei, illetve rendezői. Az előadást reggelig tartó táncmulatság fejezi be. A belépőjegyek ára 1 pengő és 80 fillér. TEADÉLUTÁN. Várakozáson felül sikerült a sas­halmi ipartestület teadélutánja. Huszonkét háziasszony együttes munkájának eredménye a fényes siker, melynek tiszta eredménye 112.(15 P. Az ipartestület tagjai, ven­dégei d. u. 6 órától, amikor a tea felszolgálása kezdődött, éj fél utánig a legkitűnőbb hangulatban együtt maradtak.. Moldován Ferenc elnök néhány keresetlen szóval üdvö­zölte a megjelenteket és bejelentette, hogy az estély jöve­delme az ipar testület zongora-alapjául szolgák Vasvári Tercsiké három verset szavalt el hatásosan. A tea felszol­gálása után ie^y nagy perecet, melyet Gottfried Gvőző ajándékozott, sorsolták ki, Szalai Laios nverbe meg, de visszaadta, hogy amerikai árverésen adják el. A következő nyerő Kacsó Sámuel, majd Nagy Gyula volt. AZ IPAROSKÖR KÖZGYŰLÉSE. A sashalmi ön­álló iparosok és kereskedők köre vasárnap tartotta rendes évi közgyűlését, melyen az évi jelentést Vermes Jenő, a pénztári jelentést pedig Schuszter Ferenc terjesztette elő. A jelentéseket a közgyűlés egyhangúlag elfogadta, majd a felmentvény megadása után elnökké 'újra Schock Józse­fet választotta meg. Meghosszabbították a vecsési és rákosligeti villamosvasutak előmunkálati engedélyit. A Besz­kárt már évekkel ezelőtt előmunkálati engedélyt kapott a Vecsés és Rákosliget felé vezető uj villamosvonalaik építésére. Az építkezést azonban a gazdasági viszonyok romlása folytán nem hajthatták végre. A kereskedelem­ügyi miniszter most további egy évre meghosszabbította a két villamosvonal előmunkálati engedélyét a Reszkárt számára. A vecsési vonal a szentlőrinci villamos meg­hosszabbításaként épülne ki és a vecsési dülőut mentén Sorokísárpéteri község érintésével a Kossuth Ferenc-telepig vezetne. A rákosligeti vonalat az uj köztemetői vonal meg­hosszabbításaként tervezik, innen Rákoskeresztúr, Rákos­csaba érintésével Pécelig, Rákoskeresztúr községtől pedig Rákosligetig haladna, az uj villamosvasút. Anyakönyvi hírek. 1934. február havában születtek: Weisz Iboly Éva, Vidék Etelka Anna, Szkotnyár Mária Erzsébet, Tóth Mag­dolna Erzsébet, Labancz Ferenc Gyula, Szánk Klára Kata­lin, Varga Zsuzsanna, Marossán Edit Sára, Kovácsiik György István, Tóth József Jordán; — Házasságot kö­töttek: Szili István—Morvái Emilia, Vadikerly Zsigmond— Nagy Mária, Ilonig Kálmán—Babák Anna, xMáté István— Agócs Eszter, Tar István—Melczer Margit, Balogh Mi­hály—Huszár Anna, Bara Sándor—Molnár Sára, Solti József—Engyel Terézia, Mihályfy Zoltán Vince Imre László—Schóber Irma. — Elhaltak: Horváth János, Do- bák Irén, Czobor Józsefné sz. Szabó Verona, Samu Ist­ván, özv. Seidl Jánosaié sz. Kohánka Katalin, Lindmayer János, Smekál Jenő, Mallilza György, özv. Rosta Sándorné sz. Szilágyi Rozália, Philipp Alajosné sz. Schottola leré- zia, András József, Udvary István, Goldstein Lipótné sz. Schön beiger Jozefin, Mátyás Éva, özv. Galgóczy Gás- párné sz. Csókási Etelka. 4558/1934. sz. HIRDETMÉNY. A községi elöljáróság felhívja mindazokat, akiknek 6 éven aluli gyermekük van, vagy 6 éven aluli gyermek van gondozásuk alatt, hogy f. évi március hó 28-án dél­előtt 10 prara a községháza tanácstermében megtartandó védőoltásra gyermekükkel együtt — szigorú büntetés terhe alatt — okvetlenül jelenjenek meg. Oltásra kerül­nek azok is, akik az első oltást már kiadottá k., Az oltás dija gyermeken kén t 20 fillér. Rákosszentmihály, 1934. március hó 21. Dibusz Sándor főjegyző.!

Next

/
Thumbnails
Contents