Rákos Vidéke, 1934 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1934-12-23 / 51. szám
2. oldal mfos vTumB 51. szám. Mühlbeck Károly. Azt tartják, hogy a szép asszony akkor jó, ha nem beszélnek róla. A művésszel fordított a helyzet. Akkor jó, ha beszélnek róla, ha mindig okot ad rá, hogy emlegessék. A mi kedves művészünk, Mühlbeck Károly ellen nem lehet kifogásunk. Ez a szerény, csendes, halkszavu és visszavonult ember mindig okot ad rá, hogy beszéljünk róla, de nem egyébbel, mint a művészetével, az újabb és hál’ Istennek kifogyhatatlanul •mindig uj és mindig jobbnál-jobb és szebbnél-szebb alkotásaival. Ez a kedély ki nem apad, ez a derűs és bölcs elme el nem fárad, ennek a művésznek alkotó kedve, ötlete, energiája, ihlete meg nem csappan, hanem hétről-hétre, sőt napról-napra uj meglepetésekkel szerez örömöt és gyönyörűséget. Az Uj Idők aranyos és megkapó fejlécein kivül még a mai aszályos világban is csak úgy ontja ecsetje és ceruzája az örökbecsű alkotások tömegét. A minap jóizü anekdótás kötetet illusztrált és keltett vele országraszóló sikert. Most karácsonyra pedig remek ajándékot adott a magyar gyermekeknek: megjelent és egy csapásra a könyvpiac legnagyobb szenzációja lett Mühlbeck bácsi képes meséskönyve, amelyet a Singer és Wolfnér cég adott ki pompás kiállításban, s mellesleg megjegyezve, meglepően olcsó áron. A könyv maga a legszerencsésebb gyűjteménye egy garmada mesének és versikének, amely a gyermekiélekbe lopózik és kis olvasótáborának szórakozást, tiszta örömöt, okulást és gyönyörűséget szerez. Benedek Rózsi válogatta össze a szép könyv dús tartalmát emelkedett lélekkel, ügyes kézzel és választékos Ízléssel. Több kedves verset találunk benne a gyermeklapok régi, kedves költőjétől, Báthory Gábortól is, akiről nem sokan tudják, hogy már évek óta teljes visszavonultságban élő lakostársunk. De mind ezt a sok szép és kedves ajándékot igazán teljessé és százszorosán értékessé a Mühlbeck Károly pompás illusztrációi teszik, amelyek még talán ötletesebbek és jellegzetesebbek a tőle megszokottaknál is. Ezek a rajzok nem csak mulattatnak és gyönyörködtetnek, hanem a lélekbe hatolnak, boldog könnyet csalnak a felnőttek szemébe is. Nem hiszem, hogy akadjon tiszta lelkű ember, aki le tudná tenni ezt a könyvet a nélkül, hogy végig ne olvasná. Hát még milyen pazar gyönyörűséget találnak benne a gyermekek, akiknek igazi költője ez a csodás rajzoló művész! Emlékszem még ma is az első képeskönyvemre, jó félszázaddal ezelőtt kaptam a Rippel Károly hires váciutcai játékosboltjából. Még a szemem elé tudom idézni a kezdetleges képeket és emlékszem az egyik versike elejére. Fehér lovat ábrázolt a kép és alatta ez állott: Bátor szürke vigan nyerit, Tüzes bár, de engedelmes, Amely gyermek sokat sivit, Nem jó az, hanem rossz gyermek. Hol tartunk ma már ettől! Milyen boldogok a mai gyermekek, akiknek hivatott mesemondók, Pósa Lajosok és utódaik Írják a szöveget és Mühlbeck Károly művészi rajzai adnak szárnyat a fantáziájuknak! A zseniális Bokor Malvin a Mühlbeck Károly képes meséskönyvéről irt méltatásában többek között ezeket Írja a mi kedves Mesterünkről: »Mühlbeck Károly egyszerűsége: a tudás egyszerűsége. Rengeteget tanult. Elvégezte a képzőművészeti főiskolát és nagy mesterek keze alatt tökéletesítette művészetét. Abból, amit tud: falnagyságu vásznakra is bőven telnék, ő azonban azt akarja adni, ami finom, halkszavu és melegszívű egyéniségének lényege. Csak a szemébe kell néznünk, hogy megértsük munkásságát, amely négy évtizeden át nemcsak nemzedékeknek szerzett gyönyörűséget, hanem őt magát is boldoggá tette. A’ könyv előszava azt mondja róla, hogy mosolygós szemű és fehérhaju. Hozzá kell tennünk, hogy szeme nem csak mosolygó szem, hanem álmodó szem is. Művész- szem. Fehér haja pedig örökfiatal, tiszta és szelíd arcot keretez be. Ennek az embernek csak jó és nemes gondolatai lehettek egész életében. Ezért derűs minden, a mit alkotott«. Milyen jól ismerik ezt a művészt, azt mi tudjuk legjobban, akik azonfelül, hogy művészetéért rajongunk, az embert is ismerjük és szeretjük! Köszönet néki, ezért a drága kedves karácsonyi ajándékért és köszönet a sok szivet-lelket vidító gyönyörűségért, amellyel hétről-hétre megajándékoz! nEnaSo bbbb hírek “SgSg" Karácsony éjszaka. Állok a Lánchídon. Sűrű pelyhekben száll a hó. Egy-egy elkésett ember siet el mellettem. Hónuk alatt kicsi-nagy csomag. Sietnek. Van nekik hová. Várja őket valaki Budán, Talán többen, talán egy egész család. Szivem elszorul. Lassan egészen egyedül maradok. Elmaradnak a járó-kelők is. Ki jár karácsony este az utcán? Lázas agyamban kóvályognak a gondolatok. Egy leányra gondolok. Aki miatt otthagytam biztos otthonomat. Aki miatt most itt állok egyedül, karácsony éjszakáján. Vágyakozva hajolok át a hid korlátján, nem tudok tovább gondolkozni, csak nézem az odalent zajló vizet. Valahol a közelben megszólal a harang. Éjféli misére hívogatja a jámbor híveket. És mintha felrázna kábulatomból. Figyelni kezdek. A harang zúgásán túl mintha valami mást is hallanék. Mintha egy messzi, dunántúli kis falucskából szólna felém a harang. Eszembe jut az utolsó boldog karácsony, amit otthon töltöttem. Ott álltunk mind boldogan a karácsonyfa körül, s én észrevettem, hogy jó anyám szemében könny csillog. Akkor nem tudtam ezt megérteni. Most már tudom. Ez a kép, ez az utolsó karácsonyi emlék valahogy, lelket önt belém. Érzem, nékem kötelességem, hogy anyám szeméből kitöröljem azokat a könnyeket. Nékem élnem, dolgoznom kell, dacolnom a sors mostoha- ságával, ő érettök. S megindulok lassan a karácsonyi éjszakában vissza az életbe. Egyik templomból kihallatszik az ének: »Mennyből az angyal lejött hozzátok, pásztorok, pásztorok!« Betérek én is a tompliomba. Imádkozom mindenkiért. Imádkozom még annak a leánynak a boldogságáért is. Karácsony van! Szeretet ünnepe. Nagy Károly*
