Rákos Vidéke, 1934 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1934-11-04 / 44. szám
6. oldat RÁKOS VIDÉKE 44 NYUGODT az álma, ha „Első Magyar biztosítást köt, BOLDOGAN várja a főnyéreményt, ha sorsjegyet vesz a Pestkörnyéki Banknál Nagy Pista bácsi Sashalmon. Egyik nagy napilapunk nemrégiben kegyeletes cikkben emlékezett meg Nagy Pista bácsiról, a pár évvel ezelőtt elhunyt veterán magyar énekes szinészről. Erről jut eszembe, hogy a kedves öreg Pista bácsi nem sokkal halála előtt az én vendégem volt Sashalmon, s talán nem lesz érdektelen, ha röviden elmondom ennek a látogatásnak a történetét. Mindenekelőtt tudni kell, hogy ki is volt tulajdonképen ez a Nagy Pista bácsi, mert bizony sokan elfeledték már ezt a valamikor országos hirnevü művészt. Nagy Pista bácsi közel kilencven esztendeig taposta a magyar szinészek göröngyös életútját. Megfordult mindenütt széles e hazában (amely akkor még csakugyan elég széles volt), s az egész ország ismerte, sőt rajongott érte. A régi Népszínháznak már megnyitásakor szerződtetett tagja, majd a nyolcvanas években első tenoristája volt. Érdemes volna továbbkísérni azon a dicsőséges és keserves utón, amely a Népszínháztól a pécsi temetőig vezet. Amikor én megismertem, akkor már a színpadról régen visszavonult, de a fehér asztal mellett még mindig olyan sikerei voltak, amelyek sokszor felértek egy-egy színpadi sikerrel. Ha öreges hangján elkezdett magyar nótákat énekelni, régi, pókhálós nótákat »a hordó fenekéről«, — hát akinek olyankor száraz maradt a szeme, az nem is volt magyar ember. A Kossuth-szobor leleplezésére felrándult Pestre Pécs városából, ahol utolsó éveit élte. Ezt az alkalmat használta fel arra, hogy Sashalomra is ellátogasson. Kora délelőtt állított be hozzánk, s a feleségem természetesen ott marasztotta ebédre. Tudván azt, hogy az öreg ur nagy Ínyenc, az asszonykám igyekezett kitenni magáért, ami teljes mértékben sikerült is. Pista bácsi egy francia márki finomságával és szellemességével dicsérte az eledelekét, s hogy a dicsérete nem csupán udvariaskodás volt, ezt azzal bizonyította be, hogy egy fiatal embert is megszégyenítő étvággyal evett. A borospoharat is dicsérendő virtussal kezelte, de az öreg gyomornak nem ártott meg sem étel, sem ital. Ebéd után sétára indultunk, s megmutattam Pista bácsinak Sashalom nevezetességeit. (Bevallom, ez nem sok időt vett igénybe.) A József Főherceg-utón azután betértünk az azóta már megszűnt Polszter-féle vendéglőbe. Ha jól emlékszem, szombati, vagy vasárnapi nap lehetett, mert a vendéglő tele volt mulatozóval. A vendégek kíváncsian nézték a hosszú malaclopóba burkolózott kis öreget, aki azonnal észrevette, hogy a sarokban zongora is van. — No, Laci öcsém, itt csapunk egy kis nótázást! — mondta Pista bácsi és az első pohár bor után már oda is ültetett engem a zongorához, ö pedig énekelni kezdte a saját szerzeményű kedvenc nótáját, azt hogy: »Bánatosan zeng a madár, vesztett párját siratja.« . . . Öregesen, kissé fátyolosán szólt a valamikor hires hang. De annyi érzés, annyi hamisítatlan magyar zamat volt benne, hogy a mulatozók lármája néma csenddé merevedett és mindenki szinte áhitatos figyelemmel hallgatta a nótát. Ezek a félig részeg korcsma- Vendégek nem tudták, kit hallgatnak, de megérezték a nóta lelkét, megcsapta őket a művészet lehellete. Azután egyik nóta a másik után következett, olykor bele is kontrázott valamelyik dunajabb mulató, de a Pista SPORT. Labdarúgás. PSC—RTK 3:1 (2:0). I. félidőben a PSC irányította a játékot, s a tartalékosán felálló RTK nem tudott ellenállni a fürge csatároknak. Tóth, majd Kassai góljaival 2:o-ra vezet a PSC. Szünet után a sportszerűtlenül viselkedő pestújhelyi közönség közül az egyik néző a taccsot dobó RTK játékost megrugta. Nagy zűrzavar és rendőrségi beavatkozás után folytatták csak a mérkőzést. Szép akció után Gajdos rúgja az RTK egyetlen gólját. E vereség után az RTK csoportja élén 1 tiszta ponttal vezet. RFC—ESzSE 6:0 (2:0). Nem talált nagy ellenállásra az RFC csatársor, a tavalyi bajnokság II. helyezettjét is lehengerelte. Stumpf, aki nagy formát mutatott, egymaga 4 góllal terhelte az ESzSE kapuját. A másik két gólt Thour szerezte. Feltűnő jól mozgott az RFC csatársora, a védelemben pedig, Csik, Gömöri, Varga és Horváth. RFC II.—ESzSE II. 4:1 (0:1). RAFC—P. Remény 1:0 (0:0). Nagy küzdelmet vívott a két csapat, melyből győztesként a jobb RAFC csapata került ki. Az eredmény reális. Góllövő: Linter. UTSE—BRSC 3:0 (0:0). Izgalmas küzdelem után a lelkesebb UTSE megérdemelten győzött. SASC—BKSC 6:0 (3:0). SASC lassan visszanyeri régi formáját. Nagyszerű csatár játékkal, melyet minden sportláp kiemelt, lehengerelte a BKSC csapatát. Góllövő: Olajos I. (4), Szőcei, Hümpfner. Vasárnap sportja: RTK—BVSC fél 3 órakor a János-uti sporttelepen. Egyesületi hírek: Vasárnap a Move válogatott a Cégliga válogatottjával játszik. Az RFC csapatából a válogató mérkőzésre Gömöri, Thour, Stumpf és Szabó kapott meghívást. bácsi hangja és a Pista bácsi lelke emelte a hangulatot nemesebb, szebb régiókba. Egyszer azután Pista bácsi beszélni kezdett. Kossuth Lajosról beszélt. Féltem, hogy ennek nem jó vége lesz. Féltem, hogy ez a — nagyobb részében különben sem túlságosan intelligens — beborozott közönség, ez a kocsmai miliő nem lesz alkalmas arra, hogy a komoly hazafias szónoklat megértésre találjon. Plangzot- j tak is olyan közbeszólások, hogy: —- Inkább danoljon, öreg! Erre nem vagyunk kiváncsiak. Kezdtem magam kellemetlenül érezni. De — cso- dák-csodája! — amint Pista bácsi tovább és tovább beszélt, lassanként elcsendesedtek a zugolódók, lassanként mindenki odafigyelt, lassanként megfeledkeztek a koccintásról is és úgy hallgatták Pista bácsit, mint ha talán maga Kossuth apánk szólt volna hozzájuk. És amikor befejezte beszédét: olyan lelkesedés, olyan ünneplés keletkezett a Polszter-féle kis vendéglőben, amilyent ott még soha nem láttak. Késő este volt már, amikor Pista bácsi kijelentette: — Nekem most már indulnom kell, hacsak nem akarok lekésni a vonatomról. Alig akarták elengedni. Többen elkísértük a nagy- itcei villamos állomáshoz. Fel akartuk segíteni a kocsira, de az öreg ur nem engedte. Kifeszitett mellel, a bortól kissé kipirult arccal, fiatalos délcegséggel maga aigrott fel a magas Plév-kocsira. Azután búcsút intett. Azt mondta, hogy: — A viszontlátásra, édes öcsém. Hát bizony, a viszontlátásból semmi sem lett. De ] a Pista bácsi sashalmi vendégszereplésére bizonyára emlékeznek még azok, akik akkor ott voltak az erdőszéli kis vendéglőben. Kárpáthy László dr. a—» m ■ n i mi* minim i«iwth — ■ i i i < a ~n~ ~n ttot~iniiTrrnmr—in—nmnr —■9b i i r waaataart
