Rákos Vidéke, 1934 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1934-05-06 / 18. szám

6 oldal. RÁKOS VIDÉKÉ 18 szám Rendezték a ref. egyház adósságát. A ref. egyház teljesen tisztázza az építkezésből fenn­maradt adósságait, s dollárkölcsönét is kedvezően konver­tálja. E pénzügyi műveletek végrehajtása után évi 7870 pengő annuitás terhe lesz az egyháznak, mely összegből 5000 pengő külső segélyből, 800 pengő a bérlakás jöve­delméből nyer fedezetet. Az egyház tehát évente 2070 pengőt kell, hogy adóbevételéből az adósságtörlesztésre fordítson.. A gyűlés lelkesen ünnepelte a lelkészt és a főgondnokot. A református nőegylet templomi hangver­senye. A Református Nőegylet vasárnap, május 6-án délután 5 órakor rendezi templomi hangversenyét, me­lyen Muraközy Gyula, a költő pap tart előadást. Földes Géza iró novelláiból olvas fel. M. Ignátz Rózsa, a Nem­zeti Színház tagja székely balladákat ad elő. Mibályfalvi Forgon Erzsébet zongoraművésznő zongoraszámmal, Goda Lászlóné énekszámmal működik közre. Bemutatkozik az újra megalakult egyházi énekkar is. A gödöllői kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. 3106-1934. Árverési hirdetmény-kivonat. M. kir. Postamesterek és Postamesteri Alkalmazottak Orsz. Nyugdijegyesülete (képv. dr. Tajthy József ü. Bp. Krísz- tina-körut 12.) végrehajtatnak Tomasovszki Andorné sz. Rácz Rozália bpesti (Fecske-u. 3. fszt 9.) végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehaj­tási árverést 1914 P 76 f. tőkekövetelés és járuléka behaj­tása végett a gödöllői kir. járásbíróság területén levő, Rákos­szentmihály községben fekvő, s a végrehajtást szenvedő nevén álló, a rákosszentmihályi 829. sz. tkbetétben A-f-1 sorsz. 4538. hrsz. alatt foglalt 298 négyszögöl területű házas ingat­lanra 2042 P kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1934. évi junius hó 1. napján d. e. 11 órakor Rákosszentmihály községházánál fogják megtartani. A legkisebb vételár a következő : M. kir. Postamesterek és postám, alk. orsz. ny. egyes, részére a kikiáltási ár fele, Gál Józsefné részére 3517 P, Herczeg József részére 4910 P. Az árverezni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiál­tási ár 10 százalékát készpénzben, vagy az 1881 : LX. t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes érték­papirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges birói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kikül­döttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni (1881 : LX. t.-c. 147., 150., 170. §§ ; 1908: LX. t.-c. 21. §.) Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tett. ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiál­tási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (1908 : XLI. t.-c. 25. §.) Gödöllő, 1934. január hó 30. napján. Dr. pelsőci SZABÓ s. k. kir. jb 16182-1934 vght. szám. Pk 15462-1933. Árverési hirdetmény. Dr. Mándi Ernő Bpest Ráth György-u. 24. ügygondnok ügyvéd által képviselt mint Nagy Józsefné végiehajtatónak javára 370 P tőke és több követelés járulékai erejéig a gödöllői kir. járásbíróság 1933. évi 12499. sz. végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1934. évi március hó 19-én lefoglalt 1110 pengőre becsült ingóságokra a gödöllői kir. járásbíróság fenti sz. végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a alapján, a fent megne­vezett s a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglalía- tók javára is, az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó^ hatályú igénykereset folyamatban nincs, — végrehajtást szenvedő lakásán, üzletében Rákosszentmihály, Baross-u. 28. leendő megtartására határidőül 1934. évi május hó 8 napjának d. e. fél 12 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt benzin- mótor, szalagfűrész, marógép s egyéb ingóságokat a legtöbbet Ígérőnek készpénzfizetés mellett, esetleg becsáron alul is — de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban csak a végrehajtást szenvedő beleegyezésével, el fogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egyezer pengőn felül van, az 5610/ 931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül leteszik. Gödöllő, 1934. évi április hó 11-én. WALTZ OSZKÁR kir. bir. végrehajtó. A reformátusok kegyelete. A református egy­ház tanács tagjai felkeresték Bibe rauer Tivadar sírját, halála évfordulóján. Hörönipő Dezső helyezte el a síron az egyháztanács koszorúját. Betörtek a polgári leányiskolába. A polgári leányiskolában is betörők kísérleteztek. Behatoltak a pincébe és az épületbe, de mielőtt zsákmányra talál­hattak volna, megzavarták őket és kereket oldottak. Korzó mozgó. Szombat, vasárnap, hétfő: két hatalmas sláger egy műsorban. Fröhlich Gusztáv fő­szereplésével .Mégis szép az élet“. A másik sláger „A csata“ cimü érdekfeszitő, izgalmas film, melyhez hasonló ritkán kerül a mozi vásznára. A gödöllői kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság. 1437-1934. tk. sz. Árverési hirdetmény-kivonat M. kir. Postamesterek és postamesteri alkalmazottak orsz. nyugdijegyesülete végrehajtatónak Sújtó Lajosné sz. Vadkerti Erzsébet végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyé­ben a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 2365 a. P 20 f. tőkekekövetelés és járuléka behajtása végett a gödöllői kir. járásbíróság területén levő, Rákosszentmihály községben fekvő, s a végrehajtást szenvedő nevén álló rákosszentmihályi 1918. sz, betétben Á+4 sorsz. 4235-2. hrszám alatt foglalt 135 n. öl területű házas ingatlanra 3000 P kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1934. évi május 24. napján délelőtt 10 óra­kor Rákosszentmihály községházánál fogják megtartani. A legkisebb vételár a következő: M. kir. postamesterek és postamesteri alkalmazottak orsz. ny. egyesülete a kikiáltási ár fele, Sátoraljaújhelyi Takarékpénztár részére 3289 P, dr. Nagy Béla részére 5511 pengő. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiál­tási ár 10°/o-át készpénzben, vagy az 1881 :LX. t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapiros­ban a kiküldöttnél letenni, hogy a bánatpénznek előleges birói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. (1881: LX. t.-c. 147., 150., 170. §§; 1908 : LX. t.-c. 21. §). Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb Ígére­tet tett, ha többet Ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (1908 : XLI: t.-c. 25. §) Gödöllő, 1934. évi január hó 16. napján. Dr. SZABÓ s. k„ kir. jb. A gödöllői kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. 3105/934. tkvi sz. Árverési hirdetmény-kivonat. A m. kir. Postamesterek és Postamesteri Alkalmazottak Országos Nyugdijegyesülete végrehajtatónak Singer Márton bpesti Aréna-ut 19. lakos végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási ár­verést 4500 P — fillér tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a gödöllői kir. járásbíróság területén levő, Rákosszent­mihály községben fekvő, s a végrehajtást szenvedő nevén álló, a rákosszentmihályi tkvi 5111. sz. betétben A-J-l sorszám 1803-171. hrsz. alatt foglalt 152 n. öl területű házas ingatlanra 1676 P. kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1934. évi junius hó 1. napján d. e. 10 órakor Rákosszentmihály községházánál fogják megtartani. 1. A legkisebb vételár a következő: M. kir. postamesterek és postamesteri alkalmazottak orsz. ny. egyesülete részére a kikiáltási ár fele, Wittek Testvérek részére 12.708 pengő. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiál­tási ár 10°/o-át készpénzben, vagy az 1881 : LX. t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számitott óvadékképes értékpapiros­ban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges birói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni (1881 : LX. t.-c. 147., 150., 170. §§; 1908 : LX. t.-c. 21. §.). Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tett, ha többet Ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiál­tási ár S/ázaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (1908 : XLI. 25. §.). Gödöllő, 1934. évi január hó 30. napján., Dr. pelsőci SZABÓ s. k. kir. jbiró. francia és német leckéket, £». lalok. Lipthay, Rákosszentmihály, Sándor-utca 4. szám.

Next

/
Thumbnails
Contents