Rákos Vidéke, 1934 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1934-05-06 / 18. szám

XXXIV. évfolyam. Rákosszentmihály, 1934.?május 6 vasárnap, 18. szám '9*51 RÁKOS VIDÉKE , társadalmi, közidazgatási és közgazdasági hetilap. Rákosszentmihály nagyközség és számos egyesület hivatalos lapja. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utca 103. TELEFON: Rákosszentmihály 31. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő: BALÁZSOVICH ZOLTÄN. Előfizetési ár: Egész évre 10 pengő Fél évre 5 pengő. Negyedévre 2 P 50 fill. Egyes szám ára 24 fillér. Postatakarékpénztári csekkszámla: 647. sz Kereskedőink egyesülete. Csendben, zajtalan munkával kezdette meg néhány évvel ezelőtt életét a rákosszentmihályi kereskedők egye­sülete. Ez a munka évről-évre szélesebb tért nyert és fokozatosan egyre több eredményt ért el. Most egy éve azután az egyesület kormányzását uj, lelkes vezetőség vette át, amely működésének uj irányt adott és abba eddig még nem tapasztalt lendületet vitt. Horváth József elnök egy év alatt uj tartalommal töltötte meg az egyesület mű­ködését és u j tereken gyümölcsöz tette a termelő erőt, amelyet az érdekeltek egyesült és célirányosain szabályozott együttmunkálkodása képvisel. Ennek az esztendőnek a történetéről nyújt beszédes képet az a beszámoló, amely az egyesület múlt vasárnap tartott közgyűlésének adott a szokottnál is nagyobb jelen­tőséget és tette azt kivételesen érdekessé. Másik nevezetes­sége a közgyűlésnek az a furcsa körülmény, hogy ez a vezetőség, amely a fellendülés korszakát teremtette meg az egyesület életében, egy évi működés után visszavonult tisztétől és csak az egyesületi válaszmány keretében fejti ki további munkálkodását, egyszerűen azért, hogy ezzel a lépésével uj erőket nyerjen meg az egyesület szolgálatába és tágabb teret nyisson buzgalmuk és tehetségűk értékesí­tésére. Szinte klasszikus ez az önzetlenség, amely a közös érdeket minden egyéb szempont alá rendeli és példát ad arról, hogy a jó célt miként kell előmozdítani. A közgyűlés egyhangú lelkesedéssel ünnepelte a le­lépő tisztikart, köszönetét mondott Horváth József el­nöknek és munka társainak és egyhangúlag választotta meg az egyesület uj vezetőit: Vittek Ferencet elnöknek, Faller Nándort alelnöknek, Szász Izidort pénztárosnak, Sipos Lajost titkárnak, Hadek Lajost ellenőrnek, akiktől jog­gal remélik az egyesület további felvirágoztatását. Horváth Ferenc elnök a közgyűlés megnyitása után a Magyar Hiszekegyet mondatta el, azután a megnyitó beszéd következett. A nagyérdekü beszédet legközelebb egész terjedelmé­ben közöljük. R KávoU-csevUészeU táborba készülődése. — A május 13-iki fpgadalomtétel után műsoros vasárnap délutáni ünnep a Nagykaszinóban. — A Károli Gáspárról elnevezett rákosszentmihályi 907. számú cserkészcsapat, Rákosszentmihálynak úttörő, első cserkészcsapata május 13-án, vasárnap kettős ünnepséget tart. A délelőtti, a református templom-kertben megtar­tandó fogadalomtételt bekoronázzák a Nagykaszinóban le­pergő műsoros cserkész ünnep pel. Ennek a májusi fogadalomtételnek mór hagyomá­nyos jelentősége van a mii derék és népszerű 907-es csapatunknál. Annakidején a csapat alakulásánál is má­jusban tettek fogadalmat a csapat legelső alapitó tagjai. Az ezidei fogadalomtételnek jelentőségét emelni fogja még az is, hogy ugyanekkorra bekapcsolódnak a csapat­munka körébe a cserkészeten kívül álló idősebb férfiak is, mint szervező bizottsági tagok. Ezek hallgatag munkával fogják elősegíteni a cserkészcsapat ügyeit és céljait, s el­kötelezettségüket az avatóünnepen átvett külön cserkész­jelvény fogja jelképezni a nyilvánosság előtt. A fogada- lomtételá beszédet Hörömpő Dezső lelkész mondja, mint az újból megalakult szervező bizottság elnöke. A délután elkövetkező nagykaszinói oserkészünnep- nek részleteit közelebb ösmertetjük. Annyit azonban már most közölhetünk, hogy a rendezés sikerének felelősségét, nem kis munkáját 8 lelkes, ügyes cserkész fiú vállalta. Egyfelvonásos vígjátékot, cserkész tréfás jeleneteket, tá­bori mókákat, szóval a bűbájos cserkészélet sokoldalú­ságának érdekesebb, kedvesebb egyik részét bemutatják a 907-asektől mindig tapasztalt lendülettel. Még az üsrnert remekhangu, kedves énekesnőnk, Sebő Ilonka is éne­kelni fog, Móricz Pál író, a »Magyarság« szerkesztőségi munkatársa pedig egy jellemnevelő, hazafias emlékezési felolvas a legendáshírű sóvári Soós Elemér egykori hon­védezredesről. Az ünnepély tiszta jövedelmét a 907-es cserkészek nyári táborozására fordítják, b már ezért is kell, hogy a mi szerető, megértő jó közönségünk teljes jóindulattal, legszélesebbkörü érdeklődéssel felkarolja ezt a májusi műsoros cserkészünnepet; hiszen az ünnepély célja az, hogy lehetővé tegyük a táborozást mindazon gyer­mekek részére, akik a mai nehéz gazdasági viszonyok kö­zött egyébként semmiféle nyaralásban részt nem vehet­nének. Holott fcivánatos, hogy ne csak a gazdag, hanem szegény szülők gyermekei is részesedjenek a testet, lelket, jellemet egyaránt frissítő és edző nyári táborozás örö­meiből és a tábori tüzek mesés gyönyörűségeiből). A ki­csinyekkel együtt, mintegy 80 fiú szeretne sátort verni a nyár julius havában a Győr melletti Öttevény község területén, ahol egy nemes főur: Gsáky Andor gróf már .felajánlotta földbirtokán a mi mihályi, sashalmi cser­készfiainknak a kedvező, kellemes, kies táborhelyet. Illő tehát, hogy cserkész fiaink felkarolásával mi hozzájuk tar­tozók is kövessük a nemes gróf szép példaadását. A ma­gyarság liliomos ifjú katonái bizonyára nem is fognák csalódni közönségünk, a cserkészet barátainak érdeklődő szere tétében, hisszük, kérjük, várjuk is!

Next

/
Thumbnails
Contents