Rákos Vidéke, 1934 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1934-04-29 / 17. szám

17. szám irnos vmme 5. okül A Jókai kör közgyűlése. A rákosszentmihályi Jókai kör ápr. 29-én, vasárnap d. u. fél 4-kor tartja rendes évi közgyűlését a Tihanyi vendéglőben lévő helyiségében a következő tárgysorozattal: 1. Elnöki megnyitó. 2. Titkári jelentés. 3. Pénztári jelentés. 4. Zárszámadások jóváhagyása. 5. Tisztikar pótlása. 6. Esetleges indítványok. A Rákosszentmihály! Sakkor közgyűlése. Apr. 22-én tartotta a sakkör első rendes közgyűlését nagy érdeklődés mellett. A „Hiszekegy“ elmondása után Steinhübel Andor elnök üdvözölte a megjelenteket. Vázolta a vezetőség és a tagok eddigi munkáját, további lelkes eredményretörésre buzdította őket. Juhos György titkári jelentésében az egyesület megalakulásáról, jelen­legi helyzetéről és terveiről számolt be. Köszönetét mondott a Sashalmi Sakkörnek baráti támogatásáért és a Rákos Vidéke szerkesztőségének azért, hogy az egye­sület közleményeinek helyet adott. Majd Kuszka Iván pénztárosi, Baumgartner György ellenőri és Lendvay Ferenc szertárosi jelentését vette a közgyűlés tudomá­sul. A megválasztott uj tisztikar tagjai: elnök: Stein­hübel Andor, tornavezető : KrencseyJózsef, titkár: Juhos György, jegyzők: dr. Malz Artur és Scher Tibor, pénz­táros: Gerényi László, ellenőr: Baumgartner György. Ellenőrző bizottság: dr. Dvorcsák István, Kazal László és Kuszka Iván. Szertáros: Lendvay Ferenc. Választ­mány : Bakh Béla, Boksay Tivadar, Káldor György, Daróczy György, Kiss Lajos, Sánta György, Varga Ferenc, Wojticzky József és Wojticzky Oszkár. Az elnöknek azt a bejelentését, hogy a kör vezetősége fel­kérésére Ferenczy Gyula dr ny. számv. főtanácsos az egyesület diszelnökségét elfogadta, nagy örömmel és lelkesedéssel vették tudomásul. A diszelnök válaszában sakkszereteíéről tett bizonyságot és annak a reményé­nek adott kifejezést, hogy a sakkör sikeresen fogja helyét az elkövetkezendő versenyekben megállni. A dijak kiosztására került ezután sor, a múlt számunkban közölt eredmények alapján. A játszma-szépségdijakat a következők nyerték: I. Kuszka Iván, li. Wojticzky Oszkár, III. Káldor György. Végül a tagok nevében Dvorcsák István dr. köszönte meg a vezetőség munkáját. Névmagyarosítás. Szandovics István lakostár­sunk Szentágotai-ra magyarositolta nevét. A postaaltisztek kegyelete. A rákosszentmihályi postaaltisztek testületileg jelentek meg Krenedits Sándorné, a felejthetetlen zászlóanya sírjánál és halála évfordulóján koszorúval rótták le kegyeletüket. Szűcs Károly, a csoport elnöke megható szavak kíséretében tette le a koszorút. Egyháztanácsi gyűlés. A róm. kath. egyház­tanács gyűlést tartott Nagy Géza esperesplébános és Krenedits Sándor elnöklete alatt. A gyűlés jóváhagyta a Szent Imre kápolna építésére vonatkozó, bizottságilag felülvizsgált számadásokat. Forma szerint is megalakult az Akció Katolika vezetősége. Végül jóváhagyták a polgári fiúiskola költségvetését. Az esperes közölte a bérmálás időpontját, melyről már hirt adtunk. Kisebb ügyek szerepeltek még a teljesen sima lefolyású gyűlés napirendjén. A Nemzeti egység gyűlése. A Nemzeti egység rákosszentmihályi szervezetének III. és IV. körzete vasárnap, április 29-én d. u. 4 órakor értekezletet tart Károly király-ut 106. sz. alatti uj helyiségében, a hol egyébként ezentúl rendes hivatalos óráit is tartja. A Regőskert megnyitása. A vitéz Regős Ágos­ton szép és uj vendéglő kertjének megnyitását a hűvös idő miatt május 5-ikére halasztották. Ugyanakkor halászlé vacsora, házi sonka, pörkölt és más egyéb ízletes étel szerepel az étlapon. Halálozások. Özv. Wosztry Ferencné régi lakos­társunk, ki jótékonykodásáról volt közismert, ezen a héten kedden meghalt. Igen nagy részvéttel és nagy pompával temették el. — Sebess Richárd, ny. posta­főfelügyelő, régi ismert lakostársunk igen hosszú beteg­ség után elhunyt. Súlyos idegbaj kínozta, amely miatt már kétszer meg akart válni életétől. Szenvedéseitől most megváltotta a könyörülő halál. Felesége és két leánya gyászolja. Majális. A Rafc pünkösd vasárnapján, május 20-án a szertár-alapja javára nagyszabású majális ünnepséget rendez a klubhelyiségben. Az ü mepélyt megelőzően a Rafc sporttelepén d. e. 8 órától este 7-ig nagy sport-program ban lesz része a közönségnek. Az első csapat a Beszkárt I. oszt. I csapatát látja vendégül éremmérkőzésre. A Nemzetközi vásár kedvezmé­nyes jegyei. Ismételten figyelmeztet­jük t. előfizetőinket, hogy a Nemzetközi vásárra 80 filléres kedvezményes je­gyekkel csak előzetes megrendelés és a jegyek árának beküldése esetén szol­gálhatunk. Aki tehát jegyre igényt tart, rendelését mielőbb juttassa el kiadó- hivatalunkba. Megnyílt a kaszinó tekepályája. A Rákosszentmihályi Nagykaszinó teke­pályája megnyílt. Bár még az idő elég hűvös, a játék megkezdődött és moz­galmas életet teremt a kaszinókertben. Korzó mozgó. Szombat—vasárnap Schmidt József, Szőke Szakáll világ­filmje : Dalol a vágy. Kisérő sláger: 20.000 év a Sing-Singben, Amerika legnagyobb fegyházában történt lázadás. Már Rákosfalván is. Az elmúlt héten Rákosfalván, Zalán u. 18. sz. a. Gerstenbrein Antaltól 33 darab baromfit vittek el,

Next

/
Thumbnails
Contents