Rákos Vidéke, 1933 (33. évfolyam, 1-53. szám)

1933-03-19 / 12. szám

4. oldal. VÄKOS VIDÉKÉ 12. szám. Március 15-ike templomunkban. Március 15-én 9 órakor volt az ünnepélyes szentmise; melyet Nagy Géza esperes plébános mondott. A szentmisén meg­jelent a községi elöljáróság, a képviselőtestület, ott volt számos egyesület és az iskolák tanulóserege. Az evang. egyház közgyűlése. A rákosszent- mihályi evang. egyház márc. 19-én d. e. 11 órakor a központi elemi iskolában rendes évi közgyűlést tart. Tárgysorozat: 1. Egyházfelügvelő évi jelentése és az ezzel kapcsolatos javaslatok. 2. Múlt évi zárószámadások, vagyon mérleg. 3. Folvó évi költségelőirányzat. 4. Templomépités megkezdése. 5. indítványok, melyek azonban a gyűlés előtt 24 órával Írásban adandók be az egyház vezetőségénél. Tekintettel a tárgyalásra kerülő ügyek fontosságára az egvház vezetősége kéri az egyház tagjait, hogy a közgyűlésen minél nagyobb számmal jelenjenek meg. Köszönetnyilvánítás. A szeretett jó férjem elhunyta alkalmával tanúsított jól eső részvétért ez utón is fogadiák összes jóismerőseink hálás köszö- netünket. Rákosszentmihály, 1933. március 12. özv. Bürger Józsefné és családja. A Jósziv gyűlése. A Jósziv temetkező egvesület március 10-én, pénteken tartotta rendkívüli választmányi ülését, amelyen a tagok viszontbiztosításáról tárgyaltak, továbbá az alapszabályok módosítását, valamint a közgyűlésre előkészületeket beszélték meg. Hymen. Csak nemrég adtunk hirt Rákosszent­mihály községe kedves és szeretett hivatalnokának, Koczaurek Annuskának eljegyzéséről. A boldog meny­asszony még alig győzte a szerencsekivánátok meg- köszönését, már is újabb örömhírt jelenthetünk: márc. 25-én d. u. 5 órakor már az esküvőjét is megtartja Franyeczkv Jenővel, a Pesti hazai első takarékpénztár tisztviselőjével a sashalmi róm. kath. plébánia tem­plomban. A Mansz. teája. A rákossszentmihálvi Mansz. március 9-én tartotta igen jól sikerült jótékonvcélu teáját. Ez alkatommal a főgondnoki tisztséget a fárad­hatatlan Kóta Ambrusné töltötte be nagy szakértelemmel és még nagyobb szeretettel. Mellette buzgólkodtak a kiváló és mindig serény háziasszonyok: Kerner Emilné és Dóra Mihályné, mindketten a Mansz régi és elismert tagjai. A teadélután sikerét nagyban emelte Farkasné Z. Irén Írónő felolvasása akinek meghatóan kedves és szép költeményei, novellái ez alkalommal is maradandó érzéseket váltottak ki a magyar asszonyok leikéből. A Kaszinó közgyűlése. Most vasárnap, márc. 19-én d. u. 5 órakor tartja a Rákosszentmihályi Nagy­kaszinó rendes évi közgyűlését. A vezetőség reméli, hogy szokás szerint határozatképes lesz a közgyűlés, s ezért kéri a tagok pontos megjelenését. A Krédó egyesületek kongresszusa. A Krédó férfiegyesületek vezető bizottsága elhatározta, hogv szervezeteinek kongresszusát az idén junius második felében Gödöllőn fogja megtartani. Daragó Lizy énekvizsgája. A mi kedves ének- müvésznőnk Daragó Lizy a Nemzeti Zenede növendéke félévi vizsgálati hangversenyen szerepelt, amelyet a Zeneakadémia kistermében rendeztek. Vizsgadarab a Parasztbecsület volt, amelyben Daragó Lizy Luica sze­repét játszotta olyan sikerrel, amelyért valamennyi buda­pesti napilap elismeréssel adózott a fiatal művésznőnek. Mint értesülünk, az évvégi vizsgán a Sámson és Deli- Iában Delilát énekli művésznőnk. Itt említjük meg, hogy március 15-én Daragó Lizy meghívásra az Orsz. Postás zene- és kulturegyesület ünnepélyén lépett fel nagy sikerrel egy Kacsóh és egy Hubay dallal, amit zene­kari kísérettel adott elő. Zugó tapsot kapott. A műsor­ban szerepelt saját szerzeményével dr. Szentpétery Béla is, akit a nálunk rendezett bajtársi mulatságon ismer­tünk meg, hatásos „ Memento“-jával. Látogatás Balassagyarmaton. Nagy Géza esperes plébánosunk hétfőn meglátogatta elődjét, Pichler István rétsági esperesplébánost, a balassagyarmati kór­házban. Volt plébánosunk állapota, sajnos, igen súlyos. Rétságon, elesése után ficamodás ellen kezelték és nem vették észre, hogy felső karja és vállcsontja három helyen eltörött. A törések rosszul forradtak össze. Félő, hogy volt esperesünk hosszú ideig nem tudja karját korlátlanul mozgatni. Halálozás. Fájdalmas csapás érte polgári fiú­iskolánk népszerű tanárát, Knapp Antalt. Mint lapzárta után értesülünk, édes anvja, hetven éves korában, rövid, de sulvos szenvedés után meghalt a somogymegyei Nagyatádon. Knapp Antal csütörtökön elutazott a meg­boldogult végtisztességére. Tűzoltó fogadalomtétel. Vasárnap, márc. 19-én reggel 9 órakor lesz a községháza tanácstermében tűz­oltó egyesületünk szokásos fogadalomtétele. Mintegy harminc uj tagot vesznek fel ez alkalommal a testület kötelékébe. Térzene. A tűzoltó egyesület fuvószenekara Csattogányi István vezénylete alatt kedden este, márc. 15-e előestéjén a piactéren térzenét adott, amelyet elég nagyszámú közönség hallgatott végig nagy tetszéssel. Kár, hogy a zenekar nem közölte előre a közönséggel, hogy térzenét rendez, mert igen sokan szereltek volna gyönyörködni benne, de nem tudtak róla. Az izraeliták táncestélye. Az izraelita jótékony n^egvlet szombaton rendezett estélye teljes sikerrel végződött. Sok szép jelmez, elegáns közönség tette színessé az estélyt. Sok vendég érkezett a fővárosból és gazdag, Ízletes büffé állott a közönség rendelkezésére, am'ért külön dicséretet érdemel a nőegvlet buzgó gár­dája. A bevétel jóval meghaladja a 200 pengőt. A jelmez szépségverseny első diját Gärtner Olga nyerte. A mulatság cigány és dzsesz zenével reggel 6 óráig tarott. Eltűnt kerítés. Nagy Mihálv Attila utca 80. sz. lakos kerítését estéről reggelre ellopták. Tessék nevetni. Harmadik eset. Vöröskereszt közgyűlés. A Magyar Vöröskereszt egylet rákosszentmihálvi választmánya március 19-én, vasárnap, a Kaszinó közgyűlése után tartja rendes évi közgyűlését ugyancsak a kaszinóban, ahova a tagokat és az érdeklődőket ez utón is meghívják. Ingyenes mentőtanfolyam. A vármegyék és városok orsz. mentőegvesületének főorvosa községünk­ben márc. 16— 18-ig, csütörtökön, pénteken és szombaton mentőtanfolyamot rendez. A tanfolyam ideje esti 6 órától 8 óráig. Pontos megielenést kérnek, mert a tanfolyam megkezdésekor az ajtót lezárják. A tanfolvamot a tanácsteremben rendezik. Minden hallgató, aki elvégezte a tanfolyamat arcképes igazolványt kap. Az Ipartestület közgyűlése. A rákosszentmihályi általános ipartestület alapszabályai ióváhagyatlanul ér­keztek vissza, ennélfogva a tisztújító közgyűlést nem tartják meg, csakis alapszabály megállapító közgyűlést tartanak március 19-én, vasárnap. Dráma Mátyásföldön. Schambach építész, Walla gyári mérnök felesége öngyilkosságot követett el. A Pajor szanatóriumba szállították, ahol nagy kínok között halt meg. A szerencsétlen férj nem tudta elviselni szeretett hitvese elvesztését és szívbaja elleni orvossá­gával megmérgezte magát. Állapota válságos,

Next

/
Thumbnails
Contents