Rákos Vidéke, 1933 (33. évfolyam, 1-53. szám)

1933-03-12 / 11. szám

6. oldal RÁKOS VIDÉKE 11. szám. Jelenvoltak. Névtelen levéliró (szégyelje magát, miért névtelen?!) arra figyelmezteti lapunkat, hogy a Magyar lányok jelmezestélyéről szóló tudósítá­sunkból kimaradt három hölgy neve: Petráss Jana, Petráss Györgyné és Scholz Lotti is jelenvolt, még pedig feltűnést keltőén szép jelmezben. Érdemben igazat adunk a felszólalónak, de azt neki és mindem kinek tudnia kell, hogy az estélyeken jelenvoltak névsorát nem az újság, hanem mindenkor a ren­dezőség készíti el és nincs olyan újság, mely annak felülvizsgálására vállalkozhatnék. A mulasztás te­hát nem minket terhel, de nyilvánvaló, hogy a rendezőség se szándékosan esett a sajnálatos hibába. Öngyilkosság. Alföldi Kálmán cipész Szent­koronám. 28. sz. alatti lakos kedden, 7-én délelőtt agyonlőtte magát. Állítólag betegsége és feleségé­nek halála miatt esett kétségbe, s ezért követte el végzetes tettét. A megjelent orvosok, dr. Fekete Sán­dor és dr. Kirchner Ödön már csak a beállott halált állapíthatták meg. Kés, mint argumentum. Fialka János barátjával, Hőgenvard Józseffel, szombaton este verseny ivá- szatot rendezett. Korcsmából korcsmába tértek. Hol jártak mindenhol, maguk sem tudják. Erősen ittas állapotban végül összeszólalkoztak Zsigmondi Jó­zsef villamosvezetővel, ki szintén boros volt. A szó­váltás végén Hőgenvard Józsefet és Fialka Jánost kés szu rá soktól eredő súlyos sebekkel szállították kór­házba a mentők. Baromfi tőzsde. Helyszíni jelentés a baromfi piacról: Az utóbbi időben az elhajtok részéről gyak­ran előforduló váratlan támadás nagy óvatosságra, késztette a baromfi tulajdonosokat, kik áron alul nem szándékoznak túladni féltve őrzött kincsükön. Lapzártára beérkezett jelentések szerint Szeder Fe­renc képviselő, Gál Sándor postatiszt és Tóth Rozá­lia helybeli lakosok, kik a hirtelen kirobbanó táma­dásra nem voltak elkészülve, érzékeny kárt szen­vedtek. A Budapesi Kereskedelmi és Iparkamara gyámoltjai. A kamara úgy az ipari, mint a kereskedelmi társadalom rokkantjai számára 1927-ben 2—2 ala­pítványt tett le a Budapesti Kereskedők Menházá- nak oly célra, hogy a menház a kamara jelölése alapján a kamara kerületébe tartozó elaggott* el­szegényedett és rászoruló iparosokat és kereskedő- keit vegyen fel holtig ellátott gondozottjai sorába., A kamara ezúttal egy vidéki iparos helyének betöl­tésére hirdet pályázatot. Olyan budapesti kamara- kerületbeli, 60 éves kort betöltött, érdemes, jobb na­pokat látott vidéki iparosok!, akik a felvételre igényt tartanak, kérvényüket életrajzuk rövid megírásával a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarához (Buda­pest, V., Szemere-u. 6.) küldjék be. A kérvényhez születési, erkölcsi, iparűzési és szegénységi bizo- nyitvány csatolandó. A kérvények benyújtásának határideje 1933. március 31. Ez időponton túl be­érkező folyamodásokat a kamara figyelembe nem vesz. A TIMOSÁt mindenkinek meg kell nézni! Hogy Ön is megnézhesse, ezen UTALVÁNYT bocsájtjuk rendelkezésére, melynek beszolgáltatása elle­nében a Bethlentéri Színpad jegypénztára kettő darab 33730/o’kal olcsóbb jegyet ad ki. Előadások naponta fél 6 és fél 9 órakor. Jegyrendelések 443-76. Kvóniha. Pestkörnyéki község kép viselőtes tüle te tar tott közgyűlésig A falu népét sok száz esztendővel ezelőtt !telepítették ide, de bámulatos makacssággal ragasz­kodik eredeti anyanyelvéhez, s bár tökéletesen tud magyarul mindenki, egymásközötí még ma is tótul povedál. A képviselőtestületnek számos ilyen tagja Van, akik különben mind jóravaló, derék emberek. A gyűlésen a gyárát virilis jogon képviselő főmér­nök \&ptt indítványt, hogy szakirányú tanonciskolát szervezzenek. Félórás, lelkeshcmgu beszédben magyar rá&t\a a szükséges intézmény hasznát és a gyár nevé­ben ait is felajánlotta, hogy az elméleti oktatás ki­egészítéséül ott gyakorlati tanításban is részesül­hetnek az iskola növendékei. A beszéd alatt az atya-: fiák csendesen beszélgettek egymás között, s mikor az indítványozó befejezte előadását, szólásra emel­kedett közülök az egyik legmódosabb polgár és emigyén kezdte komoly szavait: — Mindenki tudja, hogy milyen festett életű a mai fiatalság. Alig bírunk vele, hogy féken tart­hassuk. Minek ennek még tánciskola is, hogy még jobban elromoljon?! Általános kacagás közben derült ki, hogy a jó bácsi a tanonciskolát tánciskolának értette. Jtáromszobás, fürdőszobás lakás, kerttel együtt azonnal vagy május elsejére kiadó. Rákosszentmihály, Farkas Ignác-utca 9. Az egész házat is bérbe lehet venni, ha esetleg valakinek szüksége van rá, akkor lenne 4 szoba, fürdő­szoba, csukott, nyitott veranda és 525 négyszögöl kert. Mészáros József t?Izte?t Rákosi-uí ué88Kny‘ frsrllSH Imiit különböző bútorok, gramofon, J0 Ml U<üt 6&VU falidiszek olcsón eladók. Ugyan­ott egy csinos bútorozott szoba kiadó. Imre-utca 34. PestkOrnyéki Sank R.-T. Föintézet: Mátyásföld. Fiókintézet: Rákosszentmihály M. kir. osztálysorsjáték elárusító. Tetterőt és bátorságot gasztalan idők. Ne várja, hogy a siker az ölébe hulljon, hanem vegyen, vagy rendeljen intézetünknél Osztálysorsjegyet Egész 24 P, Fél 12 P, Negyed 6 P, Nyolcad 3 P. Ha sorsjegyet nálunk vesz, Szerencséje csak akkor lesz DANIS ANNUS nőikalap készítő terme Rákosi-ut 64. szám alatt. Olcsó javítások, átalakítások. Divatos modell kalapok. I UUIDEi lÉiEIII Budapest, IV., Párisi-a. 6. m. Szörmekülönlegességek, kabátok dús választékban. — Megóvásra vállai szőrméket. — Átalakítások, javítások.

Next

/
Thumbnails
Contents