Rákos Vidéke, 1933 (33. évfolyam, 1-53. szám)

1933-10-01 / 40. szám

'RÁKOS VIDÉKE 1. oldal 40. szám. SASHALMI HÍREK. Október 6. Az október 6-i gyászünnepet az, elöljáró­ság a társadalommal rendezi. Ezért ezen a héten Kádár József jegyző meghívására gyűlést tartottak, melyen meg­állapították a programmot. Reggel 8 órakor ünnepi is­tentisztelet lesz a róni. kath. templomban, majd utána a templomtéren rendezik az ünnepélyt. Panasznap. Révész Béla dr. főszolgabíró október 5-én tartja a szokásos havi panasznapot a községházán. A főjegyző hivatalában. Fekete Gerzson főjegyző szept. 30-án tér vissza szabadságáról, hivatalát október i-én veszi át. Jóváhagyták a ravatalozó építését. Megérkezett a te­metői ravatalozó helyiség építésének kormányhatósági jó­váhagyása. Most már csak a pénz hiányzik a terv meg­valósításához. A tervek szerint modern ravatalozó épü­letet emelnek, mely 3 ravatalozó helyiségből, hűtőből és egyéb helyiségekből fog állani. Amint a hullaház felépül, ravatalozást csak ott engedélyeznek, a község területén, magánházaknál többet nem ravatalozhatnak. Épül a lövészpálya\. A község hazafias érzelmű és áldozatkész lakosainak segitségéből hozzákezdtek a löv ő- pálya építéséhez. A pálya ünnepélyes felavatása valószínű­leg október 15-én lesz, lövészverseny és labdarugó mér­kőzés keretében. A futballmérkőzésen a SASC—Balassa­gyarmat ellen játszik. Disznótoros vacsorák. Most, szombaton, szept. 30-án két disznótoros vacsora is lesz Sashalmon. Az egyiket a Strasser vendéglőben a Polgári Társaskör és a Bercsényi asztaltársaság közösen rendezi, a másik a Postáskörben lesz. Mindkettő nagy sikerrel kecsegtet. Appállatvizisgálat. Október 6-án, d. e. 10 órakor tartják a kötelező apaállatvizsgálatot a községháza előtt. Népművelő tanfolyamok Rákosfalván. A rákosfalvai népművelő bizottság Zádor József plébános elnök, Ván­dor L Dezső ügyvezető, Anda Géza gondnok vezetése alatt megkezdi a szokásos évi tanfolyamait: Felsőruha-szabás és rajz. Kalapkészitő tanfolyam. Játékkészitő tanfolyama. Német nyelv. Francia nyelv. Gyorsíró tanfolyam. Lefctrtóztatták a revolveres merénylőt. A sashalmi revolveres gyilkost, Földy János füszerkereskedőt a Szent Rókus kórházból gyógyult állapotban átadták a mátyás­földi rendőrkapitányságnak, ahol kihallgatás után letar­tóztatták, majd átkisérték a pestvidéki ügyészségre. — Földy a kórházból szökést kísérelt meg, de a rendőrőr­szem elfogta. A tüjzoltók hírei. A sashalmi tűzöl tó testület vasárnap mutatta be uj szerkocsiját. — A »Mercedes« gyártmányú 4 hengeres szerkocsi, a legmodernebb felszereléssel, min­den tekintetben meg fog felelni céljának. Igen nagy gyorsasággal 12 személyt röpít bárhová, ahol munkájuk akad a tűzoltóknak. A PolgápL dalkör hírei. A sashalmi polgári dalkör szept. 26-án választmányi ülést tartott, melynek kereté­ben fontos ügyeket tárgyaltak. — Szabó Kálmán községi bíró, a dalkör elnöke nagy elfoglaltsága miatt meg akar válni tisztségétől. — Abban az esetben, ha netalán szán­dékától nem tudnák eltéríteni, októberben rendkívüli köz­gyűlést hívnak össze. — A választmány egyhangúlag Sztricsek Lajos fakereskedőt jelölte utódjául. — Sajná­lattal vették tudomásul Hanka pénztáros lemondását, he­lyette Ábrahám József főpénztáros látja el a tisztséget. A választmányi ülés igen kényes pontja, a régi tagok tün­tető távolmaradása okának megvitatása volt. Ügyes hatá­rozattal elsimították a sérelmeket, s igy remélhető, hogy rövid idő alatt teljes lesz a béke az egyesületben. SPORT. A Move RFC bajnoki éremkiosztó vacsorája. Szép estély keretében tartotta meg vasárnap bajnoki éremkiosztó va­csoráját a Move RFC. A vacsora előtt Bálint György elnök üdvözölte a szépszámban megjelent vendégeket s megható beszédet intézett a bajnokcsapat tagjaihoz, kik­nek átnyújtotta a Move Labdarugó Liga díszes kivitelű érmeit. A Move bírák nevében Scharlei Sándor szövet­ségi biró vázolta azt a hatalmas munkát, amit ez a fiatal! egyesületet egy év alatt végzett a legnagyobb sikerrel és további lelkes munkára buzdította az egyesület minden tagját. A sikerült estély rendezésében Vittek Károlyé és Szakái Istváné a fő érdem, de kivette részét a munkából az egyesület minden tagja. Labdarúgás. UTSE—RTK 3:1 (1:1). Fájdalmas ve­reség érte az, RTK csapatát. A mérkőzést balszerencse; kisérte végig. Alig szerzi meg az, ellenfél a vezető gólt, a szentmihályiak lelkes csapata Kimos révén kiegye,nliti az eredményt. Az RTK részéről egyik támadás követi a másikat, sok a veszélyes helyzet, de eredmény nincs. RFC—Túrán S. E. 3:0 (0:0). Egyenrangú ellenfelek játéka. A kapu előtt határozottabb RFC megérdemelten győzött Stumpf 2 és Scheffer III. góljával. — Vasárnap, okt. 1. III. kér. S. C.—RFC Bécsi-ut, az I-ső csapat in­dul fél i-kor, a II-ik csapat 11 órakor. SASC—DMTK 3:3 (3:2). A már 3 : o-ra vezető SASC halfsora váratlanul csődöt mondott, ez okozta a már bizonyosnak látszó győzelem helyett a döntetlen ered­ményt. A csapatban Schmid volt jó. Gollövők: Szőczey (2) és Poroszka. — SASC II.—Rákoscsabai Move 4:1, Vasárnap, okt. i-én, a SASC Kistarcsán játszik négy csapat: Cinkota, Gödöllő, Kistarcsa és a X. kér. F. C. válogatottja ellen. — Uj intéző. A SASC intézői tisztségét Náday Lajos postafőtiszt, a sokszor kipróbált sport- férfiú vette át. SzFC—BRSC 4:3 (1:2). A vereség a fegyelmezet­len rákosfalvai csapatnak köszönhető. Mayert és Bor- bást a bíró szabálytalanságok miatt kiállította, mikor már 3: 2-re vezetett a csapat. Tennisz. A »Corvin Mátyás« B.T. tennisz-telepén az í 933-as tenniszbajnokság egy hónapos hosszú küzdelem után befejeződött. A verseny hibátlan rendezése, vala­mint a szép dijak megszerzése Técsy Zoliján tb. dominusz ba j társat dicséri. A versenyen a nagyszámú nevező közül a következők értek el díjazást: Férfi egyes: I. ;Utaisi Andor, II. Gergely Ferenc, III. Kitti János», IV. Técsy Zoltán, V. Höchtil Vilmos. Férfi páros: I. Gergely—- Höchti, II. Kitti—Técsy. Vegyes páros: I. Höchti V.— Sebes Magda, II. Técsy—Técsyné, III. Gergely—-Léderer,, IV. Kitti—-Wolfné. Női egyes: I. Sebes Magda, II. Fü- löp Viola, III. Görög Olga (Temesvár), IVí Téosynél A versenyzők közül dicséretet érdemel Gergely F., Kitti J. és Fülöp V., akik nem várt előretöréssel '.meglepe­tést okoztak. A díjazásra nagyon szép márványra dolgo­zott plaketteket készítettek, melyeket október 7-én a budapesti jogászokkal közösen rendezett táncmulatságon osztanak ki. — A »Corvin Mátyás« B. T. legközelebbi törzstáborát október 9-én, este 8 órakor tartja a Koritnig vendéglőben. Érdeklődőket szívesen látnak. 40. sz. Utalvány. Érvényes szept. 30. E szelvény ellenében a Kofzó mozgó Szombati előadására féláron lehet jegyet váltani. Érvényes egy személyre. Rákos Vidéke. Ipr#“* Kivágaadó.

Next

/
Thumbnails
Contents