Rákos Vidéke, 1933 (33. évfolyam, 1-53. szám)

1933-09-03 / 36. szám

3$ szám mKOS V1DWB 5. oldal A fakanalas kis magyar hegedűsök. Olvasóink­nak bizonyára élénk emlékezetében él még Móricz Pálnak, a nagy magyar írónak pár héttel ezelőtt ilyen cimmel megjelent pompás cikke, amely Veres József zenepedagógusról, az ő különleges módszeréről és kis növendékeinek nagyszerű szerepléséről szól a meleg elismerés hangján. A napokban a kis hegedűsök közül négyén összeállónak, — (Dobos Dezső, Haupt Karcsi, Polcz Béla és Kapcsos Zoli) — és mesterük vezetése alatt hálájuk jeléül pompás szerenáddal lepték meg a kitűnő irót, majd felkeresték Szabó Kálmán sashalmi bírót és dr. Kárpáthy László zeneszerzőt, akit saját nótáinak eljátszásával örvendeztettek meg. Sziics István dr. kára. Mint őszinte sajnálattal értesülünk, Szűcs István dr. államtitkár Hadik János u. 5. sz. alatti lakásán betörők jártak. Álkulccsal nyitották fel az ajtókat s a lakásból minden evőeszközt és igen sok ruhaneműt elvittek A kár igen nagy. EJgázolás." A rákosfalvai állomáson Kancsek János 13 éves fiú atyja jelenlétében felugrott a villa­mosra. A kocsi lépcsőjéről a kerekek alá esett, melyek jobb lábát levágták. Súlyos állapotban szállították a mentők a Horthy Miklós kórházba. Az iparosdalkör újjáéledése. A rákosszentmi- háíyi iparosok és kereskedők dalkara szeptember 5-én, kedden este 8 órakor újból megkezdi működését Havlicsek karnagy vezetésével. Kérik a dalkedvelő ipirosokat és kereskedőket, hogy az ipartestület szék­hazában minden kedden este 8 órakor minél számo­sabban jelenjenek meg a hangpröbakon és a daiórákon. Megint betörőbandát fogtak. Nehéz kenyér a rendőré. Mifélénk is héti öl netre kutatnak a gonosz emberek után, hogy ártalmatlanná tegyék őket, s mind­untalan egy-egy tolvajbanda, vfcgy betörő cs-apat kerül rendőrkézre, mégis mindhiába, mái napra uj társaság lép fel. 3oha még annyi bűneset nem fordult elő Rakosszentmihályon és környékén, mint az idén, pedig a rendőrség ej jel-nappal a nyomozással vesződik. Csak nemrég fogtak el egy nagyarányú bandat, amelynek tagjai, mint jelentettük, néhány tucat bűneset elköve­tését ismerték be, az éjjeli hivatian vendágjárás csak folytatódik. A mátyásföldi kapitányságon Gásffy Dezső dr. rendőrfogalmazó, a bűnügyi előadó irányításával a múlt napokban megint nagyarányú nyomozás indult, amely igen szép eredményre vezetett. Most már a razziák helyett helyszíni megfigyelésekkel kísérleteztek, amelyek során a detektivcsoport egyik ügyes nyomo­zója Rózsa Emil őrmester arra a tapasztalatra jutott, hogy Barát Béla györgyteiepi lakos, vásárcsarnoki hor­dár azokon a tájakon szokott feltünedezni, ahol be­törések történnek. Legutóbb Szent István napján a Prézi Ferencnél történt betöréskor a közelben járkált Barát Béla. Mikor már elég gyanuok merült fel, ház­kutatást tartottak a lakásán. Rákosi Ferenc főtörzsőr­mester végezte a kutatást, mely szenzációs eredmény­nyel járt. Rengeteg lopott holmit találtak Barátéknál: bundát, ékszereket és egyebeket. Remete Márk detektív főfelügyelő és Wechselberger Károly detektív felügyelő végezte a további izgalmas és érdekes nyomozást, amelynek végén a villamosnál lesték a Budapestről hazatérő Barátot. A betörő el is indult hazafelé, de valaki értesítette útközben, hogy rendőrök jártak a lakásán, mire visszafordult és eltűnt Budapesten. A gyakorlott rendőrök azonban most már tudták, hol kell keresni. Kéri György és Takács József főtörzsőrmester végezte a haitóvadászatot, amelynek végén elfogták az embert a szeretőjénél. A feleségét Mátyásföldön vették őrizetbe. A» többi már a Gálffy fogalmazó munkája volt, aki kigombolyitotta a bűnügy szálait. Kiderült, hogy Révész Károly és János, Lettel Ödön, Grusz Károly és egy fiatalkorú nő volt a banda tagja. Révé­széket a Tisza Kálmán téren fogták el. Útlevél volt az egyiknél, szökni akart. Pénzt is találtak nála, amely a tolvajlásokból származik. A ravasz ember a Balaton mellett lakó nagyanyjának küldte el a zsákmányból kapott összeget, aki postán visszaküldte neki, hogy úgy tüntethesse fel, mintha a nagyanyjától kapta volna. Rengetege bűncselekményt ismertek be. Az esetek szálai szerte ágaznak. Nagy munkát adott az orgazdák fel­kutatása. Jaczkó Károly volt a fő közöttük. Marosinszky Antal detektivfelügyelő nyomozta ki bravúros munkával a Zsigmond-utcai lakásán. Harminchat zálogcédula volt a bizonyság ellene. A bűnszövetkezet olyan ará­nyokban dolgozott, hogy nem kevesebb, mint ötven orgazdája volt. A rendőrség most ennek az érdemes társaságnak a névjegyzékét állítja össze. Korzó mozgó. A Korzó mozgó átalakítva, ki­csinosítva, díszelőadással várja közönségéí.^Szombaton nyílik meg Rákosszentmihály kedves mozija, mégpedig igazi szenzációval, a „Csókol Veronika“ cimü Gaál Franciska világfilmmel. Alagyar énekbetétek. Paul Hör­biger stb. A fenyes műsort három napon át: szombaton, vasárnap és kivételesen hétfőn mutatják be. Viszik a kerékpárt. A Kerner Emil jákosiuti háza udvaráról egy fiatalember^,;. kerékpárral távozott. Valaki meglátta és megkérdezte Kerneriől, hogy kinek adták kő csőn a biciklit?. Ekkor derült ki, hogy a Kerner Babi kerékpárját lopiák el az udvarból, fényes nappal, teljes lelkinyugalommal. Mire azonban a tolvaj után eied ek, hült helyét találták. Felült a gépre és elkerekezett. Zenetanfolyam. Veres József különleges mód- szerü zenetanfolyamára szeptember folyamán még el­fogadnak jelentkezéseket, Sashalom, Hősök fasora 3. sz. alatt. Az iskola a magyar dal szakszerű művelését is feladatául tűzte ki, ami annál örvtndetesebb, mert a legtöbb zeneiskola és tanfolyam teljesen mellőzi az igazi magyaros nótatanitást. Talált holmik. Teller Vincéné Szent László-u. 56 sz. lakos pénztárcát, Sárvári Zoltánné Rákóczi-utca 14. sz. a lakos pedig retikült talált. Tulajdonosuk át­veheti a mátyásföldi rendőrkapitányságon. Pénztárcát loptak. Bernáth Endréné Nádor-u, 2. sz. lakos pénztárcáját a piacon ellopták. Tyuktolvajlás. Gáspár Mihály Hársfa-u. 10. sz. házából 6 tyúkot loptak el aug. 26-án éjszaka. Betörök a Sándor-utcában. Lencz László Hév. tisztviselő Sántíor-utca 2. sz. házának mosókonyhájából, kedden éjszaka elvitték az egész fehérneműt. Még vizes volt a sok ruha, a mikor elszállították. A kár igen jelentékeny. Gyors és gépírást kipróbált módszer szerint, gyorsan és eredménnyel tanít, nyelvórákat ad és korrepetálást, előkészítést vállal irodai gyors- és gépírás-vizsgára előkészít Kovács Tódor Rákosszentmihály, Farkas Ignác-utca 5/a. szám 36. sz. Utalvány. Érvényes szept. 2. E szelvény ellenében a Korzó mozgó szombati előadására féláron lehet jegyet váltani. Érvényes egy személyre. Rákos Vidéke. gjlGP*** Kivágandó.

Next

/
Thumbnails
Contents