Rákos Vidéke, 1933 (33. évfolyam, 1-53. szám)

1933-07-16 / 29. szám

29. szám RÁKOS VIDÉKE 3. oldal Adakozzunk cserkészeink javára. Minden esztendőben táborba száll cserkészcsapatunk. Ilyenkor mindig megmozdul közönségünk szive s a drága fiuk táborozásához minden esetben nagyarányú adományok­kal járul hozzá. Ebben az évben talán minden eddiginél fontosabb a csapat táborozása, mert mint ismeretes, csapatunkat a világdzsembörin nagy megtiszteltetés érte, amennyiben tagjait a központi üzletváros ellen­őrzőinek osztották be. Ezt a táborozást tehát az előzők­nél is jobban kell támogatni közönségünknek. A csapat kéri a jólelkü cserkészbarátokat, hogy adományaikkal segítsék elő nagyjelentőségű táborozásukat. Úgy a pénzbeli, mint élelmiszer adományokat a parancsnokhoz, Szász Ákoshoz kell küldeni, Jenő-utca 40. szám alá. Szőke Sándor szavalókórusa Balatonföld- váron. Megírtuk, hogy Szőke Sándort, a Nemzeti Színház érdemekben és kiválóságokban gazdag ny. művészét, a mátyásföldi népművelő bizottság gond­nokká választotta s a központi bizottság a balaton- földvári előadóképző tanfolyamra felvette. A tanfolyam­nak Szőke Sándor nemcsak hallgatója volt, hanem előadója is: a tanfolyam igazgatóságának felkérésére előadást tartott a szavalókórusról s tanulmányszerü, érdekes előadásának igen szép sikere volt. De nagy sikere volt a szavalókórusnak is, amit Szőke Sándor vezetett, tanított be s amelyben a tanfolyam hallgatói — tanárok és tanítók — szerepeltek. A tanfolyam ün­nepségein, a minisztériumi kiküldöttek érkezése alkal­mával s a tihanyi kiránduláson is hatalmas sikere volt a szavalókórusnak, amely Falu Tamásnak „Magyar visszhang“ cimti költeményét adta elő, ugyanazt, ami­vel Szőke Sándor iparostanoncokból alakított szavaló­kórusa a rákosszentmihályi Hősök napján szerepelt hatásosan és igazán művésziesen. Hivatalos órák a polgári iskolákban. A rákos­szentmihályi községi polgári leányiskolában s a róm. kath. polgári fiúiskolában a nyári szünet idején a hiva­talos órákat minden hét csütörtökjén délelőtt 9—11 óráig tartják, amikor az igazgatóság felvilágosítást, útbaiga­zítást ad az érdeklődőknek. Pótolták a lámpákat. A múlt héten lelopdosott lámpákat a Phőbus dicséretes gyorsasággal pótoltatta, s igy most már örvendetes módon ismét nincs hiá­nyosság a közvilágításban. Jövőre is Kallós József lesz a színigazga­tónk. Az orsz. szinészegyesület kebelében most történt meg a jövő évadra a színi kerületek beosztása. A meg­állapodás szerint a jövő évadra is Kallós József lesz a színigazgatónk, akinek területe a következő helysé­gekből áll: Rákosszentmihály, Sashalom, Orosháza, Kisújszállás, Karcag, Békés, Berettyóújfalu, Törökszent- miklós és Mezőtúr. Esetleg kisegítő állomások: Aszód, Gyoma és Szeghalom. Az RTK kerti ünnepélye. Az RTK vasárnap, julius 16-án vitéz Regős sörkertjében nagy kerti ünne­pélyt rendez. Kezdete délután 4 órakor. Nagy teke­verseny értékes dijakkal. Tombola. Közreműködik az Önkéntes tűzoltó testület fúvós zenekara, az esti táncra pedig cigányzene. Este 8 órakor csülökvacsora, mely­nek ára 1 pengő. Belépődíj nincs. Vendégeket szívesen látnak. Cserkészeink próbatábora. Múlt szombaton Kerepesen rendezték cserkészeink a „próbatáborozást“. A csapat két turnusban, egyik része d. u. 5, a többiek este 9 órakor indultak el. Az éjszaka kissé hűvös volt, az ifjak fáztak is kissé. Másnap, vasárnap reggel szent­misét hallgattak, melyet a volt parancsnok, Alexy Rezső kerepesi plébános mondott. A volt parancsnok végtelen örömmel látta volt csapatát, s a tábort napközben többször is meglátogatta. Látogató volt egyébként bőven. Megjelent a kerepesi főjegyző, a biró és a községi tár­sadalom számos tagja, kiknek tiszteletére rövid műsort rendezett a csapat, a kerepesiek nagy örömére. De megjelent a táborban Benedek II. kerületi vezetőtiszt is, a dzsemböri központi üzletvárosának igazgatója, aki ismertette a dzsembörin a csapat beosztását és fel­világosítással szolgált a fiuknak. Megelégedéssel tapasz­talta a csapat fegyelmét és használhatóságát. A cserké­szek vasárnap 6 órakor indultak vissza, s közben egy kis megázáson átesve, 9 órakor érkeztek haza. Halálozás. Radamszky Mihály c. igazgató, ny. áll. tanító felesége rövid szenvedés után meghalt Rá- kosszentmihályon. Negyedfél évtizede községünkben élt, hol férje állami iskolánk egyik legrégibb, érdemes tanítója volt. Hatvanegy évet élt, melyből 43-at töltött példásan boldog házasságában. Kitűnő családanya, hitves és nemes gondolkozásu magyar nő volt, ki minden idejét családjának szentelte. A róm. kath. egyház szertartása szerint szentelték be, majd Budapestre szál­lították, hol régebben elhunyt leánya mellé helyezték örök nyugalomra. Igen nagy és őszinte részvét kisérte utolsó útjára. Férjén kívül négy gyermeke: Árpád, Mihály, Ila és Marika, valamint húga, Czél Istvánná szül. Lénárth Etelka gyászolja. Köszönetnyilvánítás. Mindazok a barátaink- és ismerőseink, akik szeretett feleségem, illető­leg drága jó édesanyánk elhunyta alkalmából rész­vétükkel felkeresni szívesek voltak, amellyel fájdalmun­kat jólesően enyhítették, ezúton fogadják leghálásabb köszönetünk nyilvánítását. Rákosszentmihály, 1933. julius 12-én. Id. Radomszky Mihály és családja. Az ipartestület féléve. A rákosszentmihályi ipartestület első félévi mérlege kedvező eredménnyel zárult. A forgalom 3430 pengő 71 fillér volt. A félév végén 240 pengő pénzkészlet maradt. Kölcsöntörlesz- tésre 1222 pengő 47 fillért fordítottak. A tagsági dijak­ból 1220 pengő folyt be. Tanoncok jutalmazására 30 pengőt, koszorúkra 75 pengő 20 fillért adtak ki. A tagok elismeréssel látják a testület vezetésében meg­nyilvánuló példás rendet. F VI« VF V V? ? Nagy választék a közismert ^ • Dreher Maul gyártmányú árukból. — Szaloncukorkák a legolcsóbb árban. — Olcsó rum és likőr vásár. — Közvetlen a termelőtől Szikrai asztali borok. — Gyulai hentesáruk KEENER EMIL fűszer és csemegekereskedőnél Rákosszentmihály, Rákosi-ut 68. M. k. dohány és szivar áruda. telefon 15. szám vitéz Regős Ágoston sörkertje a piac (Ferenc József)-téren Pompás árnyas kert, rossz idő esetén zárt helyiségek. Frissen csapolt sör, saját szüreteléstt fajborok. Olcsó árak!! ízletes konyha. Kitűnő tekepálya. Rákosszentmihályon, Batthyány-utca 44. szám alatt három szobás lakás mellékhelyiségekkel Wi n #1 A kerthasználattal augusztus 1-re ««ä. á. €*. w • Bővebbet ^Templom-utca 16. sz. a. Kersman Ferencnél.

Next

/
Thumbnails
Contents