Rákos Vidéke, 1933 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1933-07-02 / 27. szám
27. szám. RÁKOS VIDÉKE 1. oldai SASHALMI HÍREK. A sashalmi leánypolgári 10 éves jubileuma. Szépszámú közönség előtt zajlott le a jubileumi ünnepély a Kan tier vendéglőben. Ott volt Küllős Ede esperesplébános, az iskola igazgatója, Bartha Borbála dr., a tanári kar, a a község bírája, Szabó Kálmán és a végzett növendékeik serege. Az iskola énekkara a Himnusszal nyitotta meg az. ünnepélyt, Bartha Borbála dr. ismertette az ,iskola io éves történetét. A beszámolót vetített képekkel kisérte. Az énekkar sikerrel adott elő népdalokat. A Mária kongregáció működéséről Halmóczky Anna vezető tanár tartott szép élőkópes beszámolót. Tury Mária tanár az önképzőkör működését ismertette, minek keretében a növendékek élvezetes előadása a »io év múlva« cimü jelenettel aratott tapsokat. Hatásos volt a növendékek szavaló kórusa, amely az »V. Lászlót« adta elő, nagy tetszés kíséretében. Az egyházközség részéről Ruzics Árpád az egyháztanács elnöke mondott üdvözlő beszédet. Küllős Ede esperesplébános szólt ezután a közönséghez, és fejtegette az iskola kulturális munkásságát, s rámutatott, hogy ez a hosszú io esztendő milyen kis idő a kuli ura fejlesztése terén. Szép beszéde végén búcsúzott a távozó növendékek-, tői. A község részéről Szabó Kálmán községi biró üdvözölte az iskolát. Végül hatásos hazafias élőképet mutattak; be, majd a Szózattal véget ért a szép jnbileumi ünnepély. Az ifjúság táncra perdült és 2 óráig vidáman szórakozott. Levénte közgyűlés. A vasárnapra tervezett leven te, egyesületi közgyűlést julius ió-án, d. e. ii órára halasztották el. A közgyűlést a Kossuth-léri iskolában tartják meg. Lövészverseny. A sashalmi lövészegyesület julius i-én a fővárosi »Gábor Áron« lövészegyesülettel versenyt rendez, Sashalmon. Oktatói tanfolyam. A Tápiósülyön rendezett levente oktatói tanfolyamon, mely 4 hétig tart, Sashalomról Nagy Sándor iskolaigazgató vesz részt. A levente zenekar a Balatonon. Nagy kitüntetésben részesült a sashalmi levente zenekar. A Balaton mellett az ország levente egyesületei nagy táborozást rendeznek. Az ország sok levente zenekara közül a sashalmi levente fúvós zenekart szemelte ki az országos rendezőség, hogy a nagy táborban a zenét szolgáltassa. Nagy dicsőség, ez a zenekarra és a nagytudásu karmesterre, Boncz Emilre egyaránt. Cserkész előadás. A sashalmi 809. sz. »Szent Imié királyfi« cserkészcsapat jul. 2-án, vasárnap este 6 órakor a Schuster vendéglő helyiségeiben dzsembori előadást rendez. Gazdag, érdekes műsor. A jegyek ára 80 és 40 fillér. A iüzoltótestület tekeversenye. Vasárnap tartotta a tüzoltótestület szokásos tekeversenyét igen nagy érdeklődés mellett. A dijakban a következők osztoztak: I. Mák Ferenc, II. Windmühl Gyula, III. Moldován Ferenc, IV. Horvátits. J., V. Faragó János, VI. Tittel Ferenc. A Polgári dalkör jun. 2 5-éré tervezett közgyűlését határozatképtelenség miatt julius 9-ére halasztotta el. A közgyűlést a Kan tier vendéglőben tartják meg. Záróünnepély. Nagy sikerű záróünnepélyt rendezett a Kossuth-téri iskola tantestülete a Kantler vendéglőben. A pompásan összeállított műsor minden száma nagy hatást keltett. Riha Gyula prológusának nagy sikere vol'L Kiválóan szerepelt az iskola énekkara is Dvorszky Ferenc vezényletével. Ugyancsak sok tapsot aratott Bárány Kató monológjával, Pócz Nagy László hegedű számával, Flasch Stefánia melodrámával, Pintér Margit pedig táncszámá- val. Kedves és bájos volt a »Pilleország« c. dalosjáték,1 melyben az iskola növendékei egytől-egyig nagyon szépen játszottak. A be tanítás sikeres munkáját, — rövid négy hét alatt — Kovács Aurélnó, Szlávik Margit és Mihaj lo- vitsné. Konczöl Sarolta végezte. Nagy munkát végzett Pappné Jelicz Regina a melodráma betanítással, valamint elismerést érdemelt ki Hereinné Wayand Ilona és Mu- schongné Ötiömössy Olga a zongora, Somos József a hegedükisérettel. Fagylalt délután. Az idő nem kedvezett a SASC-nak, de mégis sikerült a fagylalt délután, amelyet a klub felszereplése javára rendeztek. A sikerért Kovács Tiboldné és vitéz Hortobágyi Ferencné rendezőt illeti az elismerés. Választmányi ülés. A nemzeti egység pártja hétfőn este 8 órakor tartja választmányi ülését a Schuszter vendéglőben. A Háztulajdonosok gyűlése. A háztulajdonosak egyesülete julius 5-én, szerdán este 8 órakor választmányi gyűlést tart a Schuszter vendéglőben. Elfogott kerékpártolvaj. Kucsera Imre kerékpárját ellopták. A tettes nem sokáig élvezte munkája gyümölcsét, mert a siker örömére alaposan beszeszelt, s az u j tulajdonosnak szolgálni nem akaró kerékpár befordította az árokba, ahonnan magával tehetetlen állapotban a rendőrőrszem húzta ki. A póruljárt Mészáros í. cipész ellen megindítják az eljárást. Az izraelita hitközség közgyűlése. Az izr. hitközség jun. 25-én tartotta rendkívüli közgyűlését, melyen az 11 j tisztikart választották meg. A postaaltisztek liirei. A m. kir. postaallisztek egyesületének sashalmi csoportja pályázatot hirdet italmérőüzlet vezetői állásra! Határidő julius 16. s csak nyugdíjas kartársak pályázhatnak. — Julius 9-én este 7 órakor társasvacsorát rendez az; egyesület. Ugyanakkor az asztaltársaság beszámolót tart, melyre pártfogóikat és barátaikat ez utón is meghívják. Bizonyitvány-kiosztás. Vasárnap ünnepélyes keretek között osztották ki a bizonyítványokat a r. k. polgári leányiskolában. Ez alkalommal búcsúztak el az iskola végzett növendékei is, kiket Bartha Borbála dr. igazgató meleg szavakkal engedett az élet útjára. A növendékek nevében Moldován Ilonka szeretetteljes, okos szavakban mond ott köszönetét, megkönnyez te I ve a jelenlévőket. Az ünnepséget j utalomkönyvek és a bizonyítványok kiosztásával zárták be. SPORT* Labdarúgás. RAFC—Rákospalotai A. C. 2:1 (0:1). A gyenge iramú és egyáltalán nein izgalmasnak mondható játékon meglátszott, hogy csak barátságos mérkőzés, komolyabb fontossága nincsen. Mindkét gólt Szolbonyai lőtte. RAFC II.—RAC II. 2:1. RAFC ifj.—RÁC ifj. 3:0. Julius 2-án a RAFC Sashalmon játszik, a SASC ellen, még pedig az L, II., az ifjúsági és az pld boy csapatokkal. SASC hírek. A kieséstől veszélyeztetett csapat az utolsó mérkőzéseken nagyon összeszedte magát és válóban elismerésre méltó akarattal és kitartással megmentene magát a kieséstől. Valóban gyönyörű teljesítmény volt 8 nap alatt három mérkőzést nyerni: a Szak-ot 1 : o-ra, a Szolnoki Máv-ot 2: o-ra, Alagot pedig 5: i-re győzte le. A három győzelem közül különösen értékes a Szolnoki Máv. elleni győzelem, mert ez a csapat komoly jelöltje volt az első helynek és ezzel a vereséggel második helyre került. A SASC a 9. helyen végzett a bajnokságban., A nagy munka után megérdemlik a fiuk a nyári pihenőt.