Rákos Vidéke, 1933 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1933-06-11 / 24. szám
XXXIII évfolyam. Rákosszentmihály, 1933. junius 11. vasárnap, 24. szánt RÁKOS VIDÉKE Társadalmi, közigazgatási és közgazdaság; hetilap. RÁKOSSZENTMIHÁLY NAGYKÖZSÉG ÉS SZÁMOS EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utca 37. TELEFON: Rákosszentmihály 31. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő: BALÁZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár: Egész évre 10 pengő Fél évre 5 pengő. Negyedévre 2 P 50 fill. Egyes szám ára 24 fillér. Postatakarékpénztári csekkszámla:647. sz Egy igazi magyar papról. Irta: Móric& Pál. Azelőtt, amidőn következett a nagy magyar mezőkön, erdőkön, vizeken, tanyákon, műhelyekben, kaszárnyákban az Istentől áldott napközi minden szép magyar munka, dolgos népünk ajkairól már munkaközben, de a munka befejeztével egész bizonyosan mindenütt, minden-* felől édes nóták, himnuszok, zsoltárok zengedeztek. Nem parancsolta mindezt nekik senki. Mint az épitkező fecskéknél, a friss barázdák felett repdeső pacsirtáknál, a nagyhatalmú Isten legkedvesebb madárkáinál, dolgos magyar népünknek is szivéből született, leikéből csendült ég felé az édes magyar nóta, minden hazafias himnuszunk, vallásos zsoltárunk... S azidőben magyar papnak lenni boldog és boldogító hivatás volt; hiszen csak az egyes embert érte és érhette a természet törvényei szerint el- élkövetkező, úrral és szolgával, édesmindnyájunkkal közös kisebb, nagyobb gyász... Maga a nép, a nemzet ezeréves közösségében, s bölcs, jó öreg uralkodójának, Ferencz Józsefnek hosszúra nyúlt atyai kormányzása alatt Kárpátoktól az Adriáiig a kiválasztott boldog népek biztonságos, nyugodt, bőségekben elégült összhangos életét élte. A pártoskodás nem terjedt tovább egy-egy az ezeréves haza keretei között muzsikaszóval lezajló követválasztásnál. A föld édes gyümölcseiből az utszéli mezítlábas vándornak is panasz nélkül jutott. Nem volt ház, ahol kenyeret ne sütöttek volna és a maga falatját meg ne kapta volna a szórványosan botorkáló koldus. A ritka szűk esztendőt megszakítás nélkül követték az isteni bőségek számláiba-1 tatlan sorozatai ... E boldog, szabad népnek a papja is megértett, fbol- dögságos főember volt. A magyar pap Prohászlca Ottokár példaadását törekedett követni lelke erejéhez, szelleme gazdagságához mérten. S arról a székesfehérvári nagy püspökről igézetes szelid emlékül fennmaradt, hogy nem hintón, gyalogszerrel szeretett, szokott járni a föld népe között. A hajnali harmat még ilyenkor ott rengette gyöngyeit füvön, lóvéién, virágon és ahogyan az erdők, mezők gyalogösvényein mene a nagy pap, akár annakidején a madarak barátja Szent Ferenc, teletüdőből, teljes tiszta hittel dalolt, dúdolt, énekelt, mint a gyönyörű magyar föld nőtárs, boldog népe, — Ottokár atyánk is... Alidon megsimogatta az útjába került szegény galagonya bokrot. Lehajolt a porból hozzája gügyögő névtelen szegénység maszatos picinkó gyerkőceih ez ... A.z igazság és a szeretet sem volt még akkor megcsonkított, megvakitott bujdosó, sánta koldus azon a régi nagy és boldog magyar földön. Az Isten, mert hívek voltunk hozzá, törvényeit betartottuk, ragyogó orcájával mosolygott reánk. Fia, megváltó Jézusunk nem csupán a Betlehemet járó falusi sihederek ártatlan ónakiben ólt, malasztjával eltöltött©, .szeretetével vezérelte hivő egész népünket mindaddig, rpig a tagadá* é» hitetl«niég, a haszonleső önzés és kapzsiság, a képmutató hazugság, testvért a testvérre uszító álnokság, a szabad népet aljas/ szolgaságba sülyesztő gonosz idegen hátalomvágy közibünk nem furakod tak és szét nem tépték az ezeréves haza és ezeréves nemzet életének megszentelt kötelékeit... Midőn is — kisértő ördögeink erőt-vesztett jellemteien áldozatául —- vérző darabokra szakadozott a megpróbáltatásai során is, azelőttön mindig tiszta és hatalmas, régi magyar haza, régi magyar nép. * Az Isten elfordította tőlünk orcáját. Fiát, Jézust; megtagadta a szeretetlen kishit, mely magát, a maga érdekeit és önzését, buja gyönyöreit helyezte oltárra* Minden pillanatnak —- bármi áron! — szakítsd le »virágát«, ha mindjárt mocsárvirág is az, törvénnyé vált! A rablás, fosztogatás, kiuzsorázás, szószegés, árulás, az embertestvér megröviditése és gyilkolása, a gőg, a vad-* állatias erőszak mind, mind a gép találmányokban oly' megdöbbentően gazdag »modern kor«, a rablásra és pusztításra berendezkedett »civilizáció« gyászéletének elfogadott és törvényesített mozgatói lettek. Az a mai-hős, aki a legnagyobb ragadozó. Csak mennél többet habzsolhassanak! A gyengébbnek az utolsó falatját elhabzsolva, — mindenre képesek. A fogadalom és az adott szó már nem köt senkit. A pap megtagadja és elhagyja oltárát. Akit bajtársadnak véltél1, orvul leszúr, vagy agyonmérgez. Hazudni, rágalmazni, csalni, megtéveszteni, a legszentebbet — hazát és fajt is — elárulni a rut magánérdekért, a közrovására törtetni a legszemélyesebb célokért, többé nem szégyen, nem vétek, sőt befogadott »erény« csonka hazánkban, méginkább a gonosz indulatokba és cselekedetekbe sülyedt trianoni határokon túl... Csak a fecskék, a pacsirták éneklik még a régit! A többi tiszta, édes magyar dal, himnusz, zsoltár őszintesége fúladozón elnémul az orgiázó hitványok dzsessz-muzsikájánál és szemérmetlenül tomboló vad néger hejehujáiban. A kifosztottak, a rabságba aljasitottak pedig a magábaszálló imádkozás helyett, a gyűlölködést szító bujtogatásra félelmetes fekete viharfelhőként hitetlenül átkokat morajlanak... Hogy tartani kell: — tüz- csóva esik a templomra is, s miután annyi szétomlott, felbomlik a társadalom rendje is ... * Ilyen vajúdó időkben az oltárok, mint az urasztálának papjaira a legnagyobb feladatok várnak. Vay László báró főispán, a tiszántúli református egyházkerület nemrég beiktatott uj főgondnoka, Debreceniben mondotta: — »A lelkész és világiak munkássága kiegészítse egymást! A materiális szempontok helyett a hitélet hagyományos lelki és erkölcsi fegyvereivel kel'1 harcolni. A pap ne szegődjön különböző politikai irányzatok csatlósává, mert ezek mindig megbontják a, nyáj egységét! Az anyagi eszközök utáni leailaosonyitó hajsza és a demagógia ^(nép- izgatásj nem dominálhat £nem uralkodhat). A martirom-
