Rákos Vidéke, 1933 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1933-04-23 / 17. szám
17 szám mKos vrmKE 3. olftal Krenedits Sártdorné emlékezete. Április 22-én lesz egy éve, hogy az áldott szivü magyar ász- szony, Krenedits Sándorné visszaadta neniieis lelkét Teremtőjének. Az évforduló alkalmából a Mamsz kitűnő aleltiöke, Berenkey A'ttiláné a Magyar asszonyok gyűlésén a következő megkapó emlékbeszédet mondotta: Kedves Magyar asszony Testvéreim! Közeledünk a fájdalmas évfordulóhoz: meggyászolhatatlan, felejthetetlen emlékű vezérünk, Krenedits Sándorné halálának évfordulójához. A halott Krenedits Sándorné emléke a legélőbb valóság számunkra ma is : lelke itt van, itt él állandóan közöttünk, mindnyájunk szivében. De ha nem beszélnénk róla mi, beszél róla minden szónál ékesebben az ő gazdag, tartalmas, értékes élete; a megszámlálhatatlan sok jó és nemes cselekedet, mely őt, a hazáját rajongásig szerető igazi magyar nagyasszony példaképévé emelte. Most, hogy a gyászos évforduló közeleg, beszélgessünk róla, idézzük közénk felejthetetlen, drága lényét. Mindenben kiváló volt ő, de minden erénye között talán legnagyobb a másokon való segiteni akarás volt. S itt azután nem ismert sem fáradságot, (sem időt, sem anyagi áldozatot. Mindenkihez odaért, akinek reá szüksége volt. Sokszor mondta, hogy van egy hatodik érzéke, mellyel megérzi szenvedő embertársa baját még akkor is, ha az nem panaszkodik. Segiteni mindenkin szóval vagy tettel, lelkiekkel, vagy anyagiakkal, de segiteni minden körülmények között, — ez volt életének tartalma, célja. Egyszer egy rákbetegségben szenvedő fiatal asszonyt látogattunk meg együtt. És ekkor bámultam nagy lelki erejét, s láttam, hogy ő sokkal különb nálamnál. Az illető beteg úgyszólván utolsó óráit élte. Már az előszobában rettenetes szag terjengett. Odabent én irtózottal húzódtam meg a szoba legtávolabb lévő sarkában. Ő letörülte a szenvedő verejtékes, kíntól eltorzult arcát, s kikérdezte a már csak alig suttogni tudó beteget, hogy mire lenne szüksége. Más alkalommal egy öreg, 88 éves vak asszonyt látogattunk meg. Egy órányira lakott innen, Anna-telepen. Az illető jobb napokat látott teremtés volt, kit mindenéből kifosztottak. Kegy elemkenyéren élt. A szegény világtalan öregnek egyedüli gondja az volt, hogy ha ő meghal, nem lesz, aki éltemettesse, s senki nem lesz a temetésén. Mily boldogságot, reményt öntött ebbe a szerencsétlen öreg asszonyba, amikor megnyugtatta azzal, hogy majd a magyar asszonyok eltemet- tetik őt és ott lesznek a temetésén. S ime, ő ment el, az öreg Garzsó néni pedig még ma is itt koldul a piac egyik sarkán, s roskadozik az; évek; a betege ség s at nyomorúság súlya alatt. S a támogatottak sorából nem hagyhatom ki azt az intelligens, Erdélyből ide menekült, nyomorgó családot sem, melynek érdekében fáradhatatlanul kilincselt hónapokig, sőt még Szűcs képviselő ur pártfogását is kérte, hogy részükre trafikengedélyt szerez,- zen. Csakugyan a segítésben volt ő a legnagyobb. Szegényei és megsegített jei, gyermekek, felnőttek, öregek, ha felvonulnának, beláthatatlan soruk véget nem érne. A nyáron, mikor egy alkalommal kint voltam a temetőben, három nagyon szegény asszony állt meg a sírjánál. Mezei virágból kis csokrot helyeztek el. Imádkoztak, könnyeztek. Az egyik csak annyit mondott elmenőben: »Mi lesz velünk a télen?!« De nemcsak az alsóbb néposztályban adott segítséget, hanem az úgynevezett szemérmes szegényeket is megtalálta. S mily tapintatosan tudta eljuttatni ide a segítségét. De nem folytatom erényeinek, jótefteinek fölsorolását, his’zen iámeféfcésfek ezek mindnyájunk előtt; csak csodálni tudtuk őt, az ő rendkivüli egyéniségét; aki nyugodtan, kényelmesén élhetett volna, mégis ezt a fárasztó életét választottja! Egyetlen egyszer hallottam csak tőle azt, ’hogy fáradt. A veresegyházi forró homokban ültünk életének utolsó nyarán, amikor egyszer csak igy szólt hozzám: »Hidd el Joli, oly fáradt vagyok már, úgy szeretném a Manszot olyanra bízni, aki tovább vifá- goztatníá egyesületünket...« Egy éve, hogy elment, — értékes élete után — pihenni! Elment? Nem,itt él köztünk és minden igaz magyar asszony szivében! Megszentelt, nagy emléke legyein halhatatlan betűkkel följegyezve a rákosszentmihályi Mansz történetében ! A csuda-adókulcs-táblázat. Rejtelmes ez a cim, de az avatatlan számára épen olyan rejtelmes azazí ördöngős kartontáblázat, melyet a mi kedves és kiváló adóügyi aljegyzőnk, Sor Ferenc dr. szerkesztett és nyomtatásban kiadott, hogy megkönnyítse vele a sorsát mindenkinek, akire az a keserves feladat hárul, hogy a fizetendő adó pontos összegét kiszámítsa. Igen ibonyodalmas művelet ez, különösen manapság,, amikor a hátralékok után időről-időre emelkedő' késedelmi kamatot kell fizetni, s viszont az adózók javára a fizetés teljesítése ideje szerint változó kamattérítést kjell levonásba helyezni. Ez a csodálatosan ügyes, egyszerű és ötletes táblázát úgy megmutatja a helyes irányt, akár csak a logaritmus könyv a megfelelő számot. Aki azzal fogliálkozik, hogy a mások adóját kiszámítsa, méreteidén mtinr. kát és időt megtakarít vele, az adózó pedig, ha nem restelli & fáradságot, könnyűszerrel ellenőrizheti belőle, hogy helyesen számolt-e az adóhivatal? A szakkörök nagy elismeréssel fogadják a Sor dr. táblázatát és az ország adóhivatálaiból tömegesen érkéznek a megrendelések a rákosszentmihályi községházára, Sor Ferenc dr. címére. A táblázat ára mindössze 1 pengő 50 fillér. A megrendelést dijtalanull és készségesen közvetíti a Rákos Vidéke kiadóhivatala is. Elveszett egy autó a Kerepesi-uton. Rokkant személyautót vontat a Kerépesi-üton kifelé égy már sik személyautó. Mindegyik kocsiin csak a vezető ül. A beteg kocsit a vontató irányához alkalmazkodva! kormányozza a soffőrje. A Fehér-ut tájékán a vontató kocsi vezetője nagyobb sebességre kapcsol, minek következtében a vontató kötél megrándul" és élszakad. Az első autó nekirugaszkodik a világnak, mig a másikat egy darabig előre gördíti ugyan laj lendület, de azután csakhamar kifogy a szusz és a< beteg kocsi megáll. A vezető kétségbeesetten tűikéi, kiabál, de a társa nem hallja. Hol jár márl A villan mos utasai mulatnak a jéleneten, a hoppon maradt vezető a fejét vakarja, a rendőr mosolyogva vigasztalja. A történet befejezetlen. Annyit láttunk csupán, hogy a vontató gépkocsi gondtalanul nyargalt1 el még a sashalmi lakótelep előtt is. Hol állott fneg, hol vette észre, hogy a hozzákapcsolt kocáit Útközben elvesztette, — arról nem szól a krónika. 17. sz. Utalvány. Érvényes ápr. I-én E szelvény ellenébén a Kóézó mozgó szombati előadására féláron léhét jégyét váltani. Érvényes egy személyre. Rákos Vidéke. Kivágandó.
