Rákos Vidéke, 1933 (33. évfolyam, 1-53. szám)

1933-03-26 / 13. szám

6. oldal RÁKOS VIDÉKE 13 szánt. A XXIII. országos dalosverseny. Az Országos Magyar Dalosszövetség junius 24-én és 25-én tartja meg Budapesten a XXIII. országos dalosversenyt A versenyen résztvesz több mint 500 dalárda, közel 15 ezer dalossal. A vidéki városokban nem lehet már a nagy tömegek miatt megtartani a versenyeket, épen ezért a központi választmány Budapestet jelölte ki a verseny helyéül. A versenyre jelentkezés határideje március 25 én telik le. A dalosversenynek legkiemel­kedőbb ünnepe lesz a parlament előtti öszkari hang­verseny, amelyen az összes dalos, 500 tagból álló zenekar és 1C00 cigányzenész vesz részt. A magyar nótának ez az ünnepe az edd'g tartott ehhez hasonló ünnepségeket, épen a tömegek részvétele miatt, messze felül fogja múlni. Mint ismeretes, a versenyen részt ve^z a Rákosszentmihá'yi polgári dalkör is. Ismeretterjesztő előadások. A népművelő bizottság iparos-szemináriumi előadássorozatában hétfőn este Tattay György épitészmérnök igen formás és tanulságos előadást tartott a kislakás építésről. Az e'őadást iparostanoncok részére tartotta, de azon más érdeklődők is megjelentek. — Kedden este a központi áll. iskolában volt ismeretterjesztő előadás, Kecskeméthy Vince községi biró folytatta értékes, alapos, na yon gyakorlatias kertészeti előadásait. Balázsovich Zoltán a rákoss7entmihályi utcaelnevezésekről beszélt nagy témaszeretetről tanúskodó, vonzó, szép előadásban, Kiss Sándor állatorvos pedig a tojásról tartott igen gondos és hasznos ismertetést, tökéletesen elérve azt a célt, hogy a mindennapi életben szükséges dolgokról tiszta és valóságnak megfelelő fogalmuk legyen, akik felhasz­nálják munkájukban azokat. (R. dr. K M.) Az egyetemisták tánctanfolyama. A nagyböjt kezdetével befejeződött a rákosszentmihályi egyetemi hallgatók tánctanfolyama, amelynek rendezésével egyik legszebb sikerét érte el a lelkes fiatalok egyesülete. Szerencsésen vá'asztották ki a tánctanfolyam igazán kitűnő vezetőjét Brada Sándor személyében és az olcsó diijal rendezett tanfolyam igen népszerű lett közönsé­günk körében. A csütörtöki esték eleven életet terem­tettek a kaszinó termeiben kedves és szép társaságot kovácsoltak egybe, mely örömmel vett részt a hasznos és kellemes összejöveteleken és általános elismeréssel jutalmazta az egyetemisták derék vállalkozását. A tánc- összejövetelek annyira népszerűek lettek, hogy a közönség körében az az óhajtás merült fel, hogy husvét után újból rendszeresítsék azokat, most már természe­tesen nem tanfolyam, hanem barátságos és családias összejövetelek alakjában, amelyeket minden szombaton este tartanának, még pedig megint az általánosan meg­szeretett Brada Sándor vezetése alatt, aki szintén annyira megkedvelte Rákosszentmihályt, hogy örömmel tartja fenn továbbra is a kellemes kapcsolatot. Kívánatos, hogy a köztetszéssel fogadott terv csakugyan meg­valósuljon. Tenniszpálya és bajtársi táborozás. A Rákos­szentmihályi Xorvin Mátyás“ bajtársi törzs Szent- mihályon a B. H. É. V. határuti megállója melletti kavicsbányában 3 pályás tennisztelepet épit. A pályák 8 méteres kifutóval és vörös salakkal készülnek. Bérletet nem törzstagok is válthatnak. Bérlet ügyben Matyasovszky Jánossal, a „Corvin Mátyás“ B. T. tagjával kell tár­gyalni. A pálya április 10 én nvilik meg. A „Corvin Mátyás“ B T. április 3-án este 8 órakor az „Otthon“ kávéház egyesületi helyiségében törzstábort tart, melyre ezu’on is meghívja az érdeklődőket. Miszaros József ??|/ífí Rákosl-ut *S£r Közvilágítási lámparongálásért fogház. A Phőbus Villamos müvek feljelentésére a rendőrségnek sikerült két fiatalkorút kinyomozni, akik a közvilágítási lámpákat és a villamos hálózatot rongálták. A gödöllői kir. járásbíróság a tetteseket 1 — 1 napi elzárásra Ítélte és a szülőket az okozott kár megtéritésére kötelezte. SALZER J. papír arugyar Készít l^gf^mabb pouder-dobozokat és parfüm-kazettákat a leg­finomabb kivitelben. Külön osztály cukrászpapir kellékek gyártásra. ayártelep: VI. Lehel-a 9. Városi Iroda: If.. Ferem Jöuef-rakvait 11. NAGT IMRE Budapest. IV., Fövám-tór 5. (a központi ?4e4rcswnofc kietlenében.) Modern kertészeti te epe: il., Pc»*a*»éti»uV 84i Belvárosi kávéház (volt Kigvó) tér Elsőrangú italok. Egész nap kitűnő meleg konvha. Külön termek. Figyelmes kiszolgálás. Megnyílt a bár! Ötórai tea Rónai Miklós SUGAR VILMOS j Budapest, 8¥. Deák Ferenc-utca 23. (Deák-tér sarok.) Megérkeztek a legszebb újdonságok Férfi és női szövetek, selyem, bársony és flanel- lekben dús választék. Jó árut most olcsón vásárolhat a rég bevált VÜCSOk WílUlOS házában. Budapest, IV. Kecskeméti-utca 9. szám. Kézimunka ágygart. 36.—, 32.—, 29.------la lepedő mtr. 1.98 — Da maszt törülköző tucatja 21.50 — 6 sz. damaszt étkészlet 15.20, 9 80 - la lendamaszt étkészlet 18.- — Angin 1.45. Zsebkendők, feliérnemüek nagy választékban. Krónika. Sötét, ködös éjszaka volt. A holdvilág beburko- lódzott s csak néha-néha, hOo/o-os lázában vetette le sötét bandáját, s mutatta meg égi jóléttől kerekre hízott képét ia földi halandók modern bakterének, a rendőrnek. A rendőr történetesen Csépi György felügyelöhelyettes volt, ki éjszakai ellenőrző körút­ját végezte. A hangtalan őszi éjszakában, mint lát­hatatlan kalapácsolás hangzott csizmájának egyenle­tes kopogása. Egyszerre valami szokatlan jelenség tűnt jel. Éjszaka egy óra; az egyik udvaron a kakas kukorékol, a tyúkok kodácsolnak, a libák sóhajtoz­nak, mint az akasztani vitt emberek. Valami nincs rendjén, súgja a rendőrösztön. Utána kell járni! parancsolja a kötelesség. A zajt kerülni kellj a kerí­tés szokatlanul magas, ej, mit! — öreg ember nem vén ember! és a derék rendőr már a kerítésen belül nyomogatja lázongó derekát. Kellő óvatossággal terepszemlét tart a gyanús udvaron és arra a meg­állapításra jut, hogy a rendőri beavatkozás felesle­ges volt. Nem jár tolvaj a ház körül. Indulna is vissza, de eszébe jut, hogy a lába nyoma nyugtalan­ságot fog okozni és tolvaj után kutatnak majd ok­talanul. Felkelti tehát a házigazdát és megnyug­tatja, hogy a virágágyon látható nyomok nem be-

Next

/
Thumbnails
Contents