Rákos Vidéke, 1932 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1932-02-14 / 7. szám

XXXÍI. évfolyam.

Rákosszentmihály, 1932. február 14. vasárnap,

1. szám.

RÁKOS VIDÉKÉ

TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. RÁKOSSZENTMIHÁLY NAGYKÖZSÉG ÉS SZÁMOS EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utca 37.

TELEFON: Rákosszentmihály 31.

Megjelenik minden vasárnap.

Felelős szerkesztő:

BALÁZSOVICH ZOLTÁN.

Előfizetési ár: Egész évre 10 pengő Fél évre 5 pengő. Negyedévre 2 P 50 fill. Egyes szám ára 24 fillér. Postatakarékpénztári csekkszámla:647. sz

Hamvazó szer da.

Nyúlfarknyi farsang után köszöntött ránk a nagyböjt kezdete, a vezeklés hamvasztó szerdája. Rövidre szabta az idei farsangot a kalendárium, de még rövidebbre zsugorították az emberek. Heteken át nem merték vállalni a mulatságok rendezésének kockázatát, csendes várakozásban telt el jóformán az egész farsangidő, egészen az utolsó 10—12 napig, a mikorra már majdnem kifogytak a rendelkezésre álló időből és összetorlódott az estélyek egész sorozata. Még pedig olyan estélyeké, amelyeket okvetlenül meg kellett tartani. Egymás hegyén-hátán kergette egyik mulatság a másikat. Ez a torlódás igen nagy terhet rótt a nem egyszer azonos rendezőkre és közreműködőkre, csakúgy, mint a közönségre, mely még a mai nehéz időkben is alaposan kivette részét a mulatságból és a vele járó költségekből.

Ha most visszatekintünk erre az alig két hetet lefoglaló »hadi« időre, őszinte elismeréssel kellmeg- áUapitáhi, hogy mulatságaink rendezősége és szereplő gárdája derekasan megfelelt nem könnyű feladatának. Hiábavaló módon nem vették igénybe közönségünket, mindig derék és jó cél érdekében kérték áldozatkészségét és úgy a mulattatásban, mint a nyújtott produkciókkal becsületes ellenszolgáltatást adtak a szerény és céltudatos módon, minimumra mérsékelt belépődíjak ellenértékéül. Különös örömmel láttuk, hogy fiatalságunk, melyet eddig is sok erény ékesített, mindjobban megtanulja a mulatságrendezés sok tapintatot és odaadást igénylő tudományát és a szentmihályi, — e téren nem mindig dicsőséges szokásokkal ellentétben, tudatára ébred annak, hogy a mulatság nem csak vidám szórakozást jelent számára, hanom komoly kötelességeket is ró reá, amiknek, hogy mindenkor'eleget tegyen, arra az úri modor és társadalmi jóerkölcs kötelezi. Örömmel láttuk, hogy fiatalságunk csakugyan figyelmes, előzékeny és szeretetreméltó. A közönség érdekét hiven aikarja szolgálni, a maga szórakozásában pedig nobilis és mértéktartó. Ez biztosította elsősorban azt a zavartalan hangulatot és kellemes légkört, mely az idei valamennyi mulatságunkat jellemezte. Még csak arra kell egy kissé több figyelmet fordítani, hogy a tánoestélyéken hölgyek soha »ülve ne maradjanak«. Lényeges hiba nem igen fordult elő ezen a téren sem, de azért a rendezőgárda még éberebb őre kell, hogy legyen a hölgyközönség ilyen mulattatásának. Ne bízzák csak az ismerősökre hölgyeik szórakoztatását. A bál, a táncmulatság az a színes és kedves vásár, ahol ismerkedni nem csak lehet, hanem szükséges is. A jelvényes rendező mindenkor bemutatkozhat ik minden hölgynek és vihet számára táncost. Egy-két udvarias túr és kiderült, hogy kívánják-e a felék a tánc örömét egymással tovább is megosztani,

vagy pedig más kapcsolatban óhajtanak tovább táncolni. A báli üzemet az ősi törvények szerint ebben a s zellemben kell megindítani, holott nálunk jobbára csak a régi ismerősök foglalkoznak egymással, sőt még az a furcsa, — valóban udvariatLanság-számba menő eset se ritka, hogy fiatalemberek ismerős hölgyeket se kérnek táncra az egész mulatság folyamán, hanem csak egy-két leánnyal töltik el az egész éjszakát. Ha a fiatalságunk helyes magatartásában megindultunk a helyes fejlődés utján, tegyük magunkévá a régi, nemes báli divatot és erkölcsöt és ragaszkodjunk szigorúan a kipróbált és j ólbe vált ősi hagyományokhoz.

Szívesen dicsértük mulatságaink rendezőségét és szereplőit, de nem szabad megtagadni az elismerés virágát, — magától a közönségtől sem, mely ebben a mulatságtoríódásban derekasan helyt állott: erő, türelem és bugyelláris kimerültéig hűségesen felkarolta a támogatást kérő ügyeket. Manapság nem csekély kérdés a bálozás anyagi része és közönségünk ezen a téren is a — réginek bizonyult: jószi- vünek, áldozatkésznek, kötelességtudónak. A költekezés mértékén látszott meg csupán a kegyetlen pénztelenség, — ami gazdasági szempontból fájdalmas jelenség, egyébként azonban sem a jókedvet, sem az estélyek sikerét nem csorbította. Hát bizony megtanuljuk — kényszerűségből a magyar virtussal ellenkező szolid mértéktartást és igényeink leszállítását, amit ha örömnek nem is tarthatunk, de mindenesetre erénynek kell minősíteni. Egészen csinos mulatság eshetik, nagyobbfoku italozás, vagy drága, erős italok élvezete nélkül is, amit régebben nem lehetett volna elképzelni. Érdekes emlék jut eszembe itt. A boldog bókeviiágban több héten át vendégünk volt a sógorom. Nagy sütés-főzés indult a tiszteletére nap-nap után, úgy, hogy a második hét végére nemcsak meghíztunk, hanem valósággal »meglaktunk« a jóféle erdélyi eledelektől. A kedves vendég panaszára azt határozta a feleségem, hogy egy kis pihenőt ad és az egyik este kávét, lágytojást, vajat szolgáltatott fel. Nem győztük dicsérni az örvendetesen könnyű és egészséges vacsorát, amelynek végén igv szólt a sógor:

— Igazán kitűnő volt és jól esett ez a menü* de azért talán holnap mégis csak térjünk vissza a régi metódusra...

Derék erényeink tündököljenek bár szolidságunk és józan mértéktartásunk csillogó köntösében, de óh, Uram Istenem, add, hogy megint ne kelljen többé ilyen jóknak lennünk, add meg még egyszer, hogy amúgy, á régi módon, vad és önfeledt ricsajt rendezhessünk farsangutolján, húshagyó kedden és mint megszelídült f arkaskölykök, hinthessük újból fejünkre a hamut a vezeklés hosszú böjtjének kezdetén. És add, jó Istenem, hogy hamvazó szerdán