Rákos Vidéke, 1932 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1932-12-04 / 49. szám
49 szám. RÁKOS VIDÉKE 3. oldal Decemberben elkészül a Józseffőherceg-ut. A József főherceg-utón serényen folyik a burkolás munkája és — mint hiteles forrásból értesülünk, decemberben. befejezést is nyer. Pálfi János főszám- tanácsos szerdán Rákosszentmihály nevében tisztelgett Bródy Tivadar dr. udv. tanácsosnál, Budapest ny. polgármesterénél és az építő ügyosztály vezetőjénél, Király Kálmán műszaki főtanácsosnál, akiknek hálás köszönetét tolmácsolta, a miért évtizedek óta húzódó ügyünket pártfogásukba vették és a régi sérelmet orvosolták. A Rákos Vidéke részletesen megirta, hogy miként irányította Pálfi Jánois Bódy dr. figyelmét tengeri kígyóvá vált utügyünkre, s s mint mutatta be neki a tűrhetetlen állapotokat a helyszínén). A volt polgármester ekkor magáévá tette az ügyet és Király Kálmán főtanácsost kérte meg a sürgős intézkedésre. Király Kálmán európai hirü ut- sízakértő, aki Budapesten a legmodernebb közlekedésit teremti meg. Az ő müve sok más között a, Baross-tár kitünően sikerült rendezése is. Nyomban átlátta Rákosszentmihály és Sashalom kérelmének méltányos voltát és a leggyorsabb intézkedéssel gondoskodott, hogy az utat rendezzék. Mindketten igen szívesen fogadták Pálfi tisztelgését. Bódy Tivadar kijelentette, hogy különös örömére szolgál, hogy eredményes közbenjárásával szolgálatot tehetett a községeknek, Király Kálmán pedig nyomban megsürgette a munkálatok folytatását Viola Rezső főtanácsosnál, a burkolás vezetőjénél. A főtanácsos kijelentette, hogy olyan erővel folytatja az útépítésit, hogy még ez évben befejeződjék. Az évtizedes ridegséget igy váltotta fel a városházán a legteljesebb jóakarat és igy kapjuk meg a negyedszázad óta nélkülözött utat, mely uj korszakot nyit meg Rákosszentmihály és Sashalom történetében és uj fénnyel örökíti meg nemes pártfogóink között a Bódy dr. és Király Kálmán nevét és uj virágot szerez a Pálfi János érdieméinek gazdag koszorújába. A leventék Horthy-ünnepsége. Leventéink a Kormányzó nevenapjára gazdag tartalmú hazafias ünnepséget rendeznek, amelyet vasárnap, dec. 4-én d. u. 5 órakor tartanak a kaszinó nagytermében, minthogy hétköznap az ünnepségen a leventeifjuság nem jelenhetne meg. Szép és gondos műsort állítottak össze, műsorukban egyfelvonásos színmű előadása is szerepel. A Magyar Lányok részéről az ünnepségen a pompás, nemes hangú Daragó Lissy énekmüvésznő szerepel. A népművelő' bizottság az ünnepi előadás megtartására egyik legjelesebb katonai írónkat: Geőcze Bertalan dr. ny. vezérkari százados, budapesti ügyvédet kérte fel, aki a katonai irodalomban s a közéleti munkában kiváló érdemieket szerzett, a przemisli hősök budapesti emlékművének megvalósulása is az ő agilitásának köszönhetői. Rá- kosszentmihályi szereplése kulturális munkánk igaz megtisztelését jelenti. Az ünnepséget, amelyen a megnyitóbeszédet Pillér György leventeegyesületi elnök tartja, pontosan 5. órakor kezdik. Jézus szive gyűlés. A Jézus Szive Társulat november 27-én d. u. a litánia után tartotta meg november havi gyűlésiét a községi polgári leányiskolában. A buzgó tagok zsúfolásig töltötték meg a termeket és folyosót, várva szeretett, uj lelkipásztorukat, akit az isteni Gondviselés ajándékaként nagy lelkesedéssel fogadtak. Nagy Géza esperest Törő- csik Gyuláné fogadta bensőséges és ümnepies szavakkal és arra kérte az uj lelkipásztort, hogy a Jézus Szive Társulatot, amelyet a puritán egyszerűségű, vonzó erejű és nagybuzgalmu Pichler István esperes-plébános szervezett és évek hosszú során vezetet t, felsőbb rendű papi kiválóságai val támo gassa, vezesse és tökéletesitsie épen olyan szeretetteljes jósággal és energiával, mint ahogyan azt előde tette. Egyesületünk imádságos és tevékeny egyesület, — folytatta — mint Krisztus érző, áldozatos szent szive. Minden évben sokat tett a katho- likus sajtó érdekében, de talán legjobban azzal szolgálta Jézus Szent Szivét, hogy irgalmasságot gyakorolt a lelki és testi szegényekkel. Ha magunkat mindnyájan ennek a megkezdett munkának folytatására szenteljük, úgy érzem, iákkor méltóképen fogunk áldozni Pichler István esperes emlékének; de egyben Nagy Géza esperest is azzal fogjuk megtisztelni igazán és őszintén, ha vele együtt terjesztjük Jézus Szent Szivének kultuszát. Nagy Géza esperes meghatott szavakkal köszönte meg a meleg üdvözlést. Ezután a gyűlést megnyitó ima következett, majd Lászlómé Dómé Mária felolvasta a lelki olvasmányt. Most Nagy Géza esperes emlékezett meg szeretetteljes szavakkal példás életű és sok szép munkát végzett kiváló elődéről; majd megtartotta sok lelki kincset érő, mélyhatásu beszédét »Jézus szive tisztelete és emgesztelése« címen. A magas színvonalú beszédet lélekbemarkoló, maradandó' értékű példákkal illusztrálta. A tagok mindvégig őszinte nagy élvezettel hallgatták fiatal lelkipásztoruk értékes, szép tanítását, beszédét. A szent beszéd végén erénygyiakoTlatot adott híveinek és arra kérte a társulat tagjait, hogy a karácsonyi szegényiakciót ruhanemű varrásával támogassák. Az önként jelentkező tagok névsorát Dómé Margit, a Jézus Szive Társulat alapítástól kezdve egyik legértékesebb tagja állította össze. Ugyancsak figyelmébe ajánlotta a tagoknak a karácsonyi könyvvásárt, amelynek célja a katholikus sajtó támogatása. A legközelebbi gyűlés dátumát dec. 18-ra tűzte ki, a hó 3-ik vasárnapjára. Kisebb ügyik elintézése után laz impozáns gyűlés a »Fel magyar« c. ének szavaival zárult. Hajsza a postamesterek egyesülete ellen. Hajsza indult meg egy idő óta a m. kir. postamesterek 'és postamesteri alkalmazottak országos nyugdíj - egyesülete ellen. Valaki a vezetőség ellen adatokat gyűjtött, amelyekkel azt akarná bizonyítani, hogy a kölcsönök folyósításánál meg nem engedett 'jutalékokat lés költségeket számították volna. Nem tehető fel, hogy szabálytalanságok történtek volna, mert az egyesület állandó felügyelet alatt működik, az pedig köztudomású, hogy Wagner Rihárd elnök és hűséges munkatársa, Balogh Mátyás postamester a közönség javára kiváló eredménnyel dolgozott. A postaigazgatóság részéről folyamatban lévő rovásolás feladata, hogy a tényállást kiderítse. A baj csak az, hogy a helybeli iparosok tömegét fenyegeti veszedelem, ha a támadások miatt az egyesület kedvét lankasztják és arra találják bimi, hogy a kölcsönök folyósítását félbeszakítsa. Rákosszentmihályon eddig 1200—1500 ház épült az egyesület kölcsönéből, családok tömege köszöni kedves otthonát segítségének, rengeteg iparos és munkás jutott keresethez, a fejlődéssel járó további hasznokat és közszolgáltatásokat nem is emlegetve. Igazán csak az hiányzik, hogy még ez az intézet is elriadjon tőlünk. Iparosságunk élénk nyugtalansággal fogadta az egyesület, illetve vezetősége ellen megindult mozgalom hírét, s általános megütközés kiséri azt a visszataszító jelenséget is, hogy hálátlanul miként használják ki némely helyen ezt az ügyeit krajcáros szenzációnak és regélnek — eltitkolhatatlan belső ujongással rablómese-