Rákos Vidéke, 1932 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1932-10-23 / 43. szám
XXXII. évfolyam« Rákosszentmihály, 1932. október^, vasárnap, 43. szám. RÁKOS VIDÉKE TÁRSADALMI* KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. RÁKOSSZENTMIHÁLY NAGYKÖZSÉG ÉS SZÁMOS EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utca 37. TELEFON: Rákosszentmihály 31. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő: BALÁZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár s Egész évre 10 pengő Fél évre 5 pengő. Negyedévre 2 P 50 fill. Egyes szám ára 24 fillér. Postatakarékpénztár! csekkszámla: 647. sz A roKKant húsok ünnepe. Vasárnap délelőtt, szép és jelentőséges ünnepségen osztotta ki József kir. herceg a hadirokkant- jielvényeket Rákosszentmihályon. Világtörténelmi tettek ura és hőse jött el közénk, a nagy főherceg, akinek minden beszédét, szereplését történelemalkotó erőnek megnyilatkozása tette emlékezetessé. Emlékezünk: milyen fenségesen katonás, határozott volt a békebeli hadgyakorlaton, amikor megszemlélte, vezette divizióját. Láttuk a hadgyakorlatok befejezésekor rapporton Ferenc Ferdimánd trónörökös előtt, ahol egyetlen szava, pillantása, hangja el nem árulta volna, hogy máskor a trónörökössel máskép szökött beszélni, mint a többi tábornok. S valahogy érezni lehetett, hogy ez nem csupán fegyelmezettség az egyéniségében, hanem katonai természet és erő. Sorsunk úgy alakult, hogy többször láthattuk őt harctéri állásokban, amint egyik kedvelt ezredét szemlélte1, s amikor a kemény, nagy tábornok (akkor altábornagy volt) szivében, lelkében annyi meleg, élő és hálás szeretettel beszélt katonáihoz, mint ahogy a sabáci átkelés után hadosztály parancsban dicsérte őket. Mennyi igazi nagyság, mily rendkívüli értékű emberi és hazafias példaádás volt József kir. herceg életei Másik illusztris vendége volt Rákosszentmihály- nak Hász István dr. tábori püspök. A katonák hivatását, lelkét értő s a katonák lelkierejét a vallásosság tökéletességéig emelő főpap, aki ma szintén történelmi hivatást, küldetést vállalt s tölt be nemzetünk megmentésére. De ünnepivé, meghatóvá teilte ezt az alkalmat hadirokkantjaink megjelenése is. Amióta golyó vagy gránát megtépte erős testüket, lazófca legtöbbjüket megtörte, megalázta az élet nyomorúsága is. Teljes tiszteletünkre méltó az áldozat, amit hoztak s ép iily tiszteletreméltó az az érzés, az a tudat is, amellyel meghozták a nagy áldozatot. Vajha megérhetnék a gazdasági megerősödés korszakát, amelyben munkát találhatnak, s amelyben a gazdagabb ország — az integer Magyarország — megadhatja nekik tartozásunkat... * Esős, fénytelen őszi napon — pontosan 9 óra 50 perckor — érkezett meg a kir. heroeg az elöljáróság és a vármegye képviselőjének Piukoviich József dr. tb. főszplgabirónak kíséretében az RTK pályára. Megérkezésekor az Orsz. Postás zenekar a Hymnust játszotta. (A község határán előzőén ünnepélyesen fogadták a kir. herceget.) Diszsisakos rendőrök, leventék, az RTK, a frontharcos rendezők példás rendet tartottak. Hosszú padsorok, díszes sátrak állottak az ünnepély színhelyén. Az oltárt s a sátrakat a helybeli szervita-nővérek gondos munkája tette széppé. A szentmisét és a beszédeket hangszórók közvetítették, így a pályán mindenütt hallhatták azokat. A szentmisét a tábori oltárnál Hász István dr. tábori püspök mondotta Pichler István esperes plébános és Bálint György lelkész segédletével. A szentmise alatt a Krédó énekkar Pornói János vezényletével Schubert: Magyar miséjét énekelte hatásosan s megragadóan. Evangéliumkor szárnyaló, lelket felemelő erejű beszédet mondott Hász püspök. Szent beszédét a hadirokkantak ünneplés köszöntésével kezdte. Szólott a közönséghez, hogy mikép tekintsen a hadirokkantra és szólt a hadirokkantakhoz, hogyan viseljék rokkantságukat, mint hazafiui tisztességüket. Isten szent bölcsessége oltotta minden élőlénybe, hogy védje, oltalmazza otthonát, hazáját még vére, élete árán is. Még a legszelídebb galamb is leveti félénkségét, ha fészkét, vagy fiókáit veszély fenyegeti és képes szembeszállani1 nála hatalmasabb ellenséggel is. Hadirokkantjaink Isten akaratát teljesítették, mert ennek a beléjük oltott isteni rendelésnek megfelelőien cselekedtek. Fokozott tisztelet és szeretet illeti meg a hadi rokkantakat és a frontharcosokat. A hadirokkantaknak pedig úgy kell viselniök rokkantságukat, mint a katonának a legnagyobb kitüntetést. Szent Pál apostol, Krisztusnak és a világnak »legnagyobb tábornoka« meghóditotta a pogány okát a keresztény civilizáció fegyvereivel, vérontás és pusztítás nélkül. Nyomában öröm és boldogság fakadt. Ez a szent Pál nem győzelmeivel dicsekedett, hanem sebeire volt büszke és azt mondta, hogy boldognak érzi magát, mert sebeket viselhet testén Isten dicsőségéből. A hadirokkantak is legyenek büszkék sebesüléseikre és biztosak lehetnek szent Pállal, hogy Isten országa örök lesz! Szentmise után az oltár előtti térségre vonultak fel a hadirokkantak Nagy Ferenccel az élükön. Az ünnepélyt Voitsek Ottó dr., a Honsz rákos- szén tmihályi csoportjának elnöke nyitotta meg hatásos szavakkal. Beszéde közben kétszer fuvatta meg a katonakürtöt: előbb a harcosoknak, majd az elesett hősöknek emlékére. Utána árvátfalvi Nagy István dr. országos elnök lépett a mikrofon elé. Tizennégy évvel ezelőtt — mondotta — még szomorúbb idő volt a mainál: akkor kergették szót a katonaságot. A mai nap nemcsak Rákosszent mihál y ünnepe, hanem a nemzeti áldozatkészségnek, a hazaszeretetnek és a bajtársi együttérzésnek is magasztos ünnepe. Megmutatja, hogyan kell a nemzeti összetartozás nagyszerű gondolatát megvalósítani. A magyar katonát nem verték meg sehol, de amig ők valamennyi világtáj felé harcoltak és véreztek, idehaza elhangzott a jelszó, hogy nem akarok katonát látni. A nemzet sok miin-