Rákos Vidéke, 1932 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1932-09-25 / 39. szám

6. oldal. RÁKOS VIDÉKE 39. szám Miniszteri elismerés. Kedves ünnepség folyt le hétfőn délután a rákosszentmihályi községházán Dii- busz Sándor főjegyző szobájában megjelent Révész Béla dr. főszolgabíró és a képviselőtestület számos tagja, valamint az egész községi elöljáróság. Hozzá­tartozói kíséretében nyolcvanhárom éves öreg bácsi­kat támogattak elő, a derék Kollár József gazdasági' munkást, aki negyven éven át dolgozott ilyen minő- -ségben a szentmihályi Reinboth családnál, főként Reinboth Béla kertészetében, de már Reinboth Béla atyjánál kezdte meg jóval előbb szolgálatát. Az agg ember alig lát már, s alig áll a lábán. Alig tudta megérteni a nagy tisztességet, mely becsületes mun­kálkodását jutalmazta. A földmivelésügyi miniszter ugyanis szép díszoklevéllel tüntette ki és száz pengő jutalmat küldött számára. Révész Béla főszolgabiró közvetlen, atyai hangon, szives és meleg szavak kísé­retében adta át ezeket Kollár Józsefnek, s megma­gyarázta, hogy azért éri a kitüntetés, mert negyven éven át odaadó, hűséges munkása volt ugyanannak a gazdának. Az agg ember megindultan mondott kö­szönetét és könnyes szemmel fogadta a főszolgabiró kézfogását. A szép jelenet mély hatást tett a jelen­lévőkre. A rákosfalvi elemi iskola 60 éves jubileuma. A rákosfalvai elemi iskola Anda Géza igazgató ren­dezése mellett vasárnap délelőtt tartotta meg nagy­szabású ünnepély keretében fennállásának 6o éves jubileumát. Részletes tudósítást jövő számunkban közlünk. Betörés. Hdmi Zoltán törvényszéki irodatiszt helybeli lakos, feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen, kik Eperjesi ut 7. sz. alatti lakását 20-án reggel fél 8 órakor teljesen kifosztották. A nyomozást meginditooák. Gyermeknap — október 2. A Stefánia szövet­ség rákosszentmihályi fiókja tíz éves jubileumát ünnepli az idén. !0 éve áll Széky Ernőné fővédönő önfeláldozó gondosságu anyai szeretete Rákosszentmihály támoga­tásra szoruló ínséges anyái s ugyancsak ínséges cse­csemői szolgálatában. Ez évtized alatt a szövetség szép és nagy áldozatokat hozó támogatója volt min­denkor a nagy energiájú és boldog emlékű Krenedits Sándorné vezetése alatt a helybeli Mansz. csoportja, amely a szövetség segítő és nélkülözhetetlen munka­társa ma is. A jubileum alkalmával a szövetség minden megemlékező külsőséget, ünnepséget mellőzni kivan, csupán gyűjtést renoez a szegénysorsu csecsemők javára, akiknek szintén joguk van az élethez a sikeres, egész­séges fejlődéshez. A rákosszentmihalyi nyomorgó, véde­lemre szoruló anyák nyújtják okt. 2-án kezüket felénk s azok a sínylődő kis emberpalánták, akiknek a télen csak úgy jut egy-egy kevés meleg tej, tiszta, meleg ruha, ha nem zárkózunk el jéghidegen a legtöbb jótól elszigetelt s önmagukkal tehetetlen embertársunk szo­morúsága elől. Az ártatlan kisdedek nevében kérünk mhdenkit, hogy a szeretet ellenállhatatlan és örökbecsű erényét: a jószivü adakozást gyakorolva nagylelkűen hozzák meg a jubileum alkalmával felajánlásukat a a magyar hazafiság és a kereszténység oltárára. Kacsatolvajok. Szomorú jelenség, hogy a tolvaj- lások újabban — derék rendőrségünk fokozott éber­sége ellenére is — egyre szaporodnak. Tolvajok jártak az elmúlt héten Wick Ottó lakostársunk Szentkorona­utca 23. sz. házának udvarán s az egész kacsaállo­mányt, több tyúkkal együtt elvitték. A tolvajok merész­ségét jellemzi, hogy az ellopott állatokat ott helyben le is vágták, amit a vérnyomok Kétségtelenné tesznek. Nagyon kívánatos volna, hegy rendőrségünk ártalmat­lanná tegye a vakmerő tolvajokat. Baromfi lopás miatt tett panaszt özv. Darvas Gyuláné is, kitől szintén elvitték az egész állományt, Hamis pénz. Demeter Sándor, polgári iskolai tanár, lakostársunk egy hamis kétpengöst szolgáltatott be a rendőrségre. A pénzt itt kapta a községben. A rendőrség erélyesen kutat a pénz eredete után. SASHALMI HÍREK. Rovatvezető: Zagyva József és Szlavkovszky Sándor. Jubileum. A sashalmi, »Immaculata« róm. Icath. polgári leányiskola ebben a tanévben fennállásának ti,z éves évforduló­ját ünnepli. Az ünnepély két részre tagozódik: egyházi és társadalmi ünnepségre. Az egyházi ünnep december 8-án lesz. A társadalmi ünneplés, melybe az iskolába io éven járt tanulók nagy serege is belekapcsolódik, májusban, Szűz Mária hónap­jában lesz fényes keretek közt. Az alapítás munkája Barta Borbála dr. igazgatónő nevéhez fűződik. Az iskola ma már szépen fejlett és; népes. Az 1932/33. tanévben az osztályok népessége a következő: I-ső .osztály 46, II. o. 47, III. osztály 36, IV. osztály 24. Hymen. Jánossy Béla magántisztviselő, Jánossy Pál sas­halmi lakos, kormányzósági tisztviselő fia szept. 25-én dél­után öt órakor vezeti oltárhoz a rákosszentmihályi róm. kath. templomban Nagy Ferenc épitőmester bájos leányát, Margitot. Az utcák rendezése. Örömmel látja Sashalom közönsége az utcarendező munkát, melyet Szabó Kálmán községi bíró az egész nyár folyamán végezett, s amely most már az esős őszi idők beállta előtt befejezéséhez közeledik. Szabó Kálmán biró és Fekete Gerzson főjegyző azon fáradozik, hogy a Thökölyi-ut épitését, melyre a vármegye 30.000 ezer pengő költséget irányzott elő, az ősz folyamán munkába vegyék. Műsoros táncestély. Szines plakátok hirdetik, hogy a róm. icath. egyházközség október i-jén vigjáték estélyt rendez. Be­lépődíj 1 pengő. A tiszta jövedelmet a templom adósság- törlesztésére fordítják. A sashalmi gyermekgyilkosság. Hirül adtuk, hogy a ka­vicsbányában gyermekholttestet találtak. A rendőri nyomozás eredménnyel járt. Kideritette, hogy a gyermek anyja Torna Etel, a megölt csecsemőt pedig Zsadány Lajos ásta el a bányá­ban. Mindkettőjüket letartóztatták. a gödöllői kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. 18165 932. Árverési hirdet meny-kivonat. Mezei István végrehajtatnak Rácz Sámuelné sz. Horváth Mária végrehajtást szenvedő ellen indított végiehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehaj ási árverést 60U pengő tőke- követelés és járulékai behajlása végett a gödöllői kir. járás­bíróság területén levő Rákosszentmihály községben fekvő és a végrehajtás» szenvedő nevén álló a rákosszentmihályi 3567. számú betétben A 1—3. sorszám 1520/1 hrszám alatt foglalt 150 n. öl területű házra <300 P kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 19 ^2 évi október hó 15. napján délelőtt 10 órakor Rákosszentmihály községházánál fogják megtartani. A legkisebb vételár a következő 1908. LX. t. c. 26. §. 5610/931. M E. sz. rendelet 23. §. Esztergomi Kereskedelmi és Iparbank részére a kikiáltási ár fele, Pintér István és neje ré­szére 5683 P, Mezei István részére 6146 P. Az árverelni szándékozok kötelesek bánatpénzül a kikiál­tási ár 10 százalékát készpénzben, vagy az 1881: LX. t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számitott óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. (1881: LX t.-c. 147., 150., 170. §§; 1908: LX. t.-c. 21. §). Az, aki az in­gatlanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tett, ha többet Ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (19 >8: XLI. 25. §.). Gödöllő, 1932. évi május hó 28. GÖZSY s. k., kir járásb. alelnöke. Münehengrätzi "Äsi IV. Kossuth Lajos-utcza 15 szám. Divatos újdonságok nagy választékban.

Next

/
Thumbnails
Contents