Rákos Vidéke, 1932 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1932-07-24 / 30. szám

30 szám. arcos riomw 3, oldal. Levetek a cserkésztáborból. • j , I. ! ; Este negyed 8. Pattogó vezényszavak az otthon udvarán, György atya mégegyszer végignéz fiain, s a kis csapat a nagy templomba megy, hogy Isten segítségét kérje 3 hetes táborozásához. Pichler István esperes ur áldása, és a közös ima után a templom előtt 15 perces beszélgetés szeretteinkkel, majd éles sípszóra gyülekezés a zászló körül, néhány pillanat és már útban is vagyunk az állomás felé. Az indulá­sig még 35 percünk van. A mamák, papák, testvérek érzékeny búcsút vesznek a fiuktól. Mást sem hallani, mint: »Palikám, Pityukám, Jancsikám, Józsikám, Ákoskám vigyázz magadra, légy jó fiú, fogadj szót, el ne rontsd a gyomrodat, hideg vizet ne igyál«, stb., -stb. A sok babus gatásnak és intelemnek vonatunk érkezése vet véget. Még egy utolsó Isten hozzád, a tekintetek még egy utolsó találkozása, majd beszál­lunk a kocsiba. A vonat kölcsönös integetések köz­ben gördül ki a pályaudvarról, majd a fiuk hatalmas csatakiáltása diktál élénkebb tempót a masinának. A gőzparipa mintha érezné, hogy nem mindennapi jó kedvüen, ajkunkon dallal, szivünkben pedig a jó kedvüen, ajkunkon dallal, szivünkben pedig egy 3 hetes tábor rejtelmeivel vágtatunk az éjszakába uj hazát, cserkészhazát, alapítani messze, messze ide­genbe. Budapestről 12-kor indulunk el. Alvásról termé­szetesen szó sem lehetett. Kacagás, nóta, muzsikaszó töltötte be kocsinkat. Csak később, (már Hatvan felé járhattunk) csendesedtek le a fiuk és készítették éj­szakai fekhelyeiket. Ha egy-egy édes anya akkor látta volna fiacskáját: Jaj Istenem a Pali ott kupor­gott a polcon, a Jóska a pad alatt vetette meg ágyát. Bandi gyerek a Jenő hátán szuszogott. Az alvás nean tartott sokáig. A gyerekek ébresztették fel a mező­kövesdi kakasokat. Képzelem a falu főkakasa milyen dörgedelmes hangú raportot tartott laz őket ért szé­gyen "miatt. Reggel 7 előtt értünk Miskolcra, majd rövid pihenő után Tapolcára. Miskolc utcáin, amerre mentünk, nótáinkra egy­más után nyíltak ki az ablakok, kiváncsi emberektől lett népes a kis kapu, és nem egy édes anya kivánt szerencsés utat, ió táborozást. Talán az ő fia ugyan akkor masírozott át, kipirult arccal, jó kedvvel más csapattal, idegen városban. Miskolcon Tóth Zoltán pápai káplán urnái tisztelegtünk, aki már oly sok Ízben, s ezúttal velünk szemben adta ismételt tanú- jelét aranyos cserkész szivének. A csapat diszmenet- tel búcsúzott tőle. A fiuk kemény lépései alatt nem tudom, nem repedtek-e meg az öreg templom vastag falai. Miskolctól körülbelül 8 km.-re fekszik Göröm- böly-Tapolca. Itt a Bükk egy kies erdei tisztásán vertük fel sátrainkat. Ezúton nyugtatom meg az aggódókat, hogy tigris, párduc, farkas nem fenye­geti a tábort, ha szerencsénk lesz, legfeljebb őzekkel, nyulakkal fogunk találkozni. Most, hogy e sorokat irom, a cserkésznótával tisztelettel jelentettem, hogy »Kész már a tábor, csak a zászló nem, mert faragják a rudját«, s hogy én is emelhessem, búcsúzóul a fiuk megannyi csókját, kéz­csókját és üdvözletét tolmácsolom. IL : 1932. julius 17. Egy hete élünk már sátor alatt, de valamennyiünknek úgy tetszik, mintha csak teg­napelőtt szökött volna fal először a cserkésztrikolor az árbócrudra. Az idő szekerét még a cserkészek sem állíthatják meg, pedig azt hiszem, nem egy törte már a fejét azon, hogy is lehetne egy három hetes táborból 6 hetest csinálni anélkül, hogy a parancs­nokság se lépje túl a szabadsága idejét, a pénzből is fussa és a hí. parancsnok keze se fáradjon el a »simázásban«. (Ez utóbbi már szinte fogalommá vált.) Este van! A takarodó mélabus muzsikájának utolsó hangfoszlánya még a fák között bujkál, majd a lefuvás zenéjét kapja szárnyra a lágy esti szellő, s táborunkban a csend lesz úrrá, mit csak ritkán za­var meg az őrök lépései alatt zörgő haraszt. Napos tiszt vagyok, s amint a sátramban ülök, megeleve­nedik előttem a tábor. Látom, amint az ébresztő fülsértő szavára Orsech Palcsi, Tóth Palcsi, Pindurka (Grünewald), Fleischhacker Jenő, Székely Bandi, Adámy Jóska, Kerekes Pityu egyszerre dugják ki bozontos, álmos fejüket a sátorból. Egy-egy halk, »de jól esett«, egy nyujtózás, majd sípszóra reggeli tornagyakorlatra állunk fel, utána sátortakaritás, majd mosdószerekkel felszerelve indulunk a kúthoz. A fiuk üdén, frissen térnek vissza, gyors öltözés, s már is ott áll a csapat a tölgyfa-koszorús kereszt körül, hogy reggeli imáját elvégezze. György atya mélyen szántó exhortaciója tölti el a fiatal sziveket, majd utána rövid lelkiismeretvizsgálás, számonkérése a 10 cserkésztörvénynek, rövid ima, zászló-felvonás. A Gerléknél zajd hallok. Odamegyek, bevilágí­tok a sátorba. Magam is megijedek. Mi van ezekkel? Látok ugyan egy gyerekgombolyagot, de tisztán a lámpafénynél sem ismerem ki magam. Fleischhacker Jenő (ő a leghosszabb az őrsben) mint egy fakir, hétrét görnyedve fekszik a földön, rajta Kerekes Pityu és Kramlik szuszog, Adámy Jóska a Tömböly Miki lábát szorongatja, Széki Bandi a Szabó Peti szívverését hallgatja, Gürtler Józsi a kis Boftyány Lajcsival álmukban a Zsárta bá’ hátát dögönyözik, valószinüleg abban a hitben, hogy egy haramiát tesznek ártalmatlanná. Rendbeszedve a fiukat, visz- szatérek sátramba. Holdfény szűrődik át a sürü lom­bok között, s tovább pereg lelki szemeim előtt a tábori film. Minden őrs a maga sátra előtt fogyasztja Jocsku bá’ pompás főztjét, a párolgó kakaót. A gyerekek­nek farkasétvágyuk van, a konyhás őrs is készenlét­ben van, hogy »repetát« osszon. Reggeli után a betegek, nyavalyások és egyéb szimulánsok jelent­keznek Beness Pali bá’-nál, a tábori felcsernél, hogy jód, ricinus, géz és vattával egészítsék ki az amúgy is bő kosztot. Csajka mosás, utána sátorvizitre szól a sip. Az egyes őrsök feszes vigyázzban várják a na­pos tisztet, ki sas szemmel mustrálja végig az ágya­kat; kezdve a párnától le a pokróc végéig. Ilyenkor derül ki, hogy a Vári hálóinge néha a Schin Bandi ágyába vándorol, Bócz Dönci sapkáját éjjel látha­tatlan szellemek cipelik a fa tetejére, Orsech Pali harisnyáját egy kis hegyi manó vitte el, Böhm Nándi árvalányhaját pedig'valószinüleg egy öreg erdei bo­szorkány használja már parókának. — Az öregeknél van legnehezebb dolga a napostisztnek. Itt, ha sze­retne, sem talál kritizálni valót. A vizit után rend­szerint elméleti és gyakorlati kiképzést (forgószin- pad) kapnak a fiuk. Fél 11 -tői ebédig szabadfoglak kozás. Ilyenkor szabad a konyhasóknak krumplit tisz­títani, babot puccolni, tüzet rakni, vizet hordani, a szolgálatos őrsnek tábort takarítani, díszíteni, sza­badnaposoknak játszani, krinolinozni stb. — Közvet­len ebéd előtt kézmosásra szól a sip, majd 32 csajka

Next

/
Thumbnails
Contents