Rákos Vidéke, 1932 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1932-06-12 / 24. szám
24. szám. RÁKOS VIDÉKÉ 5. oldal. Mansz. A rákosszentmihályi Mansz hétfőn délután gyűlést tartott a községházán. Regősné dr. Kohajda Margit a gyüiés megnyitása után szeretettel üdvözölte a Mansz tagjait, majd Dibusz Sándornét, akit a Mansz tagjai elnöküknek szemeltek ki s akitől bizalommal és szeretettel várják, hogy az őszi közgyűlésen majd az elnökké választást elfogadja. Ezután ifjú Szabó Józsefné olvasta föl a leikeshangu, szépen, gondosan megirt jegyzőkönyvet a múlt gyűlésről, amelyben dr. Csiky Jánosné központi kiküldött elnöklete alatt Krenedits Sándorné emlékének áldoztak. A felejthetetlen emlékű elnökről ezzel az alkalommal is megemlékeztek s a jegyző felolvasta a Magyar Asszony c. folyóirat uj számában megjelent terjedelmes nekrológot. Ferenczy Ida a szegény gyermekek sorsáért annyit küzdő, mindig buzgólkodó telepfelügyelőnő bejelentette, hogy a Mansz védelme alatt háziipari tanfolyamot akar szervezni. Az ügyvezető alelnök megígérte, hogy amennyiben a jogi rész elintéződik, a Mansz a további szervezést támogatni fogja. Majd az ügyvezető alelnök megemlékezett Endresz György és Bifay Gyula tragédiájáról s arról a baráti együttérzésről, mely a nagy olasz nemzet részéről ezzel az alkalommal megnyilvánult. Jelentette, hogy május 22*én a Mansz résztvett az Anyák napjának megünneplésén s a műsorban a Magyar lányok két müsorszám- mal szerepeltek; Kamarás Lászlóné magyar asszony pedig az anyák nevében ünnepies és meleghangú beszédben mondott köszönetét a kiváló vendégelőadóknak: Schlachta Margit missziós főnökasszonynak és Szunyogh Xavér dr. főiskolai tanárnak beszédükért, amelynek tartalma kincs marad a magyar asszonyok lelki és szellemi életében. Május 29-én résztvettek a hősök emlékünnepén. Délelőtt a hősök emlékoszlopánál Homor Gyuláné és Bodóczy Gizella tették le az ízlésesen összeállított koszorút e szavakkal: A rákosszentmihályi magyar asszonyok dicsőségesen elesett hős fiaiknak 1 A hősök emlékünnepének esti előadásán a magyar lányok szép színdarabbal vettekj részt. Az előadáson a Mansz küldöttsége szép számmal jelent meg. Megemlékezett Kőszeg ostromának 400 éves jubileumáról s megemlékezett Jurisics Miklósról, aki hős védelmezője volt az ősi magyar földnek, aki a békét csak azért fogadta el, mert ezen az áron szabadított meg 4000 asszonyt és gyermeket. Ma nem a várfalakon küzdünk a törökkel, — mondotta — hanem együtt folytatjuk az eszmék küzdelmét; ennek a küzdelemnek az ernyedetlen folytatását kívánja tőlünk a hősök áldozata. Végül megemlékezett a trianoni gyásznapról : junius 4 ről. Revízióra van szükség, mondotta, de nemcsak az idegen hatalmak erőszakos ítéletével szemben, hanem minden olyan törekvéssel szemben is, amely a nemzeti- és lelki nevelés szempontéból káros és veszedelmes. Regősné dr. ügyv. alelnök befejezésül még ezeket mondotta: Krenedits Sándorné példaadő, gazdag és szép munkássága legyen valamennyiünknek ösztönző erő a jövő munkaév hazafias, nagy feladatainak megoldására. A Mansz munkában gazdag, erős és megpróbáltatásban nagy munkaéve ezzel a gyűléssel lezárult. A Hév. megváltása. A Hév. megváltása ügyében megint sajtó-pergőtüz indult a terv megvalósítása ellen és különösen a „nép barátaiként“ szereplő ellenzéki pártok léptek fel nagy zajjal a vasút részvénytöbbségének megvételével szemben. Számunkra csak az a különösen érdekes és szembeötlő körülmény, hogy a vitában mindenről szó esik, csak annak a sok ezer embernek a jogos érdekéről nem, amelyek méltányos előmozdítását a vasút átvételétől remélik. Jó lesz ezt a tanulságot megjegyezni. Borivók figyelmébe! Aki jó borhoz akar olcsón jutni, az keresse fel vitéz Regös Ágoston vendéglőjét a Piactéren, saját termésű soltvadkerti borai utcán át 60 fillér. — Minden időben hideg és meleg ételek kaphatók. Szolid árak. Pontos figyelmes kiszolgálás. Értesítem a t. közönséget, hogy I. oszt. temetést, tölgyfakoporsóval, selyem hímzett szemfedéllel, sírhellyel, egyházi költségekkel együtt 260—350 pengőig vállalok. Disztemetés, érckoporsó 350-500 pengőig. Olcsó temetést jutányos áron vállalok. Szives pártfogást kér Varga László Rákosszentmihály, Rákosi-ut 64. szemfödél és koszorukészitő (őrangyal temetkező vállalat.) Qerő JYÍ. J/liklós selyem- és női divatháza IV, Deák Ferenc-u. 19. Budapest, fa“rT8i/Ä d. u. 4-6-ig. „REFRACTIO* speciális látszerészeti intézet Budapest, IV. Ferenciek-tere I. Stanjel Hózse/, hentes és mészáros Rákosszentmihály, József-u. 41. Telelőn: 26. (volt Pintér-üzlet.) Naponta saját vágású, friss sertés, borjú, marha stb. húsok, úgyszintén saját készitményü hentesáruk, felvágottak. Esténkint meleg füstölt vacsorahusok. — Saját pácolásu gépsonka. A megrendeléseket (telefon utján érkezőket is) pontosan házhoz szállítjuk. Megnyílt a piactéri fióküzlet I Kiváló hírnévnek örvendő soltvadkerti fajboraimat mélyen leszállított áron hozom forgalomba. Olcsóbb a bor, mint a szódavíz, mert IT 18 fillér egy liter kadarka vagy fehér 11% szesztartalmu fejtett bor Soltvadkert állomásra kiszállítva s feladva. Vasúti fuvar kb. 3 fillér literenkint. Csakis 50 literen felüli rendelést fogadok el. Hordót díjmentesen adok kölcsön a szállításhoz: hordóm 30 napon belül bérmentve küldendő vissza. Szétküldés utánvéttel. Egy pengő levélbélyeg ellenében küldök mintát a borból mintás dobozban, bérmentve. Boraim kellemes édeskés italuak, nem savanyuak s tiszta zamatuak. Cím: Székely Ferenc Soltvadkert, Pestmegye. Óborokról külön árajánlattal szolgálhatok. Malii üeisíuyar SS Kávé * Test # Rum.