Rákos Vidéke, 1932 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1932-01-17 / 3. szám

3. szám. RÁKOS VIDÉKÉ 3. oldal. Az evangélikus nőegylet szeretetvendégsége. Múlt vasárnap tartotta a Rákosszentmihály-sashalmi ev. nőegylet ez évben első szeretetvendégségét a Balaton- vendéglő nagytermében. Az „Erős vár a mi Istenünk“ elhangzása után Obetkó Kálmán, a sashalmi egyház felügyelője mondott imát. Schindler Lujza, a Deák-téri evmg. leánykollégium VIII. o. növendéke Vargha Gyuláné „Győzelem“ cimü versét szavalta el nagy hatással. A műsor fénypontját dr. Böhm Dezsőnek, a Deák-téri evang. leánykollégium igazgatójának „A magyar zene és költészet kapcsolatairól“ tartott és gramofon számok­kal illusztrált előadása alkotta, amelyben lebilincselő módon mutatott rá többek között Vörösmarty, Tóth Ede és Katona József müveire, melyek Erkel Ferencre és Egressy Bénire voltak hatással majd ecsetelte Arany János „Toldi“-jának Liszt Ferencre és Petőfi „János vitéz“-ének Kacsóh-Pongrácra gyakorolt hatását. Méltatta Zichy Géza gróf költői és zenei működését s Kodály „Háry János“ cimü magyaros muzsikáját. Deák Paula mély átérzéssel Sajó Sándor „Magyarnak lenni“ Cimü költeményét adta elő, Sebő Ilonka csengő, iskolázott hangon adta elő Koudela Géza „Magyar Miatyánk“ és Lavotta Rezső „Miért van ez igy“ cimü müveit. A zongorakiséretet nagy hozzáértéssel Mikes Miklósné látta el. Az értékes müs-r után Vörös Ferencné, a nő­egylet elnöke üdvözölte a Pro Hungária és a Református Leányegylet megjelent képviselőit és köszönetét fejezte ki a szereplőknek, A Hymnus eléneklése után a nő- egylet teával vendégelte meg a termet zsúfolásig meg­töltő közönséget. A szeretetvendégség jövedelmét sze­gény iskolás gyermekek tandij-segélyezésére forditja a nőegyesület. Főszolgabíró választás. Pestvármegye törvény- hatósági bizottsága kedden egyhangúlag megválasztotta a központi járás főszolgabirájává Révész Béla dr. tb. főszolgabírót, a járás eddigi ideiglenes vezetőjét. Az aszódi főbírót is ugyanakkor választották meg, szintén egyhangúlag. Egyik tisztségre sem volt más pályázó. A két uj főszolgabírót Preszly Elemér dr. főispán üd­vözölte meleg szavakkal. Eskütétel után Révész Béla dr. mondott köszöneté» úgy a főispánnak, mint a tör­vényhatóságnak. Révész dr. mint dijnok kezdte pályáját a vármegyén, ahol egyre emelkedett. A középponti já­rásba 1927-ben került Mint a sokat betegeskedő Némethy főszolgabíró helyettese tag teret nyert, hogy képességeit kifejthesse. A járás valóságos kis vármegye. 250.CK0 lelket kormányozott Révész dr„ s hogy milyen ered­ménnyel, azt megmutatta a mostani választás. Az uj főszolgabírót rengeteg üdvözléssel halmozták el. Szerdán délben Rákosszentmihály nevében tisztelgett nála Ktcs- keméthy Vince biró, Dibusz Sándor főjegyző, és Kubi- nyecz Lajos dr. adóügyi jegyző. Dibusz főjegyző tol­mácsolta a község és az elöljáróság örömét és arra kérte a főszolgabírót, hogy atyai szeretettel támogassa községünket. Révész dr, igen melegen és közvetlen hangon válaszolt és ezúttal is azt hangoztatta, hogy őt mindig az emberszeretet vezérli, A községi inségakció. A községházán állandó munkálkodást fejt ki az inségakció szervezete. A Mansz hölgyei és az elöljáróság emberei vállvetve dolgoznak, hogy a segítségért jelentkezőket kielégíthessék. Renge­teg a rászoruló család, s a község segítsége nagy szolgálatot tesz a nyomor enyhítésében. Csak ki ne apadjanak a források idő előtt. A télnek még csak a derekán tartunk, a munka és a gond fő része még hátra van. Az elöljáróság ez utón is kéri a lakosságot, hogy a felebaráti szeretet nevében teljesített buzgói ko­dása és áldozatos tevékenysége ne lankadjon el. Néhány deka zsir és egy kis liszt is igen nagy szolgálatot tesz. De ha az adakozást és gyűjtést félben hagyjuk, a kész­let kimerül és a nemescélu akció fennakad. Aki fogal­mat akar szerezni arról, hogy mi is voltaképen ez az inségakció, nézze meg a kiosztást a községházán. Bizo­nyos, hogy meglágyul a szive, Budapesti Központi Általános Tejpornak r.-t Rákosszentmihály 86. sz. fiókja Rákosl-ut és fltárla-utca saruk. Teljes tej, pasztőrözött tej, habtejszin, tejföl, gyermektej yoghurt, elsőrendű teavaj, gyógytejek házhoz szállítva. Keres­kedőknek viszont eiadasra nagyban szállitunk. Belvárosi kávéház (volt Kígyó) tér Elsőrangú italok. Egész nap kitűnő meleg konvha Kfllört termek Fiavplmps kiszolgálás Meenyilt a bár J ötórai tea t Wénal W»k»A« Francia ékszerkülönlegesség, bőr és selyemtáskák, verseny­dijak és dísztárgyak, porcellánok és nippek Állandó újdonságok I Tel. 862—65. Szolid olcsó árak LOSONCZI EMIL IV. Váci-utca 13. On parle Francais 1 — English spoken! Tekintse meg a cég üzletét, mely Ízlés tekintetében vezeti Meleg Gábor bőröndös és finombőráru gyártó Budapest,Váci-u. 31. Tel. A. 882-21. Böröndök, retiktilök, pénztárcák, orvosi táskák, akta­táskák stb. — Autókoffer speciálista. — Kizárólag jobb minőségű áruk! — Magyarország legnagyobb bőráru- szak üzlete. fii UGAR VILMOS I Budapest, IV. Beák Fereuc-utca 23. (Deák-tér sarok.) gj Megérkeztek a legszebb újdonságok U Férfi és női szövetek, selyem, bársony és ianel- U lekben dús választék. Salamander Európa legnagyobb cipőgyára. Napi 20.0C0 pár termelésnél minden pár minőségéért szavam! I Magyar rszági i eladási telepek: IV. Kecskeméti-u. 19. — VII. Erzsébet-kőrut 36 — IV. Kossuth Lajos-utca 2 Vl. Andrássy-ut 37. — SZEGED: Kárász-utca 6. DEBRECEN Ferenc József-utca 22. LÁSZLÓ és FEKETE női- ó* férfi divatkelmék áruháza Budapest, IV., Petőfi Sándor-u. Iá-16. Aratód Hollandi Három Kiraiy Tea ■ legjobb vértisztitó ezer. övakadjunk ■tánzaiskiél; az eredeti készítmény kaph&té : Neruda Nándor-nál Valódi amerikai White fogkrém.

Next

/
Thumbnails
Contents