Rákos Vidéke, 1932 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1932-01-10 / 2. szám

2. szám. RÁKOS VIDÉKÉ 7. oldal Köszönetnyilvánítás. Halommal kaptam a vigasz­taló levelet, drága jó feleségem ravatalát elborították koszorúval, virággal, egyesek és testületek, gyöngéd, szerető szóval igyekeztek rajta, hogy fájdalmamat eny­hítsék. Hűséges párom végtisztességén annyian meg­jelentek, hogy kegyeletes részvétüket tanúsítsák. Ennyi sok jóságot, szeretetet, hogy tudnék én, árva, összetört szivü öreg ember méltóképen megköszönni, mint úgy, hogy ezen az utón kérem, fogadják szívesen örök hálám kifejezését. Isten áldása legyen mindazokon, akiknek lelke jóságosán nyílt meg velem szemben. Kecskeméthy Vince községi biró. Gyermekfelruházás. A rákosfalvai Rákóczi asztaltársaság 13 szegény gyermeket ruházott fel és vendégelt meg. Jókai kör. A Jókai kör jan. 17-én, vasárnap este tartja legközelebbi teaestélyét, melyre az előkészületek serényen folynak. A kör ismét gazdagította könyvtárát ezúttal 20 kötet modern klasszikussal, melyek irói a következők: Aleramo, Ferri-Pisani, Anatole France, Maurois, Meredith, Mereskovszkij, Romain Rolland, Rőlvaag, Strindberg, Wassermann. A kör pénteken este 8 órakor választmányi ülést tart. Halálozások. Vadosfalvi Nagy István ny. törvény- széki igazgató, életének 65-ik évében meghalt Gödöllőn. Sokan ismerték és becsülték s nagy részvét kisérte utolsó útjára. Nagy István gödöllői kir. telekkönyvvezető, Dibusz Sándor főjegyző sógora, a kinek számtalan ba­rátja és tisztelője van nálunk is és az egész vármegyé­ben, édesapját vesztette el az elhunytban. — Özv. Libái Antalné, Rákosszentmihály egyik legrégibb lakosa 82 éves korában elhunyt. Egészen visszavonult életet élt és csak igen régen, még boldogult férjével az egykori József főherceg telep társadalmi életében szerepelt. Nagy részvét mellett temették el. — Igen nagy rész­vét nyilvánult meg Kraszner Józseffel, a közismert rákosfalvai cementgyárossal szemben, akinek 19 éves szép leánya, Vera a szilveszteri mulatságon vese­gyulladást kapott és hirtelen elhunyt. A tragikus halál­eset nagy izgalmat keltett és igazi okát boncolás álla­pította meg. — Battenberg Lajos ny. h. államtitkár, volt postafőigazgató, a kath. társadalom egyik kimagasló alakja 67 éves korában, újév napján meghalt. Egy idő­ben szerepelt nálunk is a képviselőválasztással kap­csolatban és tetszéssel fogadott beszédet mondott. — Romeiser Vilmos ny. főszolgabíró, akivel egykor a gödöllői járásban községünk is élénk összeköttetésben állott, 52 éves korában meghalt Budapesten. Gödöllőn temették el. — Egyik jótékonycélu estélyünkön lett kedves ismerőse Rákosszentmihálynak Körmendy József, a m. kir. Operaház tagja. A hatalmas, mély hangú énekes huszonhét évig működött az operaház kórusá­ban. Nálunk is nagy sikert aratott, leányával együtt. Most szomorú halála hírét kapjuk, ötven évet élt. Az öreg cserkészek teaestje. A 929-es Szent Mihály cserkészcsapat öreg cserkészei vasárnap délután nagyszerűen előkészített, kedves, meleg ünnepséget rendeztek a cserkészotthonban. A fiúpolgári iskola kettős- termét táncteremmé alakították át, ízlésesen feldíszítet­ték az ezermester fiuk, óriási hangszórókat szereltek fel, amelyből fáradhatatlanul áradt a muzsika. A cser­készotthonban volt a pazarul diszitett, még pazarabbul felszerelt büffé. Volt itt, amit szem és száj kívánt 1 Valódi cserkész alapossággal várták tehát a fiuk a meghívott vendégeiket. Vendéget szerettek volna nagyobb számban meghívni, de helyszűke miatt nem tehették, igy a meghívásnál arra figyeltek, hogy annyi lány legyen, amennyit a szűk helyen is kellőképen tudnak szórakoztatni, nehogy a cserkészbecsületen csorba essék. A vendégeket az öreg cserkészek uj, de máris rajongva szeretett parancsnoka, Justh Tibor, a „Tibi báa köszön­tötte kedves, keresetlen sz vakkal. Szórakoztatásról Pecsnik Károly, Fischer József, a „Jocsku“ és Szlav- kovszky Sándor, aki kiváló konferáló volt, gondosko­dott. A végig kacagással és tapsokkal fogadott kis műsorban mulattató jelenet is volt, amelyben Herceg Ferenc, Komp Rudolf, Gömöry Tibor és Cser- halmy Sándor ügyeskedett. Megjelent a mulatságon Bálint György csapatparancsnok is, aki a büffében a teázás alatt a tőle megszokott szép beszéddel köszöntötte fel fiait, elismerését fejezte ki a nagyszerűen rendezett estért. Különösen Justh Tibornak, az öregek parancs­nokának mondott köszönetét, mert az ő kezében jó helyen látja fiait. Beszédében rámutatott arra, hogy a cserkész ne csak az iskolapadban, a műhelyben és egyéb munkahelyeken, hanem a társaságban is meg kell, hogy állja a helyét, és mindig liliomos fogadalma lebegjen szeme előtt. Justh Tibor válaszában fogadta, hogy méltó lesz a kitüntetésre, amely őt érte azzal, hogy az öreg cserkészek parancsnokává tették meg. A sikerült házi bálon a fiatalság kitünően mulatott. A főérdem az agilis Justh Tiboré, aki teljes odaadással buzgólkodott a sikerért, Cserhalmy Sándorral és a többi öreg cserkésszel együtt. Az est olyan jól sikerült, hogy felmerült az öreg cserkészek között az a terv, hogy a farsangban a kaszinóban rendeznek bált, amelyre aztán közönségünk tekintélyesebb részét is meg tudják hívni. Karambol. Két közszeretetben álló lakostársunk, Krieger György és Pornói János a héten életvesze­delembe került a fővárosban. Autóíaxiban haladtak a Kossuth Lajos-utcán, amikor a Városház-utcából kifor­duló teherautóval összeütközött kocsijuk. A fékező taxi megcsúszott és elfordult, s ekkor a villamos ütődött neki. Csodával határos, hogy a kettős összeütközésből teljes épségben kerültek ki barátaink. t?DF4 Ú1 í ~V'TFENVKfcP' Jl.Ja.1JJ_.JL/ X X NAGYÍTÁSOK Budapest, IV., Semmelweis-utea 2. A gödöllői kir. járásbiróság, mint telekkönyvi hatóság. 32298 931. tkvi. sz. Árverési hirdetmény-kivonat. M. kir. Postamesterek és Postamesteri alkalmazottak orszá­gos nyugdijegylete végrehajtatnak az ismeretlen tartózkodásu Róka Károly (képv. dr. Zankó Emil ü. gödöllői) végrehajtást szenvedő ellen indított végrehaj'ásí ügyében a telekkönyvi ha­tóság a végrehajtási árverést 2242 P 50 f. tőkekövetelés és já­rulékai behajtása végett a gödöllői kir. járásbiróság területén levő Rákosszentmihály községben fekvő és a végrehajtást szenvedő nevén álló a rákosszentmihályi 34131. számú betétben A. f 1. sorszám 1808-21. hrszám alatt foglalt 200 n. öl területű és az adó értékbizonyítvány szerint házzal beépített szántónak a B-l alatti fele részére 2000 P kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1932 évi január hó 28. napján délelőtt 9 órakor Rákosszentmihály községházánál fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlan a kikiáltási ár felénél alacsonyabb áron nem adható el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiál­tási ár 10 százalékát készpénzben, vagy az 1881: LX. t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. (1881: LX t.-c. 147., 150., 170. §§; 1908: LX. t.-c. 21. §). Az, aki az in­gatlanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapitott bánatpénzt az általa Ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (1908: XL1. 25. §.). Gödöllő, 1931. évi szeptember hó 18. Dr. DEMETER s. k., kir. járásbiró.

Next

/
Thumbnails
Contents