Rákos Vidéke, 1931 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1931-12-27 / 52. szám

8. oidal.

RÁKOS VIDEKB

52 szám.

A fenyő és a eserje.

Irta : Nagy Ferenc.

(Lille, 1931. febr.)

Egy elkésett karácsonyi kis mese az életből, amely egészen

még sem mese.

A béke és a szeretet ünnepét, a karácsonyt, mindenütt megünnepelik, minden ország népe a maga sajátságos szokása szerint, különbőzőképen, de az ünnep jelentősége mindenütt egyforma. A karácsonyfa, vagy annak hiányában a zöld ág, az életbe vetett reménységet, az ajándékok, amelyekkel ilyenkor az emberek egymást elhalmozzák és megörvendeztetik, az élet örömeit a karácsonyfa csillogó fénye pedig a lelki világosságot jelképezik.

Itt Franciaországban is megünnepelik a karácsonyt, igaz hogy egy kicsit^szilveszteri és farsangi ize van. Az itteni emberek nagyobb része a vacsora után kávéházakban, vendéglőkben, meg az utcán keres szórakozást. Nem mindenki. Itt is megvan a karácsonyfa éppen úgy, mint minálunk, csak aszerint, kinek hogy van tehetsége es pénze hozzá. A gazdagabbak fenyőfát állítanak, a szegényebbek pedig, akik ezt nem tehetik, valamilyen zöldággal díszítik fel lakásukat.

Van itt egy cserje, bokor-fajta, amelyet a szegényebb emberek szoktak vásárolni karácsonyra, ami olcsó és mégis szép. Ennek a bokornak, cserjének szép, haragos zöld szinü, nagyon tüskés levele van, az ágai között szép, gömbölyű piros bogyók. A fenyő a gazdagok, ez a cserje pedig a szegények karácsonyfája.

*

Hűvös, esős idő van és a karácsonyi piac, a vásártér tele van fenyőfával zöld gallyal, bódékkal, amelyek tömve mindenféle szép holmival, amit az emberek vásárolni szoktak a karácsonyi ünnepek alkalmával. A marché (piac) szélén árulják a karácsonyfákat, mellette közvetlenül öreg anyóka kuporog, előtte kosár, amelyben csomóba kötve a szúrós levelű, piros bogyós cserjeágak, a szegények karácsonyfái. Az anyóka bújta az erdőt, mig ezt a kosár gallyat össze nem szedte; kezét összevérezte, a ruháját megszaggatták az ágak. De egy pár sou (francia rézpénz : öt centime) karácsonyra, meg talán arra is, amire ő nem is gondolt, hogy hozott a szegény emberek részére is karácsonyfát, amit azok is meg tudnak venni.

*

A szomszédos büszke fenyőfák lekicsinylőén nézik a földön levő kosarat és a benne levő cserje ágakat, meg az anyóka kopottas szakadozott ruháját. A fenyő meg a cserje ismeri egymást az erdőből, egymás [mellett voltak ott is, de mig az egyik a magasságba törekedett, addig a másik szerényen meghúzódott a másik árnyékában.

Megszólal a fenyő :

— Hogy kerülsz te ide, ebbe a fényes környezetbe ?

A cserje válaszol:

— Úgy, hogy ez a szegény asszony kibotorkált az erdőbe hozzánk és összegyűjtött bennünket, behozott ide a városba, hogy a mi szerény, természetadta díszünkkel, mi is kivegyük részünket az ünnepekből, mi is meghozzuk áldozatunkat a szegények örömére.

A fenyő :

— Mit akarsz te kis csöppség, te kócos, mit tolakodói ide ? Azt hiszed valaki kiváncsi rád ? Nézz meg engem, milyen szép vagyok, nézd meg a termetemet, a karjaimat, amelyek a fény és pompa ölelésére vannak teremtve, arra várnak. Látnál majd, ha felöltöztetnek, milyen szép leszek.

* A cserje:

— Igaz, szép vagy; kívánatos, de nem szerény. Nem szabad olyan büszkének lenni, lenézni a másikat, aki nem olyan szép, mint te vagy. Az emberek csak addig fognak szeretni, mig szép, kívánatos vagy, aztán eldobnak, rád sem néznek többet. Ez az emberi önzés.

A fenyő :

— Na és te sokra fogsz menni a szerénységeddel?

A cserje:

— Engem nem fog olyan csalódás érni, mint téged, mert én nem vagyok szép, nem vágyom a csillogó külsőségekre, én megmaradok az én egyszerű természetességemben, igy az életben és az emberekben sem fog olyan csalódás érni engem.

A fenyő:

— Mit is vitatkozom én teveled, te úgysem értesz meg engem, mi vagy te énhozzám képest ? I

*

A fenyőfaárus előtt szép nagy legújabb tipusu Citroen autó áll meg. Benne két elegáns, jól öltözött francia nő. A soffőr leugrik a kormány mellől, kinyitja az ajtót, kisegíti a hölgyeket a kocsiból, amely már tele van karácsonyi csomaggal. A két nő megáll a fenyőfák előtt és nézegeti a készletet. Az egyik megtetszik nekik, éppen az, amelyik az előbb a cserjével vitatkozott. Az alku hamar befejeződik. Cent frank, (száz frank). Az egyik nő kifizeti, a soffőr átöleli a fenyőfát és felteszi az autó tetejére.

A fenyő még vissza szól a cserjének:

— Ugye látod, nekem volt igazam?

A cserje szerényen megjegyzi:

— Majd meglátjuk!

*

Az öreg anyóka fázik, didereg, topog. Egyszerre csak megáll előtte egy fejkendős asszony, karján kosárral, amit itt ritkán lehet látni, latszik rajta, hogy idegen. Két gyerek van vele, az egyik 10 éves fiú, a másik 8 éves leány. Magyarul beszélnek.

A fiú megszólal:

— Nézd anyám milyen szép, s az ágakra mutat.

A kis leány:

— És milyen szép piros bogyók vannak rajta, ilyen nincs nálunk odahaza Magyarországon.

Az asszony felsóhajt:

— Bizony 1

Közben a kezében marokra fogja a zsebkendőt, megszorítja, mert ennek a sarkába van bekötve az a pár sou (filiér), amit magával hozott, amit összekuporgatott, hogy egy kis karácsonyra valót tudjon venni.

Nézegetik-nézegetik a cserjeágakat, mígnem a fiú megszólal :

— Vegyünk anyám.

Az asszony előbb gondolkozik, aztán odalép a kosár és az anyóka elé. Tört, rossz francia kiejtéssel megkérdi hogy: Combién ? (mennyi ?)

Az öreg asszony rá néz és azt mondja, hogy:

— Víngt sou (húsz sou = 1 frank).

A fejkendős asszony kibontja a zsebkendő csücskét és elkezd számolgatni a réz és nikkel pénz között, fázik a keze, reszket, vagy talán nem is a hidegtől reszket, hanem attól, hogy megint pénzt kell kiadni. Mindegy, karácsony van, meg kell hozni ezt a kis áldozatot. Az ember odahaza csak nem haragszik meg érte, meg a gyerekek is olyan szépen kérték.

Szegények, ők souban beszélnek, ezt tanulták meg leghamarabb, nekik ritkán jut a frankból, könnyebben tudnak souban számolni. Összeszámolja a húsz sout és átadja az öreg asszonynak. A fiú kiválaszt egy szép csomót a kosárból, magához öleli boldogan és melegen, közben azt mondja a kis leánynak:

— A fele utón én viszem, a fele utón te.

A gyerekek szeme ragyog a boldogságtól, hogy most már van karácsonyfa.

Az öreg anyóka megszámolja a pénzt, megvan. Rá néz a gyerekekre és a kezében levő pénzből mind a két gyereknek visszaad egy-egy sout, hogy tegyék el.

Az asszony elköszön, a gyerekek megköszönik a pénzt, amit visszakaptak ajándékba és elindulnak. Az öreg anyóka boldogan néz utánuk, ő is keresett egy pár fillért, azok pedig boldogok, hogy van karácsonyfájuk.

*

A szénbánya-kolónia egyik szűk kis szobájában ül egy ember. Ko i oran maga elé mered, a jobb keze lekötve, mert a bányában egy nagy széndarab megnyomta és három ujját összezúzta. Barna, mongol tipusu csontos arcáról lelóg nagy, fekete harcsabajusza. Az arca báratos, látszik rajta, hogy valami marcangolja a lelkét. Már három hete beteg, épen karácsony előtt. A felesége, az asszony, mint ahogy ö szokta mondani, bement a városba a két gyerekkel valamit vásárolni és egy kicsit szétnézni. Egyszer csak nyílik az ajtó, kis leánya ugrik be rajta, kezében a cserje csomóval. Odaszalad az apjához és örömmel nyújtja feléje a köteget.

— Nézd apám milyen szép!

A fiú és az asszony is ott áll előtte. Az asszony nézi az ember arcát, vájjon nem haragszik-e, hogy most megint pénzt adott ki ?

Az ember elmosolyodik és azt mondja:

— Jól tetted asszony, legalább egy kis zöld lesz karácsonyra.

Az asszony nagyon boldog, a gyerekek még boldogabbak.

Az ágakat szépen beteszik vízzel telt üvegedénybe és odaállítják az asztal közepére. Az asszony kirakja a kosárból, amit vett : a füstölt heringetj a kenyeret, a dohányt és még több apróságot.

— Csak ezt tudtam venni, mondja az asszony.

— Nem baj, feleli az ember.

Hozzá kezdenek a vacsorához, megeszik szerényen, jóízűen. Egy évvel ezelőtt náluk is más volt a karácsony, ott a Mecsek alján. De kijöttek ide, előbb az ember, aztán a családja mert otthon nem volt munka.

Ez az első karácsonyuk az idegenben. Az ember és az asszony szivét is nyomja valami, de nem szólnak egymásnak, nem akarják egymást szomor tani, épen ma, szent este, hisz most a béke és szeretet ünnepe van. Csak a két gyerek örül gondtalanul, ők vidámak, ők nem tudnak még az élet küzel- meiről semmit.

(Vége köv.)

Neuwalá IBés utódai könyvnyomda, Budape*t, VIII., Üllői-tat 48.

Kiadótulajdonos Balázsovich Zoltánná