Rákos Vidéke, 1931 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1931-10-04 / 40. szám

4. oíaai. BAKOS VIDBKB 40. szám. "Sggg“ HÍREK -silso Krédó gyűlés. Most vasárnap fél 12 órakor tartja Krédó egyesületünk a kaszinóban október havi gyűlését. Előadó Gyomlay László dr., aki Apponyi Albert grófról tart előadást. Orsz. kath. nagygyűlés Az évtizedek óta hagyo­mányos katholikus nagygyűlést ez évben október 11, 12. és 13. napján tartják meg. A váci püspök szózata a tanítókhoz és a tanulóifjúsághoz. A kezdődő iskolaév alkalmából Hanauer püspök szózatot intézett az egyház megye nevelőihez és tanulóifjúságához. A tanítósághoz intézett soraiban a püspök azt írja, hogy az iskolának nem szabad a család részére tehernek lenni, az iskolának folytatni és kiegészíteni kell a család nevelését. Az iskolának rokonságban kell állani a néplélekkel, ápolni keli a tanuló ifjúságban a jó és nemes szunnyadó csiráját, igy érik el a gyermekben is, a családban is az életerős fejlődést. Az ifjúsághoz szóló szózatában Szent Imre dicsőséges példája után az Árpádok királyi családjának másik szent hajtását, szent Erzsébetet állítja példaképül. A nagy szent szociális életének tanulságait vonja le, intve ifjú híveit, hogy az uj szorgalmi évben teljesítsék kötelességeiket, a szülőket, szegényeket sze­ressék. így következik a boldog gyermekévek után a becsületes, munkás élet. Iskoláinkban a szózatot úgy a tanári karnak, mint a serdülíebb ifjúságnak felolvasták. ínség akció. Csütörtökön tartott ülést az egyház- község karitativ bizottsága Heintz Béla máv. főmérnök, bizottsági elnök elnöklésével. Pichler István esperes­plébános bejelentette, hogy iskolaköteles szegénysorsu növendékeket élelmezni szándékozik az egyház. E célra kb. 5000 pengő áll rendelkezésre a Szent Antal per­selyből. Az élelmezés a négy téli hónapban, november tői február végéig tartana. Főzni három helyen fognak: az apácáknál, a központi iskolában és a Rákosi-uti iskolában, még pedig a szervita nővérek, akik erre már vállalkoztak. Dibusz Sándor főjegyző és Kecske- méthy Vince biró a község támogatását megígérték. A gyakorlati részhez Krieger Györgyné és még több hölgy szólt. Adámy Oszkár felajánlotta, hogy a szük­séges szállításokat díjtalanul fogja végezni. Krenedits Imre h. közigazgatási jegyzőnk. Révész Béla dr. tb. főszolgabíró a Dibusz Sándor meg­üresedett helyének betöltésére helyettesi minőségben Krenedits Imre h felsőgödi főjegyzőt osztotta be Rákos- szentmihályra. Uj közigazgatási jegyzőnk a járáshatóság megbízásából négy éve helyettesíti a felsőgödi főjegyzőt, aki ellen fegyelmi vizsgálat folyik. Ez az eljárás még bizonytalan ideig eltarthat, ezért Krenedits inkább beéri a vezetöfőjegyzői állás helyett a rákosszentmihályi köz- igazgatási jegyzői állással. Krenedits kiválóan képzett és szorgalmáról ismert tagja a jegyzői karnak, Krene­dits Sándor főjegyzőnek csak igen távoli rokona, úgy, hogy ebből a szempontból itteni működése ellen aka­dály nem forog fenn. A hivatali esküt szerdán tette le és nyomban elfoglalja uj hivatalát. Mansz. A rákosszentmihályi Mansz október 5-én d. u. 4 órakor tartja évi közgyűlését a községháza tanácstermében, hova minden nemesen érző és gon­dolkodó Magyar asszonyt, — a rendes tagokon kívül is —- szeretettel meghív az elnökség. A közgyűlés sor­rendje a következő: 1. Elnöki megnyitó. 2. Titkári jelentés. 3. A Stefánia jelentése. 4. Lapgondozó beszá­molója. 5. 1931/32. évi munkaprogram. 6. A pénztáros jelentése és felmentésének megadása. 7. Indítványok. jffflstHV első rákosszentmihályi autó és lófogatu yiU&UJIJ fuvarozó vállalata Rákosi-ut 49 Telefon: Rákosszentmihály 3. Elvállal: gyorsteher fuvarozást, bútorszállítást helyben, Budapestre és vidékre. Alkalmi fuvarokat Budapestre vagy Budapestről. Autótaxi és fiaker fuvarok. Bérautó rendelés éjjel­nappal. — Betegszállítás a leggyorsabban lebonyolítva. Lakodalmi és keresztelő fuvarok. Szives pártfogást kér Adámy Oszkár A Cinkota Hév. Budapest, Kerepesi-uti állomáson levő CUKORKA ÁRUSÍTÁS tisztelettel ajánlja tisztán kezelt cukorka- és csokoládé különlegességeit. Rendkívül olcsó árak. Szives támogatást kér ROSNER HUGÓ LáVFFER TIVADAK-féle BELVÁROSI kölcsönkönyvtár Budapest IV. kér., Váci-utcxa 19. ssám. Magyar — német — francai» — angol müvek. nőikalap újdonságok csodaszép választékban legolcsóbban már 80 tói Reieh Friezi női kalap-gyárában IV. Vámház-körut 10. Mészáros József MOS, FEST TISZTIT „A vevő szolgálatában’*... A kristóffcéri Szénásy Gyula cég őszi és téli kelme mintagyüjteménye elkészült és az érdeklődő hölgyeknek költségmentesen, szívesen rendelkezésére áll. Szénásy azt a szoros, szinte meghitt kapcsolatot, amely a vidéken lakó hölgyközönséget a céghez fűzi, egy újabb lánc­szemmel óhajtja megerősíteni: illő szerénységgel őszinte, meg­bízható tanácsadója óhajt lenni minden egyes hölgynek a jól öltözködés terén. Ezért a küldött mintagyüjteményből kiválasztott ruhakelme anyagának, jellegének, szövési struktúrájának megfelelő, Ízléssel megválasztott, a sablontól elütő divatlapokat, eredeti [párizsi divatrajzokat, a legelőkelőbb divatházak modeljeinek fényképét fogja küldeni vidéki vevőinek. E figyelmet azonban Szénásy még fokozni is óhajtja. Egy uj praktikus ötletet szándékszik megvalósítani e tudósí­tás címének megfelelően, — ugyancsak a „vevő szolgálatában“. A jól öltözködő hölgyek körében nagyra értékelik a leg­elismertebb és legnépszerűbb hetilap neves Írónőjének a női divatról megjelenő cikkeit. írója, mint köztudomású, bejáratos úgy a párizsi, mint a pesti divat atelierekbe. Megállapodás lé­tesült vele azirányban, hogy minden egyes vidéki [vevőnknek, aki kollekciónkból szövetet vásárol, levélben adjon megfelelő tanácsot az elkészítést illetőleg és a levélhez megfelelő model- rajzokat is mellékeljen. E készségesen felajánlott előnyök igénybevételéhez elég, ha annyit ir: vevője vagyok a cégnek, — a mintagyüjteményt máris küldjük. Czítíng Ármin és Fiai szőrme-, szücsáru raktára és megóvó intézete. BUDAPEST, DEÁK FERENC-U. 19. TELEFON: Automata 814—10. Fratslli Dsisingsr cégnél Budapest Ferencíek-tere 1. (Királyi bérpalota) Kávé £ Tea K Ram.

Next

/
Thumbnails
Contents