Rákos Vidéke, 1931 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1931-09-13 / 37. szám
8. oldal. RÁKOS VIDÉKÉ 37. szám. Mii szól hozzá? — Mán csóválja a fejét olyan szorgalmasan? Talán valami újabb adó- vagy jövedelemcsökkentés? — Ha ezek miatt csóválnám, akkor úgy járnék, mint a régi anekdota Kohnja a sirjában. — Annyi Kohn szerepel a viccekben, hogy nem tudom, melyiket gondolja. — Azt, aki a halálos ágyán arra kérte a nyel vés feleségét, hogy ne mondjon rosszat róla a halála után, mert megfordul a sirjában. — Na és ? — A szegény Kohnból ventillátor — szélkerék — lett a másvilágon. Én is vajjá köpiilném az agyvelőmet, ha minden újabb csapásra megcsóválnám. Engem már csak a többi rossz hir mozdít meg. Itt olvasom, ni, hogy a gazdasági válság miatt az autobusz-üzem se rendeli meg a tervezett ötven uj kocsit. — H ás szén úgyis gyalog járunk már mindnyájan, mint a miniszterek. — Úgy látszik, mostanában ráérnek sétálni. Nincs fontosabb dolguk. De az az ötven autóbuszvezető, akiket már alkalmaztak is, szintén gyalog fog járni, ha nem lesz kocsija. A gyaloglásért pedig nem adnak kenyeret. — Az ötven hivatalos autó megszüntetése is megfosztott egy sereg embert a kenyerétől. — A berlini közlekedési r.-t. is megszüntetett több autóbusz vonalat, másokat pedig megváltozitsa- tott. Ott azért intézkedtek igy, hogy a villamos- és a földalatti vasút forgalmát növeljék. — Ez is furcsa. Hiszen a szakemberek folyton azt hirdetik, hogy az autóbuszé a jövő. — Nem is azért, hanem, hogy a bajba jutott vállalatok helyzetén javitsanak. — A bécsi lapok támadják Bécs vezetőségét, amiért nagy áldozatok árán is mindig a villa mosva sutát fejlesztette, ahelyett, hogy az olcsóbb autóbuszüzemre áldozott volna. Ennek a helytelen köz- gazdasági politikának a következménye, hogy most, mikor a villamosvasutak forgalma folyton csökken, a járatok ritkasága következtében olyan rossz a közlekedés a külső kerületekben és a környéken, hogy az ottani lakosok alig tudnak idejekorán munkahelyükre eljutni.-— Igen, én is olvastam, hogy a bécsi villamos- vasutakon 1928. óta 30 százalékos az utasforgalom csökkenése, ami annyit jelent, hogy évente 80 millió jeggyel adnak el kevesebbet és 17 millió schillinggel kevesebb a bevétel. — Viszont a berlini autóbuszokon is folyton csökken a forgalom, mert a viteldijak aránytalanul drágábbak, mint a földalattin. A berlini vállalat a közvélemény szerint azt a hibát követte el, hogy kiépítette a drága földalattit, amelyből 2 kilométer annyiba kerül, mint 900 autóbusz. Ha ezekkel törődtek volna, most olcsóbb és jobb közlekedésük lenne. No, de Berlinben végre is leszállították a közúti tarifát. Vonaljegyeket adnak 25 pfennigért, ha pedig valaki öt ilyen jegyet vált, úgy 20 pfennigbe kerül darabja. Hallottam, de az átszállójegy megmaradt 30 pfennig, sőt 35-ért az autóbuszokra és a földalattira is át lehet szállani. . — A berlini közönség és sajtó még ezzel az intézkedéssel is elégedetlen és azt követeli, hogy minden átszállójegy legfeljebb 30 pfennig legyen. A külső közönség többnyire a 35 pfenniges jegy váltására szorul, s igy nem jut kedvezményhez. — Szóval hasonlít egy kicsit a mi viszonyainkj- hoz, csak nálunk még kedvezőtlenebb a környék helyzete. — Vigasztalódjék, a mi Beszkártunk is »tarifa- revizión« töri a fejét, ami magyarul viteldijemelést jelent. — Havi 36 pengős bérletjegyeket szednek a Beszkárton ma is. Ki tudja ezt megfizetni mostanság ? — A villamos kalauzokat pedig súlyos megtorlással fenyegetik, ha bizonyos mennyiségű jegyet nem. tudnak eladni naponta. Ez a balkezes rendelkezés különben zajos tiltakozásra talált, mely végig- viharzott különböző formában az egész napisajtón is. — Hát bizony hiába keresik a durva eszközöket a bevétel fokozására, hiába próbálkoznak drágítással, akármivel, annak csak egyetlen célravezető módja van, hogy hozzáférhetővé kell tenni a közlekedő eszközöket a leszegényedett közönség számára, amit olcsó viteldijakkal biztosíthatnak. Akármilyen kevés a pénz, a fillérek könnyen gurulnak, de ha drága az a villamos vagy autóbusz, akkor a szegény ember, amikor csak lehet, gyalog megy. Már pedig manapság mindenki szegény ebben az országban, sőt még másutt is. — Igaza van. De ha már ilyen mélabus hangulatban van ma, hullasson egy futó könnyet az első magyar villamosvasut-vállalat elmúlásának hírére. Mert formaszerüen csak a múlt szombaton szűnt meg az 1881-ben alakult »Budapesti Városi Vasút, Siemens és Halske« cég, az első budapesti villamostársaság, melyet csak most töröltek végleg a budapesti kir. törvényszék cégjegyzékéből. — Emlékszem. Az első próbavonalát a nagykörúton az Andrássy-ut és Király-utca között építették ki. Ott járt az első villamos, amelyet megbámult mindenki és ráült, hogy kipróbálja és el- dicsekedhessék vele. A jó falusiak csak nézték, nézték, mig meg nem szólalt az egyik, mondván, hogy »Komám, huncutság ez, lú van itt valahol, a kocsi alatt.« i — Bizony, jó lenne, ha újra ott kezdhetnénk élőiről. Vagy talán nem is volna jó. Ki tudja?! Páratlan alkalom csodás minőségű bor vásárlására I PP* 30 fillér egy liter elsőrendű 12°/<ron felüli kadarka vagy fehér fejtett bor (Nótás-kadarka 13%-on felüli 35 fillér) Soltvadkert állomásra kiszállítva s feladva. Vasúti fuvar kb. 3 fillér literenkint. Csakis 50 literen felüli rendelést fogadok el. Hordót díjmentesen adok kölcsön a szállításhoz: hordóm 30 napon belül bérmentve küldendő vissza. Szétküldés utánvéttel. Egy pengő levélbélyeg ellenében küldök mintát a borból mintás dobozban, bérmentve. Boraim kellemes édeskés italuak, nem savanyuak s tiszta zamatuak. Cím: Székely Ferene Soltvadkert, Pestmegye. Viszonteladóknak árengedmény : Boreladásra ügynököket alkalmazok! jfienöe fái kívüli olcsó IV. Váci-utca 1. férfi- és női különlegességek szaküzletében rend* árusítás