Rákos Vidéke, 1931 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1931-01-25 / 4. szám

2. oldal. RÁKOS VIDÉKE 4 szánt. A Hív szabályozza az „utaniize- lésehel." A Hév. utasai jól ismerik ezt a furcsa hivatalos műszót: »utánfizetés«. Ez az az — utasnyelven »bün­tetésinek nevezett pótdij, amit azoktól szednek be, akik jegynélkül, vagy nem megfelelő jeggyel kísérlik meg az utazást. Az »utánfizetés« súlyos pénzbeli károso­dást jelent az utas számára, épen ezért beszedése ritkán történik meg sima és békés hangulatban. A közönség kezdettől fogva érthető gyűlölettel visel­tetik a bosszantó pótdij rendszer ellen és igy bizo­nyára örömmel fogadja a hirét, hogy végre a Hév. igazgatósága sem ragaszkodik immár a kellemetlen rendszerhez olyan mereven, mint az utóbbi években történt, hanem a közönség érdekét szem előtt tartó módon uj »utániizetési szabályzat« elkészítésén dolgo­zik. Sőt! Sőt addig is, amig ez a véglegesnek terve­zett szabályzat elkészül, már is többrendbeli intéz­kedést tett az eddigi, túlságosan szigorú szabályok enyhítése érdekében. Ezek az intézkedések, ha nem is szüntetik meg lényegében a gyűlölt rendszert, mégis látható és kézzel fogható jelei annak az újab­ban tért hóditó jobb szellemnek, mely a vasutigaz- gatóság és a közönség között emelkedett válaszfal lerombolására törekedik és amelynek újabban már nem egy méltányos és üdvös intézkedést köszön­hetünk. A legújabb rendelet arra helyezi a fősulyt, hogy az utas bejelenti-e a jegyvizsgálattal megbízott alkal­mazottnak, hogy a menetjegy dolgában defektus érte. Ha bejelenti, akkor a jóhiszeműségét kell feltételezni és az esetet enyhébb elbírálásiban részesíteni. Előzetes bejelentésnek kell tekinteni azt, ha az utas legkésőbb a felszállás után tartott első jegy- vizsgálatkor önként, felszólítás nélkül bejelenti, hogy jegyet nem válthatott, vagy díjköteles podgyászt, vagy állatot visz magával anélkül, hogy azt feladta volna. Ugyancsak előzetes bejelentésnek kell tekin­teni, ha az utas útközben, a rendeltetési állomás el­érése előtt önként jelenti be, hogy tovább óhajt utazni, mint ameddig jegye érvényes vagy ha önként jelenti, hogy magasabb kocsiosztályban kíván utazni, mint amelyre jegye érvényes. Előzetes bejelentés esetén a kedvezményesjegy váltására jogositó érvényes igazolvánnyal rendelkező utas (vasutas, pénzügyőr, közalkalmazott, rendőr, katona stb.), ha igazolványát felmutatja, a kedvez­ményes-jegy árán felül csak kO fillér pótdijat köteles fizetni. ' Ha az utas a fenti pontban foglaltaknak nem felel meg, akkor az utánfizetési esetek elbírálásánál a bejelentést elmulasztottnak kell tekinteni. Utánfizetési esetek: 1. Az utas alacsonyabb osztályú jegyével felsőbb kocsiosztályba száll be: a) ha előre bejelenti, akkor a két osztály közötti menetdijkülönbözetet — 40 fillér pótdijat-, b) ha előre nem jelenti be, a rendes polgári me­netdijat — 1.20 pengő pótdijat tartozik fizetni. 2. Menettérti-jeggyel felsőbb kocsiosztályba való beszállásnál: a) ha előre bejelenti, rendes polgári menet­dijat — 40 fillér pótdijat fizeti és az utazásnál lévő menettértijegy árának fele betudandó; b) ha előre nem jelenti be, rendes polgári menet­dijat — 1.20 pengő pótdijat fizet és a meglevő jegy ára nem számítható be. 3. A kedvezményes-jegy váltására jogositó arc­képes igazolvánnyal utazó utas, ha III -ik osztályra váltott kedvezményes jegyével felsőbb kocsiosztályba száll be és arra a kocsiosztályra igazolványa is ér­vényes : a) ha előre bejelenti, a kedvezményes menet­dijat — 40 fillér pótdijat fizet, mikor is a váltott jegy ára betudandó; b) ha előre nem jelenti be, rendes polgári menet­dijat — 1.20 pengő pótdijat fizet és a meglevő jegy ára nem számítható be. Ha a kedvezményes jeggyel utazó utas igazolványa magasabb kocsiosztályra nem érvényes, úgy keze­lendő, mint a rendes menetjeggyel utazó utas, tehát a kedvezményes utazásra jogositó igazolványa fi­gyelembe nem vehető és a már megváltott jegy ára be nem számítható. Az utas alacsonyabb kocsiosztályra érvényes havi-bérletjeggyel a felsőbb kocsiosztályban utazik: 4. Ha az utas havi-bérletjeggyel felsőbb kocsi- osztályban utazik, mint ahová jegye érvényes: a) ha előre bejelenti, akkor azon állomástól, ahonnan magasabb kocsiosztályt akar igénybe venni, a rendeltetési állomásig esedékes két osztály közötti rendes polgári menetdijkülönbözetet — 40 fillér pót­dijat fizet; b) ha előre nem jelenti be, rendes polgári menet­dijat — 1.20 pengő pótdijat fizet. Ha a magasabb kocsiosztályba való átszállás helye minden kétségen felül meg nem állapítható, akkor a vonat által megtett egész útra esedékes ma­gasabb kocsiosztályu menetdijat — 1.20 pengő pót­dijat fizet. Az utánfizetés kiszámitásánál a havi-bérletje­gyeket úgy kell tekinteni, mintha az utas az illető kocsiosztályra és vonalrészre rendes menetjegyet váltott volna és azt mutatná fel. 5. Ha menettérti-jegy érvénytartama a vissza­utazásnál útközben lejárt, a jegy érvényességi állo­másától a rendeltetési állomásig a rendes polgári menet dij — 40 fillér pótdij fizetendő. 6. Ha az utas az utazást menettérti-jeggyel megszakította és útját ugyanazon jeggyel, de más vonattal akarja folytatni, meglevő menettérti-jegye a továbbutazásra érvénytelen és az utmegszakitó ál­lomástól a rendeltetési állomásig a rendes polgári menetdijat — 40 fillér pótdijat tartozik fizetni. 7. Ha az utas menettérti-jeggyel továbbutazik, mint ahová jegye érvényes: a) ha előre bejelenti, a további útra esedékes rendes polgári menetjegyet — 40 fillér pótdijat-, b) ha előre nem jelenti be, további útra esedé­kes rendes polgári menetdijat — 1.20 pengő pót­dijat fizeti. 8. Ha havi-bérletjeggyel az utas továbbutazik, mint ahová bérletjegye érvényes: a) ha előre bejelenti, akkor a további útra esedékes rendes polgári menetdijat pótdij nélkül fizeti; b) ha előre nem jelenti be, további útra esedé­kes rendes polgári menetdijat — 1.20 pengó pót­dijat fizeti. 9. Ha menetjeggyel az utas továbbutazik, mint ahová jegye érvényes: a) ha előre bejelenti, akkor a további útra esedékes rendes polgári menetdijat — 40 fillér pótdijat-, b) ha nem jelenti be előre, akkor a további útra esedékes polgári menetdijat — 1.20 pengő

Next

/
Thumbnails
Contents