Rákos Vidéke, 1931 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1931-04-12 / 15. szám
XXXI. évfolyam. Rákosszentmihály, 1931. vasárnap, április 12. 15. szám. RÁKOS VIDÉKE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. RÁKOSSZENTMIHÁLY NAGYKÖZSÉG ÉS SZÁMOS EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utca 37. TELEFON: Rákosszentmihály 31. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő : BALÁZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár: Egész évre 10 pengő Fél évre 5 pengő. Negyedévre 2 P 50 fill. Egyes szám ára 24 fillér. Postatakarékpénztári csekkszámla: 647. sz A végi Sxenimihály. XX. Sxigeihy György. Irta: Móricz Pál. , Ismerek egy nemes Szigethy családot: Baranyából, túl a Dunáról, ezek vagy három-négyszáz esztendő óta nemzedékről-nemzedékre legalább egy-két férfitaggal mindig református papok. Ősi családi hagyományok kötelezik a dunántúli nemes Szigethy családot, hogy az Urasztala mellől is szolgálják egyházuk ügyét, melynek palás tos főkatonájává még a magyar reformáció kezdetén esküdött fel a kemény elhatározásu Szigethy-ős. A mi érdemes régi szentmihályi lakostársunk: Szigethy György, szintén régi nemes, úri magyar famii iából származik. Nem a nyakbőségével, hanem lelkileg jelképezi és képviseli a kemény kálvinista magyar eredeteit, jellemet és életfelfogást. Bár nem a papi pályát választotta, mérnöknek készült, a bib- liás ősök sok szép, nemes vonását áthozta mai sivár korunkba. A sok bajjal küzdő szentmihályi református egyháznak ide települése óta egyik legbuzgóbb, hü egyháztagja. Mint presbiter, sőt mint főkurátor is egyidőben, sokat, hosszú évekig fáradozott egyháza érdekeiért. Az ilyen vágású emberek azok, akik méltók a tetőtől-talpig férfi névre. A mi Szigethy Györgyünk törékeny testtel, önérzetes szerénységével, komolyságával a »vastagnyakunak« is elnevezett kálvinista magyar férfiaknak valóban rokonszenves példaképük. Bár nem szabad pályán érvényesült, a magyar közhivatalnoki karnak lett egyik dísze, szókimondásával, őszinteségével az ellenzékiségre mindig hajlott. Szorgalmát, pontosságát, megközelíthetetlenségét és kiváló szaktudásait nagyon megbecsülték pályáján. Fiatalon lett főszámtanácsos, Pest vármegye számvevőségének helyettes főnöke. Pest vármegye, akár régente — még az összeomlás előtt —- Bihar, egész országnak számit. Ilyen »vármegyeország« egyik főszámemberének lenni: sok tudást kivált, nagy lekötöttséggel és felelőséggel jár, s talán épen ezért is mindig olyan komoly. A sásnyelvü cimborák ráfogása szerint egy évben mindössze háromszor mosolyog' és egyetlenegyszer nevet Szigethy György. Pedig gavallér urnák, hü, kedves, jó pajtásnak ismerik. Kevésszavusága dacára tartalmas, tájékozott úriember, aki, ha egyszer-egyszer belemelegszik, lekötően tud csevegni és tűzzel vitatkozik, mondogat találó kritikát... Mindezzel együtt jár az is, hogy nagyszerű »tarokkista«. Ez a játék, melyet valaha okos királyok, szellemes papok, sőt komoly tudósok játszogattak, mely tehát nem plebejus! játék, leköti Szigethy Györgyöt. Komolyságát azonban ilyenkor is megőrzi. Nem disputái, nem kifogásol, nem hangoskodik, ha hibát lát, mindössze picit félrehúzza száját, vagy lebiggyeszti ajkát. Nagyobb botlásnál esetleg még annyit hangsúlyozottan odamond : — Ha tarokkot hívtál volna!! A »nagyon szép párti«, huszonegy-fogás, vagy" ultimo, felmelegiti. Szeme felcsillan. Ajka szélén mosoly rezdül: — No, ezt jól megkártyáztuk! Szigethy György részéről ez már nagy elismerés. Játékközben talán ezerszer is megnézi kupacba rakott pénzét, s igen sűrűén az óráját, ami azt jelenti, hogy a mi Szigethy Györgyünk nem hazárdőr és szereti az otthont. Ügyes, nyúlánk, barna, szép »Gyurka« fiában megfiatalodik a komoly, kemény kálvinista magyar ur, Szigethy György. Jogász a Gyurka, s emellett jegyzőgyakornok is a községházán, a Krenedits Sándor bátyjának szakavatott vezetésével. Üreg barátom a kOrmeneten. Atyai barátomat, a bölcs, öreg poétát igen régen nem láttam. Ujjnyi vastag-pápaszemes, nyájas, borotvált arca, papos, fekete Ferenc József kabátja még jóval a háború előtt tűnt fel utoljára a lombos, árnyas Szentmihályon, ahol a kis lóvasut sínjei felett lombsátorból iveitek alagutszerü tetőt az egymásba- boruló akácfarendek. Feltámadás ünnepén, a húsvéti körmenet gomolygó tömegében tűnt elém a kedves öreg. Nem is vettem észre, hogyan, miként, — egyszerre csak mellettem állott és szomorkás mosolyával, csudálkozva tekintgetett körül. Mintha álomból ébredtem volna, úgy ocsúdtam fel áhitatos merengésemből, s menten a nyakába ugrottam volna, ha a kegyes szertartás és a pillanat méltósága tisztességtudón meg nem akadályoz benne. Mekkora tömeg! súgta őszinte bámulattal. A kis Szentmihályon ilyen tengernyi nép! — Ugy-e, feleltem büszkén. Mivé fejlődtünk! És milyen vallásos buzgóság uralkodik benne! . . . Milyen lélekemelő látvány! Úgy van, hagyta helyben, s aztán homályosuk szemmel folytatta: — De azért nem észleled-e, hogy milyen más ez a hatalmas tábor, mint az a régi csapat, amely valaPF Lapunk mai száma 12 oldal
