Rákos Vidéke, 1931 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1931-03-08 / 10. szám

10. oldal. RÁKOS VIDÉKE 10 szám. hogy az érdeklődés ily egyöntetű módon megnyil­vánult. Ez a társadalmi egyesület az, amelyben min­den hazafias érzelmű polgár megtalálhatja helyét. Örömmel látja, hogy a végleges megalakulás után egyre újabb tagok belépésével erősbödik az egyesü­let. A jegyzőkönyv hitelesítésére Szabó Kálmán és Kádár József választmányi tagokat kérte fel. Riha Gyula főtitkár bemutatta a fegyelmi bizottság ter­vezetét, melyet hosszabb vita és több módosítás után véglegesen megszövegeztek. Nagy élénkséggel és sok hozzászólással tárgyalták a Phőbusz r.-t. ellen felmerült panaszokat. A közérdekű tárgy előadója Deszkás Gusztáv áll. isk. igazgató volt. Az árammérő órabér és az esteli órákban a világítás csökkenése és a közvilágitás terén jelentkeznek a kifogások. A közérdekű ügyet állandóan napirenden tartják, és a szerződés áttanulmányozása után a sérelmeket memorandumba foglalják és az érdekelt községeket egyöntetű eljárásra kérik fel. A Thököly-ut és József főherceg-ut járhatóvá tételével és rendezésével fog­lalkoztak ezután. A március 15. megünneplésének módozatait az elnökség hatáskörébe utalták. Meg­hívást kapott a kör a rákosfalvi polgári kör Gyur- kovich dr. fővárosi törvényhatósági bizottsági tag- tiszteletére rendezendő társas vacsorájára. A kör nevében a társas vacsorán Mihalik József alelnök és Riha Gyula vesz részt. Végül Riha Gyula főtitkár számos uj tag belépését jelentette be. T üzoltóközgyülés. Március 1-én tartotta a »Sas­halmi Önkéntes Tiizoltótestület és Mentőegyesület« évi rendes közgyűlését a Schuszter vendéglő külön- helyiségében. Szokatlanul nagyszámú közönség jelen­létében nyitotta meg Bartl Tivadar elnök a köz­gyűlést és üdvözölte a községi elöljáróság képviselőit, a társadalmi egyesületek jelenlévő elnökeit, vala­mint az összes megjelenteket. Moldován Ferenc pa­rancsnok beszámolójában rámutatott arra, hogy a vezetőség egyedüli törekvése a testület nívójának emelése. Az átszervezés munkája szépen halad és a tavaly még 15—16 főből álló testületnek ma már 45 működő tagja van. Knapp József titkár jelentésé­ben ismertette az egyesület alapitó és pártoló tag­jainak létszámát, mely 8 évi stagnálás után a múlt évben 31 taggal növekedett. A jelenlévő tagokon keresztül kéri a polgárságot, hogy ezt az önzetlen egyesületet mindenki támogassa, mert csak igy tud megfelelni hivatásának. Koncz István pénztámok jelentéséből kitűnik, hogy a testületnek 610 pengő készpénze van, mely összeg a legszükségesebb ki­adások fedezésére szolgál. Szakter Károly dr. orvos ismerteti a Mentőegyesület évi munkáját, mely sze­rint 64 egyénnek nyújtottak elsősegélyt, kik közül 27 egyént szállitottak kórházba. Rövid idő alatt 13 esetben végeztek fertőtlenitést. Szakter Károly dr. szerint ezek ugyan szerény számok, de nyugodt lel­kiismerettel jelenti ki, hogy úgy a felszerelés, mint a szakszerű kiképzés sokkal többre teszi képessé az egyesületet. Ezután Moldován Ferenc parancsnok lemondott tisztségéről, azonban a közgyűlés egyhan­gúlag ismét megválasztotta. A jelenlévő működő le­génység a következő tisztikart választotta meg: Sza­kaszparancsnok lett F elf öld y Ferenc és Knapp Jó­zsef, segédtiszt lett ifj. Schuszter Vilmos, Ábrahám József és Truszka József. Utána a választmányt egé­szítene ki a közgyűlés, melynek tagjai a legnagyobb megnyugvással vették tudomásul, hogy a jelenlegi elnökség és parancsnokság mindent elkövetett, hogy a testület mindenki megelégedésére működjék­Eladnám Mátyásföldön levő, 3C0 négyszögöles, gyümölcsfás közmüvekkel ellátott telkemet. — 300 pengővel átveheiő, — vagy elcserélném Rákos- szentmihályon levő kisebb telekkel. Cim: Labbancz Jenő Rákosszentmihály, Batthyány-u. 30 sz. Rákosszentmihály sportja RAFC HÍREK. RAFC I.—Menekültek /. 1:1 -{1:1). Bajnoki. Biró: Feidler. RAFC. Bóta, Szobonyai, Trinkl, Csá- volszky—Básta—Linter, Hlavács—Hauser—Indrich- Kemál—Marton. A mérkőzés mindvégig szép és él­vezetes játékot nyújtott, mert, hol az egyik, hol a másik kapu volt veszélyben. Az első félidő 25-ik percében Indrich leadásából Hlavács megszerzi a vezetést 1:0, ami a félidő végéig nem változik. Szü­net után nagy irammal kezdődik a játék és nagyobb részben a RAFC csapata van fölényben, de a gólt mégis a Menekültek érik el a 44-dk percben, 1:1. Kezdés után a RAFC csapatnak adódik nagy helyzet. Marton lövése a kapu felé tart, amire Hauser ráfut és a gólvonalról, a kapuból kifejeli a labdát. A RAFC csapatában a góllövőn kivül a halfsor játéka érdemel dicséretet. RAFC II.—ULK I. 3:0 (2:0). RAFC ifj.—Főv. T. Kör ifj. 1:3 (0:1). PATO—RAFC. Vasárnap, március 8-án a RAFC futball csapata a PATO csapatával játszik bajnoki mérkőzést Kelenföldön a KFC pályán d. u. 3 órakor. Előtte d. e. fél 12 órakor a II-ik csapatok szövetségi dijmérkőzése. Indulás a klubhelyiségbe I-ső csapa­tok d. e. 12 órakor, II-ik csapatok d. e. negyed 40 órakor. Atlétika. A magyar athlétikai szövetség pest- vidéki kerülete Soroksáron rendezi a kerületek 1931. évi szenior és ifjúsági mezei bajnoki viadalát, márí- cius 15-én d. e. 11 órakor. A RAFC indul mindkét verseny számban teljes csapattal — győzelmi kilá­tásokkal. Az elmúlt vasárnap a MAC versenyén a RAFC ifjúsági csapata, a kezdők kategóriájában III-ik lett. A gödöllői kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. 1441/931. tkvi. sz. Árverési hirdetmény-kivonat. Dr. Grósz János végrehajtatlak Schin Endre végrehajtást szenvedő ellen indított végrehaj ási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtás árverést 886 P stb. tőkekövetelés és járu­lékai behajtása végett a gödöllői kir. járásbíróság területén levő Rákosszentmihály községben fekvő s a végrehajtást szenvedő nevén álló : a rákosszemmihályi 747. számú betétben A. f 3. sorszám, 2378. hrszám alatt felvett 242 n. öl területű háznak és teleknek V* részére 4COO P kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1931 évi március 20. napján d. e. 12 órakor Rákosszentmihály községházánál fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlan a kikiáltási ár felénél alacsonyabb áron nem adható el. Az árverelni szándékozik kötelesek bánatpénzül a kikiál­tási ár 10 százalékát készpénzben, vagy az 1881: LX. t.-c. 42. §-ában meghaározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. (I88Í : LX t.-c. 147., 150., 170. §§; I9U8: LX. t.-c. 21. §). Az, aki az in­gatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többét ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (19>j8 : XLI. 25. §.). Gödöllő, 1931.'évi január hó 14.: ............ • - - - „r dr. NAGY s.,k., kir; járásbiró.

Next

/
Thumbnails
Contents