Rákos Vidéke, 1930 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1930-12-21 / 51. szám
RÁKOS VIDÉKE 5. oldal. Karácsonyi és ujévi istentiszteletek. Szerdán, 24-én lesz az éjféli szentmise (angyalok miséje), másnap, karácsony első napján, reggel 6 órakor a pásztorok miséje. E napon a 10 órai nagymisén a szeníbeszédet Pichler István esperespléhános mondja, s a hárompapos szentmisén a Krédó ének és zenekara is közreműködik. Karácsony másodnapján a misék sorrendje a rendes vasárnapi. December 31-én déiután lesz a szokásos évvégi áldás. Újév napján is a vasárnapi rendes miserend lesz. Krédó gyűlés. Január 4-én d. e. fél 12 órakor tartja a Krédó egyesület január havi gyűlését a Nagykaszinóban az ének és zenekar közreműködésével. Szülői értekezlet. A gárdisták szülői értekezletét tartották az elmúlt héten a központi elemi iskolában. Az előadó Bojnác József gárdavezető volt. Lelkigyakorlatok. A polgári és elemi iskolák az elmúlt hét három napján végezték el karácsonyi lelki- gyakorlataikat, közös szent gyónásukat és a közös szent áldozást. A vasárnapi fél 9 órai szentmisén hatalmas számú gyermeksereg járul a szentáldozáshoz. A Nagykaszinó Szilvesztere. A Nagykaszinó törzsközönsége az idén is együtt tölti a hagyományos szilveszteri estét, amely alkalomra a vezetőség ez alkalommal is vidám szórakozásról gondoskodik. — Jó mulatság ez mindig a kaszinóban. Családias, kedves, vigkedvü. Úgy tervezik, hogy az idén is úgy legyen. Mansz. Január 12 én tartja rendes havi gyűlését a rákosszentmihályi Mansz. Az elnökség kéri mindazokat, akiknek még eddig nem volt alkalmuk elszámolni, hogy az elszámolást erre az alkalomra legyenek szívesek elkészíteni. A Magyar lányok gyűlése. A rákosszentmihályi Magyar lányok egyesülete dec. 27-én d. u 5 órakor rendkívüli közgyűlést tart a községháza 6-os számú szobájában. Kitüntetett munkavédelmi csapatvezetők. A belügyminiszter december 10-én kelt rendeletével a nemzeti munkavédelmi intézmény fejlesztése érdekében kiváló eredménnyel tanúsított hazafias, önzetlen tevékenységükért újabban Északpest vármegye területén a kiválóbb munkavédelmi csoportvezetőket és tagokat dicsérő elismerésben részesiteite és őket erről okiratilag értesítette. A kitüntetettek között van: vitéz ménasági Adorján Ágoston ny. altábornagy Mátyásföld. Kehrer Károly tanfelügyelő Budapest, Némethy Jenő főszolgabíró Budapest, dr. Piukovich József tb. főszolgabíró Rákosszentmihály, Záborszky Zoltán főjegyző Cinkota. Cserkészhir. Vasárnap (21-én) tartja a 929-es Szent Mihály cserkészcsapat karácsonyfa-estélyét, amikor is a felállított karácsonyfa alatt kapják meg a fiuk a Jézuska ajándékát. Utána 3 nappal a cserkészek csapnak fel kis angyaloknak s 11 helyre visznek feldíszített karácsonyfát. 11 helyen szereznek boldog karácsonyt. Ezt a nemes akciót most a leánykongregáció kibővíti és jelentős számú karácsonyfát diszit fel a szegénysorsu családok részére, úgy, hogy ez évben az egyházi egyesületek még több szegény családot tudnak nagy örömben részesíteni a szent estén. A Jókai kör könyvtára. A kör könyvtára állandóan bővül. E héten — a könyvtárt mindnagyobb számban igénybevevő tagok legnagyobb örömére — ismét számos könyvet vásároltak. Ezúttal a modern külföld irók: Jesus de Aragon, Pierre Benoit, Josephs Conrad, Maurice Dekobra, M. Kipling, Sinclair Lewis és Morand müveiből szerzett a könyvtár értékes köteteket. Leányháboru. Az evangélikus énekkar januá* 3-án este 8 órakor a RAFC klubhelyiségében tánccá egybekötött szinielőadást rendez. Színre kerül egy régi, kedves magyar szinmü, a „Leányháboru“, a főszerepben dr. Ungárné Papp Katinkával, kinek személye egymaga is biztosítéka az előadás sikerének. A rendezőség nem kételkedik benne, hogy a múlt évi „Szirmaiék“ hatalmas sikerét is túlszárnyalja a „Leányháboru“ gondosan elő- készitett előadása. Zenekari hangverseny. A RAFC szalonzenekara mint már jeleztük, január hó 10-én rendezi nagyszabású hangversenyét. Ezen a hangversenyen a zeneszámokon kívül a zenekar vezetősége gondoskodott énekszámokról is. A hangverseny után tánc lesz reggelig. Eljegyzés. Régi lakostársunk Kele János kedves leányát, Irmát eljegyezte Czakó István rákospalotai építész. Az ifjú pár eljegyzéséhez igen sokan melegen gratuláltak. Köszönetnyilvánítás. Az egyesületeknek, jóbarátaimnak, ismerőseimnek, akik házasságunk 25 éves évfordulóján jókívánságukkal megtisztellek ezúton mondunk hálás köszönetét. Molnár Gyula és neje. Szilveszter est. A RAFC Szilveszterestélye mindig jól sikerült. Az egyesület az idén is igyekszik, hogy az év utolsó napja jókedvvel teljék el. Belépődíj nem lesz, de asztalokról tanácsos előre gondoskodni. HABIG KALAPOK Kossuth Lajos-utca 1* sz. Díjnyertes szülőktől komondor kölykök eladók Rákosszentmihály Jávor-u. 71. PALAIS ROYAL BUDAPEST IV, PETŐFI SÁNDOR-UTCZA 8. SZÁK. Disztnü. kinaezüst, bőráru, valamint gyémántután* zatu ékszerek és gyöngyök legolcsóbb árban. G-yászékszeiek nagy •vátla.szté^'toa.n Olcsó árak! $zép, célszerű és olcsó játékszerek TTág-ó Terxő gazdag raktárában, Budapest, IV., Muzeum-körui 19. szám Elmés társasjátékok. Törhetetlen babák és állatok BERET VA s és SARLÓS BUDAPEST, VÄCI-U. 20. Angol, francia férfi-divat _ . „ és fehérnemű TELEFON: 288—23. különlegességek raktára Modern és hasznos pező készülék. Nagy választékban olcsó árakon kaphatók PaIígíIt ir^vnlv fényképészeti czikkek ft'ejISIK ft&aroiy 8zakfizietében Budapest IV. Városház-utcza 2. Árjegyzék és útbaigazítás díjmentes. Saját műterem kizárólag amatör czélokra.