Rákos Vidéke, 1930 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1930-12-14 / 50. szám

4 oldal. RÁKOS VIDÉKÉ 50. szám A Szent Mihály polgári lövészegyesület mozi­előadása. A rákosszentmihályi Szent Mihály polgári lővészegyeslilet csütörtökön délután és este saját fel­szerelése javára előadást rendezett a Korzó mozgóban. A különleges és páratlan előadások elején a rendezőség megbízásából Balázsovich Zoltán a Rákos Vidéke szerkesztője mondott bevezető beszédet, amelyben meleg hangon üdvözölte a közönséget, majd pedig megmagyarázta az előadások keletkezését és célját. Beszélt a sport nemzeínevelő, egészségügyi és hazafias jelentőségéről, amelyek között talán a legértékesebb a céllövészet, a nálunk eddig kevésbbé divatos és meg­lehetősen háttérbeszorult sportág, amely pedig egészségi szempontból is a legkevésbbé veszedelmes, túl nem hajtható és mint fegyelmezett, rendreszoktatott, higgadt komoly és önérzetes emberképző eszöz is felmérhetetlen értékű. A megtépett Magyarországban ezenfelül pótolja a nevelésnek, rendreszoktatásnak és kiképzésnek azokat az eszközeit, amelyeket a katonai szolgálat használt fel sikeresen. A magyar sportolók, athleták világhírt sze­reztek az országnak, amelyről tudomást sem akart venni az elfogult és elvakult, gőgös nyugat és a sport hatalmas fegyverével az epedve várt szebb magyar jövőt készítjük elő. Lelkes hazafiak, Balogh Barna tábornok, Wargha Gyula, Seitz József és társaik megalakították és buzgalommal vezetik a rákosszentmihályi polgári lövészegyesületet és azt akarják, hogy Szent Mihály nevére méltó legyen. Az egyesület felvirágoztatására fejlesztésére és a nagy tömegeket magához vonzó ered­mények elérésére azonban anyagi eszközök kellenek, a miket a szerény tagsági dijakból megszerezni nem lehet. Az egyesület egyik lelkes vezetője, Adorján Ervin mérnök, ki háborúban járt katonatiszt és buzgó hazafi a saját erejéből is sokat áldozott az egyesület javára, most pedig a vezetése alatt álló mozit bocsátja ennek a célnak a szolgálatára, midőn csaknem költségmentesen, hóna- ponkint előadásokat rendez a lövészegyesület javára. A ki tehát ezeket az előadásokat látogatja, csekély pénz­ért nem csak változatos, érdekes műsort élvezhet, hanem nagy nemzeti célt segít elő. Ezért jöjjenek minél többen és hozzák el többi rákosszentmihályi testvé­reiket is, hogy a kitűzött célt elérhessük. — A lövészegyesület nem zártkörű társaság mulatsága, hanem mindenkié, a céllövészetben minden igaz hazafi és tisztes polgár résztvehet. Szeretnék harang lenni, — úgymond — hogy idecsőditsek mindenkit, szeretnék harsona lenni, hogy felébresszem a közöm­bös és tájékozatlan embereket és szeretnék tüzcsóva lenni, hogy felgyújtsam a lelkekben a hazafias lelke­sedés lángját és szeretetükbe lopjam ezt a nagy célt, amelyért elszánt akarattal dolgozunk. Szeressétek test­véreim a lövészeket, mert a szebb magyar jövő kato­náit szeretitek bennük I A közönség megértéssel fogadta és méltányolta a beszédet, mely után valóban kedves, érdekes, változatos műsor következett. A mozi zene­kara igen szép száma után dr. Ungár Gyuláné Papp Katinka, a mi bájos, kis csalogányunk énekelt kedves, vidám dalokat, megvesztegető művészettel. A Draganow Alexej-pár cserkész, kozák és ukrán táncokat lejtett azar jelmezekben, ügyesen, temperamentumosán, rdekesek voltak a Mozi híradó képei, nagyon mulat­ságos a burleszk, látványos és tanulságos a gazdag párisi képsorozat. Záradékul régen nem látott magyar Jókai-filmben gyönyörködtünk, amelyben kedves is­merősként örvendezett a közönség Lóth Ha, Mattya- sovszky Ilona, Rajnai Gábor, Lukács Pál, Vendrey Ferenc, Szerémy Zoltán és Réthey Lajos kifogástalan alakításainak. A csaknem három órás műsort sürü taps kisérte. Teljes elismerés és hála illeti az önzetlen rendezőt: Adorján Ervint A hatórai előadást csaknem telt ház nézte, a kilencórain azonban kevesen voltak, bár a jegyek elővételben elég szép számban elkeltek. Az volt a vesztes, aki otthon maradt, de az ügy is megérdemli, hogy minél többen lelkesedjenek érte. Mindezekután nem leszünk ünnep- rontók, ha arra kérjük a rendezőséget, hogy más alka­lommal ne tűrjön meg a műsoron olyan csúnya, — bár fájdalom nagyon elharapódzott — magyartalanságot hogy „6 és 9 órai kezdettel“ tartják az előadásokat. Ne bántsuk egymást 1 Beszéljünk csak magyarán: „6 és 9 órakor“, nem pedig „kezdettel“. A következő előadást, a lövészegyesület javára, január 8-ikára tervezik és remélhetjük, hogy akkor már zsúfolt terem­ben fogják megtartani. Halálozások. Régi értékes szentmihályi polgártársunk dőlt ki megint az élők sorából, Schiszler János fa­kereskedő életének 59-ik, házasságának 34-ik évében hosszú szenvedés után meghalt községünkben, hol év­tizedek óta általános becsülésnek örvendett. Az ág. ev. egyház szertartása szerint temették el a helybeli teme­tőben igen nagy részvét mellett. Özvegye szül. Staar Karolin és Mária leánya, férjezett Mondik Endréné és kiterjedt rokonsága gyászolja. — Özv. sárbogárdi Németh Béláné, közismert, volt lakótársunk, néh. Németh Béla ezredes özvegye hosszas szenvedés és a halotti szentségek ájtatos felvétele után, életének hetvenedik évében meghalt Rákosszentmihályon. Egyetlen fia Németh Géza balatonboglári állami tanító és három unokája gyászolja. * Halálhíre őszinte részvétet kelt társa­dalmunkban. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik boldogult férjem fájdalmas elhunyta következtében ránk szakadt súlyos bánatunkban szives részvétükkel felkerestek és a végtisztességen kegyeletüknek kifejezést adtak, ezen az utón mondunk forró köszönetét. Rákosszentmihály, 1930. december 9. özv. Schiszler Jánosné és családja. Újból megnyilt a levente otthon. Most vasárnap december 14-én nyitja meg a levente egye­sület az újonnan berendezett levente otthont. Az otthon vasárnap és kedden 6—8 óráig, pénteken és szombaton 7—9 óráig van nyitva. Ugyanezeken a napokon tartja az önképzőkör is a próbákat a Syivió kapitányból, amelynek előadása február 28-án lesz. Az egyesület könyvtára szebbnél-szebb szépirodalmi és különböző szakkönyvekkel teljesen berendezve a leventék rendelkezésére áll. Választás előtt. A fővárosi törvényhatósági bizott­sági tag választás Rákosfalvát is izgalomban tartja. Dúl a pártok harca, bár Rákosfalva igen nagy többsége a Wolff-párté, a melynek rákosfalvai jelöltje Gyurkovich Henrik dr., az ottani társadalom rendkívül népszerű, kitűnő tagja. A párt már megkapta a szelvények 50°/#- át, de ez az arány még tetemesen növekedik. Rákosfalva olyan bizottsági tagot óhajt, a ki tud is, akar is a kerület érdekeiért cselekedni Van tekintélyes számú hive az egységes községi pártnak is és küzd egy kisebb csoporttal Dressmann Károly is. Rákosfalva törzsökös közönségének az az óhaja, hogy ne forgácsolják szét az erőket, hanem csoportosuljanak a többség jelöltje mögé, hogy igy a kerület érdekeit meg védelmezzék. Francisczy Béla, a rákosfalvai társadalom kiválóan értékes tagja, a kőbányai kerületben szerepel az egysé­gespárt jelöltjei között. Orvosi hir. Dr. Szalkay orvosi és fogorvosi ren­delése Csömöri-ut 127. Fogtömések és müfogak kedvező árak mellett.

Next

/
Thumbnails
Contents