Rákos Vidéke, 1930 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1930-02-02 / 5. szám

5 szám. RÁKOS V1DEKB 7. oldal. Ismeretterjesztő előadások. Vasárnap délután 4 órakor igen szépszámú közönség gyűlt össze a Csömöri-uti iskola tantestületének népművelő előadá­sára. Hild László igazgató az erkölcsi nevelésről tartott igen tartalmas, hatásos előadást, melyet a hallgatóság tetszéssel és hálásan fogadott. Pornói János pedig Dél- magyarország városairól tartott vetitettképes előadást, lelkes magyarázatot adva a pompás, változatos képek­hez. Szórakoztatóul Kriegerné Wayand Boriska növen­dékei énekeltek szépen s három igen ügyes, kedves szavalat is tetszést keltett. Szerdán 29-én este 6 órakor pedig a központi áll. iskolában volt népművelő előadás. Töröcsik Gyula igazgató az iskola és a család közös munkájáról tartott igen tanulságos előadást, Gallasz Paula érdekes történelmi előadást, a fáradhatatlan Bognár Ferenc tanító pedig földrajzi előadást tartott. Halálozások. Egbelli és körmendi Körmendy Sándor földbirtokos, volt huszárfőhadnagy, Fejérmegye volt törvényhatósági bizottsági tagja, január 21-én 90 éves korában csendesen elhunyt Mór községben, hol a róm. kath. egyház szertartása szerint szentelték be és nagy részvét mellett temették el. A megboldogultban alsópetőfalvi Pettkó Béláné szül. Körmendy Lujza, Pettkó Béla ny. levéltárnok, voh kedves lakostársunk­nak, Szentmihály ős története tudós felderitőjének felesége édes atyját gyászolja. — Bezsilla István dr. ügyvéd, Pest vármegye tb. tiszti főügyésze és törvény- hatósági bizottságának v. tagja, a pestvidéki ügyvédi kamara és az Országos Gyám- és Nyugdíjintézet választmányi tagja, a Gödöllői Takarékpénztár ügyésze és igazgatósági tagja, 64 éves korában rövid szenvedés után meghalt Gödöllőn, özv. dr. Bezsilla Istvánná szül. Kasza Ilona férjét, ifj. dr. Bezsilla István és Margit édesapjukat, özv. Bezsilla Istvánná szül. Réz Borbála fiát gyászolja az elhunytban, aki osztatlan tekintélynek és közszeretetnek örvendett. Halálos szerencsétlenség. Borzalmas szeren­csétlenség történt szombaton délben a rákosfalvi Zöldike állomáson. Polhammer Gyula ny. máv. raktárnok, rákosszentmihályi lakostársunk leánya, ott akart fel­szállni a Budapestre induló villamosra, de kissé elkésve érkezett és a már mozgásban levő vonat középső kocsijára próbált felugrani, de az ugrást el­vétette és a kerekek alá került. A szerencsétlen leánykát a harmadik kocsi elgázolta, két lábát levágta és testét borzalmasan összetörte, úgy hogy szegényke félóra múlva meghalt. Polhammer Irénke huszonhárom évet élt és viruló egészségnek örvendett. Kedves, szerény, előzékeny modora miatt mindenki szerette és becsülte. Szorgalmas hallgatója volt az általános továbbképző tanfolyamnak és többször szép sikerrel szavalt a Szabad Lyceum előadásain. Szülein kívül tiz testvére siratja szomorú sorsát, aminek okozója kötelességtudása volt, amely sietésre sarkalta. RTK jelmezestély. Az RTK minden mulatsága jól szokott sikerülni. A tevékeny, lelkes sportegyesület, mely híveivel számra nézve is hatalmas tömeget kép­visel, mindig gondoskodik róla, hogy közönsége jól mulasson, jól szórakozzék Az idei jelmezbálja még a sikernek ezt a megszokott mértékét is meghaladta. Nem kevesebb, mint ötszáz főnyi közönség szállotta meg múlt szombaton a Nagykaszinó helyiségeit. Ren­geteg volt a szép leány és asszony és feltűnően sok a csinos, ízléses jelmez. A hangulat reggel hat óráig tonjbolóan vidám. Mikor a hat óra véget vetett a mu­latságnak, még zsúfolva voltak a termek. E pillanatban a vinamos világítás okozott némi kellemetlenséget. Fél­óráig szünetelt és a távozófélben levő közönség a sö­tétben csak nagy ügyel-bajjal tudta megkapni a ruháit Az ügyes rendezőség azonban ekkor sem vesztette el a fejét, s emberül helytállóit, a közönség pedig a vi­dám oldaláról fogta fel a helyzetet és jó hangulatát el nem vesztette. A bál tekintélyes jövedelmet hozott a sportegyesüknek. Sajnos, a mulatozók tömegébe go­nosztevő is keveredett, s igy szégyenletes kár is érte a klubot. Az éj folyamán a kör tornaszerei közül a drága ló és ugróasztal értékes bőrburkolatát késsel fel­vagdosta valaki. A vandál gonosztettről jelentést tettek a rendőrségnek, amely nyomozást indított a tettes kézrekeritésére. Május elsején lépnek életbe az uj vámvonalak. A főváros a határvonalra helyezi ki a vámokat. Úgy tervezték, hogy már újévre megtörténik a változás, a szükséges építkezéssel azonban megkéstek és igy most csak május elsejére léptetik életbe az uj vámvonalakat. A régi vámépületeket iskolák céljára használják fel. Műteremben. Elámulok a tenger szépen, Mit rejt e kedves műterem; Itt siklott vágyón — tétovázva — Fehér papíron a kezem. Az ablakból viasz virág int, A falon csodás tarkaság, Mesebeli bűbájos képek, S Mackó koma dobjára vág. Boszorkány ijeszt szörnyű orral És nézd az osonó cicát, A szomszéd falról — mint a hűség, Egy komoly Bodri néz reád. Tengernyi kép, — mind csupa élet: Pufók — mosolygós kisbabák, Piroskendőjü Hófehérke A hét törpének enni ád. Itt élsz — és évröl-évre szántod Tolladal a fehér papirt, Mindegyik apró tollvonásból Mosolygó arcú Múzsa int. Színekkel játszol, — s százszor áldott Lesz a kezedben az ecset, S a halhatatlan Múzsa — Rólad Zengi a legszebb éneket... * Mühlbeck Károlynak — a legkedvesebb Mesternek hálás tanítványa Zagyva Mária. Nyílt-* ér. E rovatban közlöttekért nem vállal felelősséget a szerkesztőség. Köszönetkifejezés. Mindamaz egyesületeknek, testületeknek és egye­seknek, kik bucsuestélyem alkalmából szóban, távirat­ban vagy levélben üdvözölni kegyeskedtek, ez utón is leghálásabb köszőnetemet fejezem ki. Sashalom, 1930. január 28. Zagyva József, ny. áll. isk. igazgató.

Next

/
Thumbnails
Contents