Rákos Vidéke, 1930 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1930-10-26 / 43. szám

43. szácr. RÁKOS VIDfUKB ______________3^oldah Be tlehemjárás. £z idén a plebániahivatal a betlehem­járással a kis szivgárdista fiukat és cserkészeket "bizta meg. Ők fognak járni házról házra, hogy me­leghangú és nívós, rövid jelenettel örökítsék meg az első karácsony hangulatát. Jövedelmüket az inségakcióra forditják. Igazoló irat lesz náluk, ami megkülönbözteti őket a durva és léleknélküli utca- gye r ekek is tente lenségeitő 1. Krédó gyűlés. A Krédó november havi gyűlését kivételesen, a temetőlátogatások miatt nem a hónap első vasárnapján, hanem a következőn, 9-én d. e. fél 12 órakor tartja a Nagykaszinóban. Előadó Ko- hányi Imre dr., a pestvidéki kir. törvényszék elnöki jegyzője lesz. A gyűlésen az egyesület zenekara is közreműködik. Itt emlitjük meg, hogy a Krédó ének­kar a november 2-i szentséges nagymisén éne­kelni fog. A kápolna ügye. Az Uj-Almásy Pál telepi kápolnaépitő bizottság okt. 21-én gyűlést tartott. Ez alkalommal döntöttek a beérkezett tervekről. Hosszas vita után az ifj. Poros Istvánét fogadták el és a legközelebbi alkalommal, még ez évben az épít­kezést meg is kezdik. Épülni fog tehát a Szent Imre kápolna. Csak a hivek áldozatkészsége továbbra is segítse sorsában! — Múlt vasárnap egyébként a kántoriakban összejövetel volt a megbízottak között, amelyen Pornói János kántor, a mozgalom vezére beszámolt a gyűjtés eddigi eredményéről és meg­beszélték a legközelebbi teendőket. A munkatársak ujult erővel fognak a gyűjtéshez. Benczik Lajos felépülése. Bencnk Lajos,3 a Krédó elnöke újból megkapta tavalyi hüléses beteg­ségét, de Tóth Pál László dr. szakszerű kezelése elejét vette a nagyobb bajnak és igy az aggódó hi­vek már vasárnap örömmel látták misézni a szere­tett »Lajos atyát«. Dr. Piukovichré hangversenye. Dr. Pm ovich Józsefné Ritter Olga énekmüvésznő november 15-iki hangversenyére a következő meghívót bocsájtották ki: Meghivó a rákosszentmihályi szegény gyermekek karácsonyi felruházására 1930. nov. 15-én este 8 órakor a rákosszentmihályi Nagykaszinó dísztermé­ben tartandó hangversenyre. A hangversenyt dr. Piukovich Józsefné Ritter Olga hangversenyénekesnő adja, kit Weinzierl Gitta zongoraművésznő kísér. Részletes műsor a hangverseny előtt a helyszínen kapható. Miután a tiszta jövedelem a szegény gyer­mekek karácsonyára szolgál, felülfizetéseket hálás köszönettel fogad és hírlapikig nyugtat ványoz a ren­dezőség. A meghívót, költségek kímélése céljából csekély számban nyomatták ki, ezért ezen az utón is meghívnak mindenkit a jótékonycélra szolgáló nagy- érdekű hangversenyre. Piukovich József dr. tb. fő­szolgabíró ezenfelül g következő levelet intézte a helybeli egyesületek elnökségéhez: »Most, amikor hetek választanak el attól, hogy a családi tűzhelyek melegét veszélyeztető tél beköszöntsön, lehetetlen nem gondolnunk azokra a szegényekre, kiket a mai vi­szonyok között szinte kizárólag a társadalom jószívű­sége képes a nyomorgás.tól részben megmenteni. Ennek a riasztó nyomornak részbeni enyhítését cé­lozza az az elhatározás, melynek következtében fele­ségem, hangversenyénekesnői tudását rendelkezésre bocsátva, folyó év november hó 15-én hangversenyt ad a rákosszentmihályi szegény gyermekek kará­csonyi felruházására. Amidőn ezen elhatározást t. Cün szives tudomására hozom, ki kell jelentenem azt is, hogy teljes tudatában vagyok annak, hogy biztos siker csakis abban az esetben érhető el, ha t. Cím támogató jóakaratával segítségül jön. £zért kérem t. Cimet, hogy az egyesület lelkes tagjai előtt a hang­verseny ügyét melegen ajánlani méltóztassék. Abban a reményben, hogy kérésem kedvező fogadtatásban részesül, meghívókat és jegyeket vagyok bátor ide mellékelni azzal a kéréssel, hogy a jegyek értéke­sítéséből befolyt összeget folyó év november hó 8-án Poros István ny. postafőfelügyelő ur kezeihez jut­tatni szíveskedjék. Cselekvő készségünk bőséges ju­talmát abban a tudatban találjuk meg, hogy egy kis mosoly és egy kis bizakodó öröm születik meg a szegény gyermekek ajkán és szivében, legalább ka­rácsony estjén! Maradok Rákosszentmihályon, 1930. évi október hó 18-án hazafias üdvözlettel: dr. Piu­kovich tb. főszolgabíró.« Ez alkalommal még egy adminisztrációs kérdésre hívja fel a rendezőség, la­punk utján, a közönség figyelmét: A hangverseny belépő .dija 2 P és 1 pengő 50 fillér, tehát csak személyjegy kapható, a 2 pengős, halványkék szinü jegyeken azonban, nyomdai tévedés következtében »Családjegy« szöveg olvasható, amit a jegyek egy részén véletlenül nem javítottak ki. Családjegy nincs, tehát ezek a 2 pengős jegyek is csak egy személyre érvényesek. Szűcs István dr. és a tisztviselők. Szűcs István dr. államtitkár, országgyűlési képviselőnk múlt szom­baton, a Rákosszentmihályi Nagykaszinó estélyén újból kinyilvánította ezt a gyakorlatilag már régen bebizonyított igazságot, hogy Rákosszentmihályon so­hasem mint vendég jelenik meg, hanem mindenkor haza jön ide, hívei, barátai és hűséges választó kö­zönsége körébe és nem mulaszt el soha egyetlen al­kalmat sem, hogy együvé tartozásának nyomatékos bizonyságát ne adja. A szeretetnek és éberen figyelő, gondos jóakaratnak ez újabb megnyilvánitásán kívül a képviselő a tisztviselők fizetésének megcsonkítása kérdésével foglalkozott beszédében és hallgatóinak tomboló tetszésnyilvánítása közben kijelentette, hogy még mindig tisztviselőnek érzi magát, aki az annyi áldozatot hozott tisztviselők fizetésének csökkentésé­hez hozzá nem járul, hanem a terv ellen teljes erejé­vel síkra száll, mert a nemzet gerincét alkotó tiszt­viselő társadalom több áldozatra nem képes. (Azóta tudjuk, hogy maga a miniszterelnök sem járult hozzá a kegyetlen és igazságtalan tervhez és hogy igy tör­tént, abban bizonyára része van a Szűcs Istvánok gárdájának is.) Még azt is kijelentette Szűcs István dr., hogy önkéntes felajánláshoz sem járul hozzá, mert Deák Ferenccel tart, aki megtanított rá, hogy amit erőszakkal elvesznek, azt vissza lehet kapni, de amiről lemondunk, az örökre elveszett. Könnyű olyan embernek felajánlást javasolni, aki jövedelmének csak egyik töredékéből kínál jelentéktelen részt, amely azonban mások fő és egyetlen jövedelmének számottevő hányada. Nehéz időket élünk, a világ gaz­dasági válságával küzdve vergődünk, nincs tehát sok minden úgy, amint kellene és amint szeretnénk, de viszont senki sincs, aki jobb utakat, terveket, mó­Olcsókor, lenaterm áRiziMg 80 M. ui-Kadarka ««*«« 70 fin. KERNER EMILNÉL RÁKOSSZENTMIHÁLY, RÁKOSI-UT 68. SZÁM.-----­■■ ■é.i i

Next

/
Thumbnails
Contents