Rákos Vidéke, 1930 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1930-08-31 / 35. szám

4. oldal. RÁKOS VIDÉKÉ 35. szám. akik a Szövetség két éves fennállása alatt annak ön­zetlen és lelkes támogatói voltak. A tisztújító közgyűlés óriási lelkesedés közben dr. Réthey Ferencnét kérte meg, hogy az örökös elnökséget fogadja el. Az alapitó elnöknő a' bizalom szeretet és lelkesedés ily nagyfokú megnyilvánulása elől nem térhetett ki és meghatva köszönte meg megtisztelő megválasztását. A köz­gyűlés a legmélyebb hálával mondott köszönetét báró Perényi Zsigmondnak, a Magyar Nemzeti Szövetség országos elnökének és a Nemzeti Szövetség igazgató­ságának azért a nagy támogatásért, amelyben a „Pro HungáriaM részesítik. A nagy tetszéssel fogadott főtit­kári jelentés után, amelyet Zöldy Istvánná olvasott fel, egyhangú lelkesedéssel a következő uj tisztikart válasz­tották meg: örökös elnök: dr. Réthey Ferencné. Társ­elnökök az összes testvér- és fiókszervezet mindenkori elnöke: Cherna Endréné, Bartos Fülöpné, Horváth Ferencné, Kruchio Antalné Kolibár Imréné, Füzy Béláné, Papp Kan la, Szabó Györgyné, Szécskay Györgyné, Vargha Andrásné, Zsároboky Tivadarné, Takaró Gézáné. Ügyvezető alelnök: Jeszenszkyné, T. Irén. Alelnökök: br Csávossy Benigna. Cseh Andrásné, Fischer Béláné. Baumann Gyuláné. Geduly Lajo^né, Laky Zsigmondné, Rípka Ferencné, Majoros Istvánná. Főtitkár Zöldy Istvánné. Külföldi főtitkár: Fischerné dr. Szilágyi Sarolta. Ezidén is megtartja szokásos évi Szent István ünnepélyét az I. Szent István raj. A 929 sz. Szent Mihály cserkész csapat I. Szent István raja 1930. szept. 6 án este 8 órakor műsoros estélyt rendez a kaszinó nagytermében. Kipirult arcú cserkészfiuk lótnak-futnak, próbálnak és tanácskoznak egész nap a Szécsényi u. 6 sz. alatti rajotthonban, hogy az idei előadás a tavalyi nagysikerű ünnepélyt is felülmúlja. Az idei műsor is legnagyobbrészt eredeti, amennyiben az előadáson a raj tagjai közül Poros Géza rajparancsnok, mint zene­szerző, Vargha Gyula rajvezetö es Lengyel Jenő mint költők mutatkoznak be és Weiser József ügyes bűvész- mutatványokkal fogja a közönséget bámulatba ejteni. A rajnak mind a 24 tagja kiveszi részét a munká­ból, hogy az előadás a közönség legnagyobb tetszését nyerje meg. A meghívókat és a számozott jegyeket már kibocsájtották. Remélhető, hogy a nagyközönség nem vonja meg támogatását az ügyes és találékony cserkészfiuktól. Bézy—Kárpáthy hangverseny — október 11. A Bézy Elemér dr. és Kárpáthy László dr. szeptember 7-ére tervezett szerzői estjét ok’óber 11-éré halasz­tották el, mert a megújult nyári idő nem alkalmas hang­versenyzés céljára, márpedig a két művész és dalköltő azt óhajtja, hogy a Nagykaszinóban minden érdeklődő résztvehessen az estélyen. Hymen. Szlavkovszky Margitot, özv. Szlavkoszky Jánosné kedves leányát augusztus31-én, vasárnap d u. 5 órakor vezeti oltár elé Labbancz Jenő lakostársunk a róm. kath. templomban. A menyasszony Szlavkoszky Sándornak, társadalmunk kiválóan értékes tagjának és a Rákos Vidéke belső munkatársának testvérhuga, kinek boldog örömében igaz szeretettel vesz résztt az egész szentmihályi társadalom. Zsaludek Antal (a Bachruch utóda cég volt műhelyvezetője) ékszer- és óra üzlete Rákosszentmihály, Rá* osi-ut 41. Ékszer és órajavitás olcsón és jól! Gazdag raktár kitűnő órákban, Ízléses ékszerekben. Jobban vásárol mint Budapesten! » STERN JÓZSEF R. T. UTÓDA BUDAPEST Ezelőtt: Most: IV., CALVIN-TÉR1. IV., SZERVITA-TÉR 5. TELEFON: Aut. 846—78. Férfi és női szövetek, selymek, vászon- és mosóáruk legelőnyösebb és legjobb beszerzési forrása. Vizkérdését hosszú időre megoldja, ha W gerger-fél« legújabban szabadalmazott szivattyús kutat szereltet. "^8 Ezt az uj rendszerű szivattyuskutat gyártja és 5 évi garancia mellett szállítja Jerger Péter kufépitő és felszereld vállalata Rákosszentmihály, Farkas Ignác-utca 12. Meghívó. A „Rákosszentmihályi Athletikai és Football Club“ folyó évi szeptember hó 7-én, határozatképtelenség esetén szeptember hó 14-én d. e. 11 órakor a klubhelyiségében (Rákosszentmihály, Szent István-utca 1. szám), az alanti tárgysorozattal rendes köz­gyűlést tart, melyre a t. tagtársakat tisztelettel meghívja a vá­lasztmány nevében: Stanek Lajos s. k., alelnök. Tárgysorozat: 1, Elnöki megnyitó. 2. A jogosult résztvevők és szavazatok igazolása. 3. Ügyvezető igazgató jelentése. 4. Sport- igazgató jelentése. 5. Gazdasági igazgató jelentése. 6. Zárszáma­dások előterjesztése 7. Számvizsgálóbizottság jelentése. 8. Fel­mentvények feletti határozathozatal 9. Az uj költségvetés meg­ái lapi ása. 10. Elnökség, választmány javaslatai. 11. Választások az 52, 53 és 54 §§-uk értelmében. 12. Rendes tagok indítványai. Kivonat az alapszabályokból: 23. §. A rendes tagok, amennyiben a közgyűlés napiáig terjedő tagdijkötelezettségüknek eleget tettek, a közgyűlésen részt vehetnek, tárgyalhatnak, szavaz­hatnak és amennyiben nagykorúak, választmányi tagokká, tiszt­viselőkké választhatók. 25. §. Minden tagnak jogában van a köz- gyülé liez, vagy a választmányhoz kérdést, kívánságokat és ja­vasatokat intézni. Közgyűlés vagy a választmány elé hozandó kérdések, kívánságok, javaslatok írásban foglalva és 5 tag által aláírva, legalább 8 nappal a közgyűlés előtt az ügyvezető igaz­gatónál nyújtandók be. 47. §. Sem tanácskozási, sem szavazati joguk nincs a közgyűlésen azon rendes tagoknak, kiknek a clubbal szemben már esedékessé vált fizetési kötelezettségeik vannak (tagdíj elszámolás stb.) Figyelmeztetési Tisztelettel kértük a t. tagtársa at, hogy a fent hivatkozott 23. és 47. §-ra való tekintettel tagdijhátralékukat legkésőbb 1930. szeptember 7-ig kiegyenlíteni szíveskedjenek. Amennyiben a kiegyenlítés posta utján történik, kérjük az erre vonatkozó elismervény felmutatását. A választmány nevében: Stnnek Lajos s. k„ alelnök. A rákosszentmihályi „HANGYA“ fogy. és érték, szövetkezet ajánlja a következő fajtiszta uradalmi borait: Prima Kadarka literje —.65 fillér, Ó-Ezerjó literje —.70 fill., Pecsenye-Rizling édeskés lit. 1 pengő fiú és leánykaruhák,tavaszikabátok óriási választékban Székely Jenőnél Budapest, IV., Petőfi Sándor-u. 9. OBERBAUER A. UTÓBA Magyarország legrégibb miseruhák, egyházi-szerek, zászlók, oltárépitő és templom berendező vállalata. BUDAPEST, VÁCZI-U. 41. Tel.: Aut. 833-44.

Next

/
Thumbnails
Contents