Rákos Vidéke, 1930 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1930-08-24 / 34. szám

8. oldal. RÁKOS V1DEKB 34. szám. Hiába rángatták, hogy »úgy is beleveszekedik Bence bácsi«, nem lehetett már vele birni. El is mondta a köszöntőt (most vagy százötvenedszer életében) ezúttal az öreg Körösre, (ezzel is jelezni kívánva a nagy kibékülést), hogy: — Borközi állásban emelem poharam, több versbe jelen­leg, kivánva, miszerint tisztelt polgártársunkat, Körös Andrást, dacára a hazának, dacára ezen községnek, dacára kezves szülei­nek, dacára a magyarok Istenének ... engedje meg az Ur Isten, hogy... hálá Istennek!... SASHALMI HÍREK. Rovatvezető: Zagyva József. Szent István ünnepe. Szent István napjának méltó megünnepléséből Sashalom község minden évben ki­vette részét. Az ünneplés előestjén a középületek és magánházak ablakait kivilágították. Az idei Szent István nap előestjén Küllős Ede plébános mintegy 200 főnyi zarándokkal csatlakozott Rákosszentmihály és Pest­újhely csapatához, hogy résztvegyen Jézus királyságá­nak dunai körmenetén. Szent István napján a szokásos vasárnapi sorrend szerint volt az istentisztelet. A szent­beszédet Vincenti Rezső hitoktató tartotta. Az ünnepi szentmisét Küllős Ede plébános mondotta. Hivatalos istentiszteletek. Vannak úgynevezett hi­vatalos istentiszteletek, mely napokon az egyházak minden felhívás nélkül kötelességszerüen megtartják a hivatalos istentiszteletet. Azonban akadnak egyesületek vagy testületek, melyek azt kívánnák, hogy az egyház vezetője kérvényszerüen hívja meg őket. Küllős Ede plébános megszünteti ezt a rendszert, mely sok fétre- értésre és neheztelésre adott okot. Augusztus 17-én a szószékről hirdette, hogy ezután a hatóságok, testüle­tetek és egyesületek a szószékről való meghívást ve­gyék tudomásul, mert részükre külön meghívót nem küldet. Díszközgyűlés. Zilahy Imre vendéglőjében működik a gróf Batthyány Lajos asztaltársaság, amely figyelemre­méltó hazafias és emberbaráti munkát fejt ki. A társaság augusztus 17-én széles keretek között fényesen sikerült díszközgyűlést tartott, melyben Réthey Ferenc dr., ny. főispánt az egyesület diszelnökévé avatták és leleplezték Réthey Ferenc dr. és felesége arcképét. A szép ün­nepélyt a társaság titkára körültekintéssel készítette elő. Igen sokan jelentek meg és lelkes, meleg hangulat uralkodott. Az ünnepély fényét nagyban emelte, hogy megjelent Szűcs István dr., országgyűlési képviselőnk is, akit lelkes óvációban részesítettek. Közben Darula Károly kíséretében megérkezett Réthey Ferenc dr., ny. főispán is. A két vendéget Darula Jolánka üdvözölte értelmes, bátor es szépen hangsúlyozott beszéddel, majd díszes virágcsokrot nyújtott át. A Lyra dalkar Blatt Géza vezetésével elénekelte a magyar Hiszekegyet. Az asztaltársaság áldozatkész, buzgó elnöke, Mák Géza építőmester formás, meleghangú beszédben köszöntötte Szűcs István dr.-t és Réthey Ferenc dr-t, mint Sashalom polgárságának kedvesen látott vendégeit Szűcs István dr. hálásan köszönte a szives fogadtatást és üdvözlést. Sajná­latát fejezte ki hogy a szép ünnepi diszgyülésen nem lehet végig jelen, de a Szent Imre ünnepéllyel kapcsolatban a lengyel hercegérsek fogadtatásán kellett megjelennie. Szívben, lélekben együtt van sashalmi választópolgá­raival, kiknek kitartást kíván a jövő küzdelmeihez. Réthey Eerenc dr. tudását, haza- és felebaráti szerete- tét nem kell méltatni, — mondá — hogy mennyire szeretik és becsülik őt, látja ebből a tisztes összetételű polgári csoportokból. Az ünnepi beszédet Perényi Gyula dr. mondotta. A magyar vértanúnak, gróf Batthyány Jánosnak áldozatteljes hazaszeretetéből indult OLÁHBUTÓDA OLÁH JÓZSEF Budapest, IV. Váci-utca 33. (Piarista rendház.) mnn mtr elsőrangú angol és hazai uriöltöny kelmét, IJUU lull, télikabát, ragián, sötétkék divatszin, fekete sacco, csikós nadrágszövetet kaptam, melyek megtekintését tisztelettel kérem. Legyen szerencsém 1 Van szerencsém “££ Budapesten, Párizsi-utca 2. szám alatt 44 éve fennálló fűző üzletem meghagyása mellett: Rákosszentmihályon, Kossuth Lajos-utca 25. szám alatt fűző szalon fiókot létesítettem. Tájékozásul közlöm, hogy szalonomban kipróbált sza­bás szerint készülnek: fűzők, melltartók, legmodernebb kombinéfüzök, haskötők, orvosi rendeletre gyógyhaskötők. Javítások gyorsan és pontosan készülnek. Jutányos árak. Nettling Henriette (Weidlich Oszvaldné) Rákosszentmihály, Kossuth Lajos-utca 25. B. v. 1946-930. sz.- Árverési hirdetmény. Közhírré teszem, hogy a bp. közp. kir. járásbíróság 1930« évi P. IX. 639.406. sz. végzése alapján dr. Halmos Jenő bpesú ügyvéd által képviselt Pesti Viktória Gőzmalom és csati, társai végrehajtató részére, végrehajtást szenvedő ellen 482 P követelés és jár. erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás foganatosításakor végrehajtást szenvedőnél lefoglalt 234C pengőre becsült ingósá­gokra a felülfoglaltatók követelése erejéig is a fenti számú végzéssel az árverést elrendeltem, amennyiben azok törvényes zálogjogot nyertek és annak végrehajtást szenvedett lakásán, Pécelen, Temető-utca 8. leendő megtartására határidőül 1930. évi aug hó 28-ik napjának délelőtt 7*9 óráját tűzöm ki, mikor a biróilag lefoglalt lakásberendezést, varrógép, |tüzifa, targonca és egyéb ingóságokat a legtöbbet Ígérőnek készpénzfizetés mellett, szüksé esetén becsáron alul is eladom. Kelt Gödöllőn, 1930. évi aug.. hó 1. napján. PÁLL FERENC kir. jbir. végrehajtó A gödöllői kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. 18592/930. sz. tkvi. Árverési hirdetmény-kivonat. Dr. Neumann Béni ügyvéd rákosszentmihályi lakos végre­hajtatnak Hackespacher Ferenc és neje Ribnyák Genovéva végrehajtást szenvedők ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 322 pengő — fillér tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a gödöllői kir járásbíróság területén levő, Rákosszentmihály községben fekvő s a rákosszentmihályi 2919. sz. tkvi betétben A. f 1. sorsz. 1832-5 hrsz. alatt foglalt, Szent Mihály puszta dülőbeni 300 négyszögöl területű szántónak és az adó és becslési bizonyit- vány szerint ezen épült Akácfa-utca 60. szám alatti háznak B. 6. 7. 8. sorszám szerint végrehajtást szenvedők nevén álló, 3/t részére 2500 pengő kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1930. szeptember hó 26. napján, d. u.a2 órakor Rákosszentmihály községházánál fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlan illetőség a kikiáltási árnál alacsonyabb áron nem adható el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiál­tási ár 10 százalékát készpénzben, vagy az 1881: LX. t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni (1881: LX. t.-c. 147., 150., 170. §§; 1908: LX. t.-c. 21. §.). Az, aki az in­gatlanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (1908: XLL 25. §.). t Gödöllő, 1930. évi julius hó 7. dr. NAGY KÁROLY s. k., kir. járásbiró. czipöszalon Budapest, IV., \JmA a 4 Bécsi-utcza 5. szám. Félemelet

Next

/
Thumbnails
Contents