Rákos Vidéke, 1930 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1930-08-24 / 34. szám

34. szám RÁKOS VIDÉKÉ 7. oldal. A iUiedi államcsíny* Irta: Orbán István. Tárkány Jóska, a falábú (az eleven lába valahol a Piave- nál maradt), belepörgött a dobba. Nagy szakértelemmel for­gatta a dobverőket. Nem hiába volt ezreddobos a 27-eseknél, tudja is az a mesterségét. De még Körös András bátyánk, at biró is azért okos ember, hogy arravalóra bizza a kisbiró fontos hivatalát. Mikor már kivert rajta vagy két verset, bedugta az ütőket a szélies átalvetőbe s kivéve egy árkus papirost, harsány hangon ktezdte olvasni: — Tudtára adatik mindenkinek, akit illet, hogy először: vasárnap, Szent Antal ünnepén, a »Tüledpusztai Társaskör« gyülekezést tart. Mise után ott legyen minden ember, mivel hogy uj elnök is választatik; másodszor: Tóth Mari hajadon vasárnap a templomtól a községházáig elvesztette a kalárisát. Aki megtalálta, hozza be a községházára, ahol jutalom adatik neki, mivel, hogy a nagyanyjától kapta (t. i.: Mari a klárist). Harmadszor: Túrós János gazda tehene, a Manci felfúvódván, levágatott, kinek hús kell, az vehet. Negyedszer: Most vette észre, hogy a papiroson már nincs több, hát dühösen ráorditott az ott lábatlankodó gyerekhadra: — Menjetek mán a fenébe. Azzal nagy komótosan összehajtva a papirt, belepörgött a dobba is megindult a gyerekhadtól kisérve, az alvégnek. Az embergyürü tágulva oszlani kezdett. Kisebb csoportokban tár­gyalták a dolgokat. Az asszonyokat a Manci tehén szerencsét­lensége foglalkoztatta, a leányoknál a kláris körül forgott a szó. A csinos Nagy Zsuzsika fel is sóhajtott, szemeit az égre emelve: (szép kék szemei voltak.) — Óh Istenkém, meg Te Szent Antal, segítsetek, hadd találnám én meg a klárist! A csipősnyelvü Varga Mari meg is kérdezte : — Aztán mit csinálnál vele? A hirtelen kérdés megzavarta, de azért rávágta nagy berzenkedve: — Mit? Hát visszaadnám! (Lehet, hogy maga sem hitte.) Az embereket inkább a választás, érdekelte. Hiába, fontos az ilyesmi. Meg aztán, hogy Körös András bátyánk biróvá vá­lasztatott, az Ökrös komával igen összefenekedett, igy hát pár­tos lett a falu népe is. Ilyesmikről esett a szó, de mivel hogy várt a dolog otthon, széjjelmentek hamarosan, s mire az alvégen felhangzott a falábú Jóska dobja, ki-ki a maga portáján elmélkedett a történendőkről. * Főtisztelendő Gál János uram háromszor meghintette a hivőket, majd kerek, húsos arcát mosolyra huzva megindult a sekrestye felé. Szemei előtt már ott lebegtek az ebéd kitűnő falatjai, a az ingerlésre meggyorsította lépteit, melynek termé­szetes következménye az volt, hogy beleütközött az előtte haladó ministránsba: az Ökrös Paliba; erre visszazökkent a való életbe, s hogy mérgét valahogy kitöltse, három pofon kilátásba helye­zése mellett nagy mérgesen rásuttogott a gyerekre: — Siess jobban te szamár, mert mindjárt rádlépek (ami annál nagyobb fenyegetés volt, mert őtisztelendősége nyomott vagy másfél mázsát). Ezalatt a nép az orgona zúgása mellett lassan kifelé tódult. Elsőbb a legények, s azután a legények sorfala között szemlesütve (elvétve fel is kacsintva) a lányok, majd végre az öregek is kivonultak nagy komótosan. Mire az utolsónak maradt Bora néni magára hányta az utolsó körösztöt, addigra a fiata­lok már körbe álltak a templomtéren s megindult a vasárnapi játék. * Ezt a pompás kis Írást Orbán István Rálcosszentmihá- lyon az Aurora kör estélyén olvasta fel. Olvasóink kívánságára szereztük meg és közöljük az iró szívességéből. Az öregek meg cihelődtek hazafelé, azaz csak'az asszo­nyok, mert az emberek javarésze a Róth zsidó »Fekete szamár­hoz címzett korcsmája felé vette az útját. Most az egyszer ugyan nem az ivás okáért, hanem hát »társasköri« elnökválasz­tás lévén hirdetve, a személyes megjelenés okvetlenül meg­kívántat ott. A »különterem« kellően előkészítve várta a »tagokat«. Föltűnt ugyan egyeseknek, hogy három széken kívül nem láttak több ülő alkalmatosságot. Az Ökrös Jóska meg is jegyezte, hogy hát mi lészen a székekkel (ez egyszer egy véleményen volt az apjával); de hogy Körös bátyánk főkortese a Túrós sógor odaszólt nagy gúnyosan: »Elvitték a kisértetek,« — el­hallgatott. Az elhallgatásnak pedig az vala a nyitja, hogy nemrégi­ben igen megagyalták a Jóskát a kisértetek hajnalán a grófi vadászok. Oszt, hogy nyulat is találtak nála, hát némi folt esett a becsületen (nem annyira a nyulak mián, hanem hogy meg hagyta fogni magát a szamár). Hát mondom, a Jóska is elhallgatott. De meg beszélni sem volt igen ideje, mert hamar betelt a »terem.«i s a jegyző ur is megjelent (kinél a hat gyerek gondja igen meghajtotta az amúgy is sovány gerincet). Körös Andris bátyánk (az »ezidei elnök«) rákoccantott a bírói pálcával az előtte álló boros flaskára (ami becsületére mondva, akkor is üres volt) s a krákogás meg feszegés elmúl­tával imigyen szólott: — Tisztelt gyülekezet! Mivelhogy a jegyző ur azt mondta, hogy uj elnököt kell választani, hát idegyülekeztettem kenteket, hogy hát válasszanak. (Helyeslés.) Mivelhogy kentek között, kivált az öregebbjinél, vannak, akik nem értenek a bötühön, (Az ám, szólt közbe az öreg Bence Gergely, ráeszmélve az igazságra) azért hát úgy fogunk választani, hogy nem Írással választunk. (Hát mivel? szólt közbe a Jóska akadékoskodva, de a bírói tekintély elhallgattatta.) A jegyző is kérdőn nézett az öregre, de ő csak nem zavartatta magát. — Hanem hát úgy választunk, hogy én kérdezek, kentek meg felelnek. (Akár az iskolában, szólt közbe a tanító oktatóan.) Ez nem igen tetszett (különösen az iskola-szó ébresztett 'kellemetlen emlékeket), de Andris bátyánk kellően elhelyezett emberei nyájas oldalbalökésekkel elhállgattatták a kikivánkozó ellenvéleményt. Körös András meg rendületlenül folytatta: — Azért hát kérdezem kenteket, hogy ki akarja megismét az én személyemet? (Akarja a fene, beszélt bele az öreg ellen­lábas, Ökrös József, de hogy hátulról igen nekilapitották a fal­nak, — oszt még az a disznóság, hogy ebbe a sokadalomba tudni se lehet, hogy ki volt — igy hát csak magában morgott.) Andris bá’ meg beszélt tovább: — Azért aki az én bírói személyemre szavaz, az álljon fel. Egy minutum után meg igy folytatta: — Köszönöm kenteknek, hogy megválasztottak a mivel­hogy delét harangoznak,meg a gyomrunk sem kutya, hát gye­rünk ebédelnj. Azzal nagy komótosan kivonult a hátsó ajtón. Odabe csak most jöttek rá a csalafintaságra. Hogy hát igaz, hogy állottak, de hogy ültek volna, mikor nem volt a szobában egy szék sem. Morogtak Js eleinte. Az öreg Túrós sógor kötötte az ebet a karóhoz, »hogy jgy, meg úgy«, de hogy aztán látta, hogy hiába beszél, mert úgy is kevesen van­nak, hát csak elhallgatott. Ahogy kitódultak az udvarra, a nagy diófa alatt a terített asztal még a legberzenkedőbbeket is lecsillapította. Ki-ki meg­lelve a helyét, letelepedtek. Aztán úgy az ebéd derekán úgy neki kedvesedtek, (hála a nagy fölfedező Noé apánknak), hogy még a két nagy ellenlábas, az öreg Körös, meg az Ökrös József is kibékült a többiek nagy rivalgása mellett. Vége felé már az öreg Bencében js ágaskodott az ital. Fel is állt őkelme, hogy: — Borközi állásban emelem poharam ...

Next

/
Thumbnails
Contents