Rákos Vidéke, 1930 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1930-05-11 / 19. szám

XXX. évfolyam. Rákosszentmihály, 1930. vasárnap, május 11. 19. szám. ÁKOS VIDÉKÉ TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI És KÖZGAZDASÁGI HETILAP. RÁKOSSZENTMIHÁLY NAGYKÖZSÉG ÉS SZÁMOS EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utca 37. TELEFON: Rákosszentmihály 31. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő: BALÁZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár: Egész évre 10 pengő Fél évre 5 pengő. Negyedévre 2 P 50 fill. Egyes szám Ara 24 fillér. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Vince-bácsi. lata: Mórica Pót. Se nem kicsi, se nem nagy, se nem szőke, pe nem barna: — az igazi magyar fajta... Tréfálkozó kedvű magyarok valamikor igy határozták meg a honfoglalás idejéből gyökeredző magyar emberek példányképét. Ennek a meghatározásnak — kivált­képen az Alföld magyarjait illetőleg — lehetett is alapja. A fürge, apró lovaikról nyilazó, csákányozó, görbe huszárkarddal hadakozó győzhet len ősmagya- 'rok nem voltak a hórihorgas szlávokhoz, germánok­hoz hasonlatos óriások. A kemény homloku, vastag nyakú, széles vállu, dombom mellű, tölgyárboc kam, gerinces felsőteste, inkább zömök Botond, ki buzogá­nyával beszakitotta a bizánci érckaput, — és hasonló növésű huszártestvérei voltak a jellegzetes magyar alakok. Fergetegszerü lovas rohamaiknál, midőn nyilaik záporával beárnyékolták a napot és rettene­tes »huf rá« csatakiáltásukkal tulharsogták a meny- dörgésít, nem csodálom, ha halálrarémült ellensé­geikből kiszaladt a: pára ... * Amikor Kecskeméthy Vince bátyánkkal, Rákos­szentmihály község öreg birójával össze-összetalálko- zom, nem vonhatom ki magamat a régi magyar ha­gyományok varázsa alól. Eszembe jutnak a honfog­laló, a hazát fen tartó ősi magyarok. Az ifjúkori ol­vasmányok és mesélgetések erős, szilárd, bátor, be­csületes magyar bajnokai elevenülnek meg előttem a mi keményen a földrelépő öreg birónk: Kecske­méthy Vince láttán. Az ő kedves, férfias, egyenes személyén keresztül látom azt a zömök tölgytuskó magyart, aki Hunyadiék idejében a két ellenséges sereg arcvonala között földhöz csapta a szörnyű óriás török Kubátot, vagy pedig Kossuth Lajosnak azt a fürge kis huszárkapitányát, aki valahol Isa- szegnél — huszárezrede elé rugtatva — levágta a rohamozó vasasnémetek óriás óbesterét: a hirhedt német lovas Riedeselt... A kuruc Bezerédj briga- déros is eszembe jut, aki meg, kardja kettészakad­ván, máig őrizett ezüstcsákányával csapta agyon a hetvenkedő óriás rácot... Vince bátyánknak ugyan nem nyiltak alkalmai ilyenféle páros viadalokra. Vince bácsi a békés, hasznos építő munkának lett a derék magyar kato­nája. Ám, nemcsak megjelenésére régi vágású igazi magyarfajta, hanem leikével, cselekedeteivel, őszinte, derűs, természetes modorával is törzsökös magyar Vince bácsi. A szép magyar falvaknak — akár ke­resztes, akár csillagos a tornyuk! — papját, tanító­ját, gazdatisztjét, jó gazdáját, céhbeli bölcs meste­rét, biráját ez a rend, a Kecskeméthyek tisztes köz­nemesi rendje adta és nevelte, sok ellenségtől pusz­tított édes hazánknak. Ezt a fajt, az ilyen embereket tehát a mai kozmopolita ronggyá tépett csonkasá- gunkban is illik, sőt meg kell becsülni! Azt sem szabad soha felejteni, hogy mig mások — a hamis próféták »minden a miénk« beste jelszavával — pusz­tították, legalább is segítettek pusztítani az élőfákat is, a mi öreg birónk, Kecskeméthy Vince, miként a szépapák, nagyatyák cselekedték, nemes diófákat ül- tetgetett faluszerte a ma még porban játszadozó kis unokáknak ... Meleg magyar szivének és józan ma­gyar lelkének falunk iránti örök, nagy és igaz szere- tetét plántálta földünkbe ezekkel a nemes diófákkal Kecskeméthy Vince. Ezt a szeretetet, ezt a hasznos munkásságot, ennek a cicomátlan, szófecsérlés nél­küli tisztes magyar életnek kipróbált értékeit nézem, látom, ítélem meg most én is, amikoron az elkövetke­zett községi biróválasztás alkalmából, mint a község­nek egyik régibb, szürke közpolgára, Reád szavaz­tam volna, ha nem olyan megható közfelkiáltással történt volna választásod. Adja Isten, jó öreg Vince bátyánk, hogy — szeretett községünk megbecsült birájaként — még sok, sok éveken, sok, sok száz, ezer nemes, szent magyar diófát ültess, nevelj a mi hálás, Téged őszintén szerető Rákosszentmihály köz­ségünknek. Bivóvátasziás. Ha fényes siker volt Rákösszentmihályon a kép­viselőtestületi választás eredménye, úgy a biróválasz­tás valóságos diadalünneppé lett: az igaz ember és az igaz ügy ragyogó diadalává. Az eredmény dol­gában nem lehetett kétségünk, de az után a lelkiis­meretlen izgatás és korlát nélküli korteskedés után, amit az »ellenzék« itt, hosszú heteken át folytatott, ez a megsemmisítő, mindent elsöprő győzelem meg­haladt minden várakozást. A községi párt és Kecs­keméthy Vince ellen korteskedők házról-házra jártak és mindent elkövettek, hogy megszéditsék a szavazó­kat. Eszközeikben soha sem szoktak válogatósak! lenni, de most még önmagukon is tultettek, s az ámítás és ferdítés minden fegyverét felhasználták. Annál sorsdöntőbb lett a csúfos bukásuk. Mint legutóbbi számunkban jeleztük, a múlt hét végén csakugyan megérkezett a főszolgabíró intézkedése, mely a jelölő képviselőtestületi közgyű­lést és nyomban utána a választást hétfőn reggel 8 órára tűzte ki. A jelzett időre csaknem teljes szám­ÜT Lapunk mai száma 12 oldal.

Next

/
Thumbnails
Contents