Rákos Vidéke, 1929 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1929-03-31 / 13. szám
XXIX. évfolyam. Rákosszentmihály, 1929. vasárnap, március 31. 13. szám. RÁKOS VIDÉK TÁRSADALMI* KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. RÁKOSSZENTMIHÁLY NAGYKÖZSÉG ÉS SZÁMOS EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utca 37. TELEFON: Rákosszentmihály 31. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő: BALÁZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár: Egész évre 10 pengő Fél évre 5 pengő. Negyedévre 2 P 50 fill, Egyes szám ára 24 fillér. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Husvét. Még élénk emlékezetünkben van a kegyetlen hideg fél, még megborzongunk és érezzük csontjainkban azt a gyötrő jeges borzongást, azt a végeláthatatlannak tetsző időszakot, mely Isten ostoraként sújtott nemcsak bennünket, hanem majdnem az egész világot. Emberemlékezet nem nyúlik vissza addig, csak az Írott feljegyzések mutatják, hogy száz esztendő óta nem kínozta meg az emberiséget ilyen hosszantartó csapás. Most pedig — e nagy megpróbáltatás után — itt a tavasz, a természet örök rendje szerint, itt a bűbájos tavasz, a feszültség után az enyhülés, a meleg napsugár. A költők mindig megénekelik jöttét, immár az unalmasságig számtalan változatban megírták hozzá tnmnuszaikat, mégis úgy érzem, hogy épen az elmúlt zord idők az idén százszoros erővel váltják ki az emberi lelkekből a diadalmas kiáltást: itt a tavasz, a részegítő, mámoros, szép, uj élet és vele együtt, elválaszthatatlanul összeforrva, a mi gyönyörűséges ünnepünk: husvét! Itt a tavasz és a feltámadás ünnepe, a fellobbanó életerő és az optimizmus, a bizakodó reménység szent zsolozsmája. S mig a természet zöld takaróval vonja be a réteket, erdőket, megtöri a vizek jégpáncélját és virággal díszíti a fákat, a Megváltó a feltámadás és örök élet fényözönét bocsátja a lelkekre. Az örök élet, az örök optimizmus, az örök reménység fényességét. Igen, a remény erejét adja, ezt a kiapadhatatlan orvosságot, mellyel az emberek oly mostohán bánnak. »Hiú remény« mondják csüggeteg ajakkal és lankadó erővel, holott nem tudják, milyen hatalmas erőt sorvasztanak el magukban. Hiú képzelgés, mondják a kicsinyesek és önteltek és lelkűk pokla fölött ott éktelenkedik Dante hires verssora: »Hagyjatok fel minden reménnyel!« És elbuknak az élet forgatagában, ide-oda kapkodva. Mint a fuldokló a szalmaszálba, úgy kapaszkodnak az emberi segítségbe, mely az ingadozó nádhoz hasonló. Az emberiség mai állapotát nem is lehet máshoz hasonlítani, mint az elmúlt, dermesztő télidőhöz. Fagyos szivek, önző érdekek, tört remények, szárnya- szegett lelkek, melyek egy állandónak látszó nagypéntek éjszakáját hordozzák súlyos teherként. Nem tudják, vagy nem akarják érezni, hogy kivétel nélkül minden emberi lélekben el van ültetve a reménység magva, de csak keveseknél fejlődik illatos A Megváltó feltámadása és a természet uj életre ébredése egyként szimbóluma az örök reménységnek, mely nélkül nincs élet, nincs tevékenység, nincs önzetlen jóakarat, csak visszafejlődés, gyűlölet, tétlen szárnyaszegettség, a lélek üressége. Nézzetek a keresztfára, amelyet a Megváltó vércseppjei öntöztek, nem puszta élettelen fadarab az, hanem az örök reménység zöldelő fája, a halálon is győzedelmeskedő remény jelvénye. Hiába volt a tél, hiába nagypéntek, jött és jönni fog mindig a tavasz és a feltámadás vasárnapja. Ez a reménység, ez a tavasz- várás volt az az életerő, mely e télen eltöltötte majd mindannyiunk lelkét, ez a remény volt az, mely ellent - álló képességet fejlesztett az elemekkel vívott gigászi küzdelemben: »Nem adom fel a harcot«. Kiáltott az ember, nem akarok elbukni, mert éltet a remény. Jóra fog fordulni minden, az utolsó pillanatig küzdők, mint a hajóroncson a háborgó habok fölött a hajótörött és ha életem végórája közeledik is, a keresztre pillantok bizalommal, mert a halálon túl is örök életet remélek. Remélek és mindig csak remélek, mert még a lator is Krisztus jobbján reménytől sarkalva kérte az Üdvözítőt, hogy emlékezzék meg róla a paradicsomban. Optimizmus, bizakodás és remény kell nekünk a bölcsőtől a sírig, mert a csüg- gedés és a pesszimizmus bénít, a reménység éltet. Amaz a halált jelenti, — emez az életet. Válasszatok, a lélek erőssége és Krisztusban való hitetek fogja eldönteni sorsotokat. Ha a bizakodó reményt választjátok, mennyei muzsika lesz a lelketekben akkor is, ha köröttetek fülsértő zenebona üvölt, melegség lesz a lelketekben, ha köröttetek jeges szél süvet, erő lesz izmaitokban akkor is, ha lehetetlen feladat tornyo- sodik előttetek, — és megnyugvás a lelketekben, ha a változhatatlan isteni végzés akarata áldozatot követel tőletek. Hiszen az, akit mi nagypénteken elsiratunk, a legnagyobb áldozatot hozta érettünk, hogy feltámadásával bizonyságot tegyen nekünk a reménység koronájáról — az örök életről. Miért csüggedjünk hát emberek, miért lássunk sötéten, ha a keresztfa fénye világit nekünk! Megjött a tavasz és ez a mondat már nem sablonos frázis, hanem ünnepi harangkongás! Zengjünk himnuszt az Isten fiának, az örök reménység királyának és a megújuló természet zsongása egyesüljön az emberi szivek örömteljes dicsérő énekével: Hozsánna néked Üdvözítő, Te vagy a mi örök reménységünk! < - í < —fg—
