Rákos Vidéke, 1929 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1929-11-24 / 47. szám

6. oldal. RÁKOS VIDÉKÉ 47. szám. Az uj törvényhatóság megalakulása. Szerdán délelőtt tartotta meg Pestvármegye uj törvényható­sága alakuló közgyűlését, fényes külsőségek között. Preszly Elemér dr. főispán nagyhatású beszéd­ben nyitotta meg a közgyűlést. A tanácskozások so­rán minden gyűlölködő politikától mentesen kell egyesülni az alkotó munkára. A felekezeti békét biztositani kell azzal, hogy megtagadják a szolidari­tást azokkal, akik gyújtogatni akarnak és egyesülnek, akikben a felekezeti béke gondolata él. Átmentettük a régi vármegyéből mindazt, ami ősi, ami örök, ami tradició, ami) magyar. Egyesüljünk Trianon ellen. Ezek voltak a nagyszerű beszéd fő gondolatai. A fő­ispán tapsvihar közben azzal a kívánsággal fejezte be szavait, hogy lássa meg az uj törvényhatóság az ezeréves Nagymagyarországot. Nagyhatású beszédet mondott Zichy Gyula gróf kalocsai érsek is. A köz­gyűlésen feltűnt a sok uj kisgazda bizottsági tag. A szociálisták vörös kalapács jelvénnyel és vörös szek- füvel jelentek meg. A közgyűlés után diszebéd volt a Szent Gellért-szállóban. A levente egyesület önképzőköre. Nov. 19 én nagy lelkesedéssel újból megalakították a levente egyesület önképző körét. A segédoktatói tanfolyam résztvevői kérelmére történt a fontos lépés, mely a leventeképzésben a szellemi rész fejlesztésére hiva­tott. Az önképzőkör tisztikara a következő: elnök: Wargha Gyula főoktató, ifj. elnök: Takács Márton, segédoktató, titkár: Csontos Béla, jegyző: Károlyi Ferenc, pénztáros: Faragó László, gazda: Balassa Rudolf, ellenőrök: Pető Péter és Szauer Béla, könyv­táros: Koós László. Megválasztottak még azonkívül három bíráló-bizottsági tagot. Az önképzőkör első ülését dec. 31-én d. u. 4 órakor tartja, amelynek1 műsorán hazafias szellemű előadások és szórakoztató számok szerepelnek. A levente otthon helyisége nyitva van csütörtökön este 6 órától 9-ig és vasárnap d. u. 3 órától 10 óráig, amikor is ping-ponga,sztal, sakk, dominó és egyéb szórakoztató játékokkal fog­lalkozhatnak leventéink. Jókai kör. A Jókai kör december 8-án tartja uj helyiségeben (Tihanyi vendéglő) első műsorral és tom­bolával egybekötött táncestélyét. Az estély keretében lesznek: szavalatok, tréfák, ének- és zeneszámok. Aki jó Mikulás estélyt akar látni, az legyen ott. Magyar lányok tánctanfolyama. Kedden ala­kult meg a Magyar lányok tánctanfolyama, amelyen igen válogatott közönség vesz részt. A tanfolyamra eddig harmincán jelentkeztek. A vígjáték estély ügye. A Krédó rendezősége, mint ismeretes, a templomi hangverseny előkészületei miatt tervezett vígjáték estélyét kénytelen volt elhalasz­tani. A rendezőség úgy határozott, hogy az elhalasztott műsort a katholikus bálon, február hónapban adják elő. Ügyvédi iroda áthelyezés. Schvarzl Ferenc dr. budapesti ügyvéd irodáját V., Aulich-utca 8, III. em. 7. szám alá helyezte át. Kuglivacsora. A Rákosszentmihályi Nagykaszinó évadzáró kuglivacsorája múlt szombaton elődeihez méltó keretekben folyt le. A közönség zsúfolásig meg­töltötte a termeket, a hangulat kitűnő volt és a han­gos jókedvnek alig akart vége szakadni. Alapját meg­vetette a pompás disznótoros vacsora, amellyel Rafa- lovszkyék ugyancsak kitettek magukért. Az estélyen a Kiss Ferenc lakostársunk hagyatékából származó hordó bort fogyasztották el. Ezt a kitűnő italt az elhunyt testvéröccse és örököse. Kiss János a kaszinónak, a megboldogult barátainak ajándékozta. A kugliborok helyett ezt használták fel, az azokért befolyt 60 peugőt ped'g a Hősök szobra alapja javára fordították. Ugyanerre szolgált a Kovácsevics cég ajándékozta két gobelinképért befolyt 24 pengő is. Az estélynek kedves nevezetessége volt hogy ezúttal először vett részt, 8 évi távoliét után, szerető barátai körében Csizmadia Gyula kisíarcsai plébános, volt lelkipásztorunk, a kaszinó vissza­tért tagja, aki meleg szavakkal üdvözölte régi, kedves társaságát és érdekes mozzanatokat idézett vissza régi szerepléséből. A kaszinó részéről Balázsovich Zoltán alelnök üdvözölte Csizmadia plébánost, a kit Szent- mihály híven megőrzött szeretetében és mindenkor úgy fogadja, mint a ki ide — hazaérkezett. A kuglivacso­rán kedves vendége volt a kaszinónak a székesfővárosi mérnöki kar több kiváló tagja is, kik a hangulatos, vi­dám este örömeiben jókedvvel osztoztak a törzstársaság tagjaival. A rákosszentmihályi autóbusz. A Rákos Vidéke már hírül adta, hogy a Csömöri-utón tervezett autóbusz­járatra az engedélyt kiadták. Ezt a hirt most másik oldalról is megerősilik, amennyiben másik képviselőnk, Tobler János is közbenjárt az ügyben, mire a következő levelet kapta: „Budapest, 1929. november 14. Tisztelt Barátom! Folyó évi julius hó 1-én kelt és Dessöffy Aurél államtitkár úrhoz intézett becses leveledben Kulák István pestújhelyi lakosnak Rákosszentmihály bel­területén autóbuszjáratok engedélyezése iránti kérelme tárgyában voltál szives érdeklődni. Ez ügyben tiszte­lettel értesítelek, hogy az engedély nevezett pártfogoltad részére egyidejűleg kiadatott és az kézbesítés céljából Pest vármegye alispánjának küldetett meg. Szívélyes üdvözlettel, tisztelő hived Tormay s. k.“ Uj üzlet Rákosszentmihályon. Stróbl mester egy pesti rádió szaküzlettel társul és az egyik helyisé­gében rádió laboratóriumot és szaküzletet létesít, ahol kiégett rádiólámpákat és villamkörtéket kicserélnek rá­fizetés mellett. Külömböző készülékek raktáron, s a le­adások ideje alatt meghallgathatók. bevásárló^1? o fr I's RaÖÓ Jenő selyemámháza Budapest, IV. Párisi-u 6. Tel.: Teréz 131-85. Crepe de chine Crepe de imp. Mousslin imp. Eredeti párisi újdonságok állandóan raktáron. CI9"» Csudaszép, jó és olcsó.-építő és tervező munkákban forduljon építő irodámhoz. ízlés, csinosság, szépség és praktikus olcsó megoldással a környék legszebb épületét fogja kapni. Építő kölcsönöket szerzek. „Építtetők tanácsadója“ cimü könyvem P5.— utánvétel mellett bárkinek megküldöm. Érti Viktor építészmérnök# Budapest, Erzsébet-kőrut 2. 11. 16. UJ üzlet - régi elv: Szépet! Jót! Olcsón! Breitfeld szikesnél Váci-utca 14.

Next

/
Thumbnails
Contents