Rákos Vidéke, 1929 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1929-11-17 / 46. szám

46 szám. RÁKOS VIDBKBi 7. oldal. Szivgárda — szülői értekezlet. A Csömöri-uti el. iskola múlt vasárnap (10-én) jól sikerült délutánt rendezett a szülőknek. Kriegerné a gyermek táplálko­zásáról adott praktikus tanácsokat a szülőknek; Bilik Franciska a rossz filmek káros hatásáról közölt szomorú adatokat; Bálint György a nevelésről folytatta előadá­sát; végül Hild Lászlóné magyarázása mellett assisi szt. Ferenc életét láttuk képekben megjelenítve. Az érdeklődés nagy volt, ugylátszik mindig növekedik. Konferencia. P. Olasz Peter S. J. a lelkes és országos hirti lelkipásztor tart 3 napon át konferencia beszédet Rákosszentmihályon. Reggel 6 órakor a cser­készeknek és kongreganista fiuknak; d. e. 9 ó. és d. u. 4 órakor a polg. fiuknak és este fél 8-kor a felnőtt ifjúságnak. P. Olasz már másfél éve működik Buda­pesten. Előbb Erdélyben volt, a Jóbarát kereszt, lap meginditója és az orsz. jeli. ifj, mozgalmak rendezője. Ehhez a 3 naphoz nálunk is sok reményt füzünk. Gyermekelőadás. A csömöri-uti elemi iskola tantestülete 24-én, vasárnap a Nagykaszinóban gyer­mekelőadást rendez. Az előadást pontosan 4 órakor a Hiszekegy eléneklésével kezdik, majd Palkovits Jolán tanítónő ez alkalomra irt bevezetőjét Tóth Sári IV. o. tanuló adja elő. A műsoron 4 felvonásos színmű és 1 felvonásos irredenta darab szerepel. Mindkettőt Nagy Ilonka tanítónő irta, s az iskola növendékei játszák, népdalokat énekelnek, szép élőképet mutatnak be s a sokat Ígérő műsor a Himnusz eléneklésével ér véget. Az előadás bevételét az iskola felszerelése javára for­dítják s e célra tekintettel felülfizetéseket köszönettel vesznek. Huszonötéves tanítói jubileum. Szép és meleg ünneplésben részesítette a Csömöri-uti iskola tantestülete Hild Lászlónét 25 éves tanítói működése alkalmából. A kitűnő tanítónő szeptemberben töltötte be a tanítói pálya 35-ik esztendejét. Rögös nehéz ez a pálya, de százszorosán az, nemzetiségi vidéken. Hild Lászlóné ebből a 25 évből a legtöbbet nemzetiségi helyen töltött el. Hogy ez mit jelent, azt csak az tudja, aki működött már nemzetiségi) vidéken. Hild Lászlóné maga a meg­testesült szerénység, aki bizonyosan eltitkolta volna a 25 esztendőt, ha előre tudja, hogy a Csömöri-uti kol­legák milyen célzattal érdeklődnek szolgálati évei iránt. A tantestület 12-én, Hild Lászlóné nevenapján rendezte ezt a meleg, meghitt ünnepélyt s e nap emlékére igen szép 12 személyes üvegkészlettel lepte meg az ünne­peltet, elhalmozva őt virággal és őszinte, szivbőlfakadó igaz kartási jókivánataival. Hirlapiroda Rákosszentmihályon. Messinger Dezső, ki mint a RAFC egyik versenyzője vált ismere­tessé községünkben, a József-utca és Rákosi-ut sarkán, az Otthon-kávéház volt söntésében hirlapirodát nyitott, ahol már kora reggeltől kezdve minden újság és folyó­irat kapható lesz. Az iroda hirdetések és előfizetések közvetítését is végzi és színház- és futballjegyek áru­sításával is foglalkozik. Belépődíj nélkül este 7 órakor! Belépődíj nélkül tartja szombaton, nov. 16-án, este 7 órakor a Kovacsevics Milenkó cég nagy divatbemutatóját a Rákosszentmihályi Nagykaszinóban. Látványos, hasznos, tanulságos és szórakoztató ez a divatrevü. Mindenki nézze meg, hasznát veszi. Minden érdeklődőt szívesen látnak. A bemutató 7 óvakor lesz, a Kaszinó kívánságára, hogy utána a kugli vacsorát megtarthassák. Halálozás. Kalmár Benő ny. m. kir. postafőellenőr, életének 76-ik évében hirtelen elhunyt Rákosszent­mihályon. Sok éven át volt kedvelt tagja a rákosszent­mihályi társaságnak, jóidéig leghübb törzstagja a Rákos­szentmihályi Nagykaszinónak, honnan azonban később elmaradt. Csendes, de jóhumoru, élénk tagja volt a vidám társaságoknak, melyeket dolgavégeztével szívesen keresett fel. Munkás élet után élvezte a nyugalmat, sajnos, özvegyen, egyedül. Haláláról a „Rákosszent­mihályi és Sashalmi postatisztviselők egyesülete“ adott ki meleghangú gyászjelentést és rendezte temetését. Bálint György r. k. hitoktató szentelte be és a helybeli temetőbe kisérték utolsó útjára könnyfakasztó cigány- zenekisérettel. Kuglivacsora. Ne feledkezzünk meg a dátumról : most szombaton, november 16-án évadzáró kugli­vacsora a Nagykaszinóban. Disznótoros különlegességek. Jókai kör. A Jókai kör múlt pénteken tartotta uj helyiségében első ülését. Az ülést Nyilka István nyitotta meg, majd a takarékosságról és annak előnyéről tartott beszédet. A tisztikarban a következő változások történtek: Pénztáros: Deissinger László, helyettese: Deissinger Lászlóné; segédkönyvtáros és ellenőr: Gombás Ferenc. A választmány létszámának kiegészítésére felvették Nyilka Emilt. A legközelebbi teaestélyt december 8 ára tervezik. A hónap első csütörtökjére tervezett előadó- és felolvasó estélyt a helyiségváltozás miatt nov. végén tartják meg. Deissinger László a körnek 20 pengőt adományozott, melyért jegyzőkönyvileg mondtak köszö­netét. Végül a jelenlevők megfogadták hogy most nem csak uj helyiségben, hanem ujult erővel látnak dologhoz. Jubileum. Stumpf Károly régi polgártársunk, a budapesti Tóth Imre és Társa r.-t. cég igazgatósági tagja 25 éves szolgálati jubileumát ünnepelték nov. 9-én. Az ünnepeltet igen szép, értékes ezüst serleggel és dohányzókészlettel ajándékozta meg az igazgatóság. A vállalat tisztviselői meleghangú beszédekben adtak ki­fejezést szeretetüknek, ragaszkodásuknak és megbecsü­lésüknek. Az érdemes jubilánst Rákosszentmihályon is igen sokan üdvözölték. Muzsikus Ferkó. A rákosszentmihályi önkéntes tűzoltó testület műkedvelő gardája uj babérral gyara­pította sikereit múlt szombaton. Nem mondhatnók, hogy a Muzsikus Ferkónál érdemes feladatot nem találhattak volna, de a siker őket igazolta. Zsúfolt terem, állandó kacagás, sok taps, nagyszerű hangulat, mi kell egyéb? A lelkes gárda ambiciózus munkát végzett ezúttal is és kiaknázott minden alkalmat, hogy sikert arasson. A bájos Stumpf Mádika és a kedves Mann Dóra veze­tése alatt a mulatságos Mann László (úgyis mint ren­dező), a mindig jeles Takács Márton (különb szerepet érdemelt volna), Iharossy Lajos (lelkes, hasznos uj tagja a gárdának), Simon József, Székely Árpád, Pöndör Gyula és Oravetz Ferenc voltak a siker részesei. Károlyi Bözsike zongorázott, Kertesy Béla készítette a masz­kokat. Gorszky János súgott. A tüzoltózenekar szerep­lése tette teljessé a hatást. Előadás után késő reggelig ki nem fáradt a táncban a kedves fiatalság. Különös baleset. A múlt héten a Kerepesi utón komplikált baleset történt, amely könnyen végzetessé válhatott volna. Szabálytalan előzés miatt négy kocsi, egy taxi. egy taherautó és egy magánautó, valamint egy kétlovas szöllős szekér ütközött össze. A nagy kavarodásból csodálatosképen nagyobb szerencsétlen­ség nem történt. A szekeren ülő féifi a lábán, a nő fején sérült meg a lovak is megsebesültek. Ilyen hatalmas összeütközésnél azonban csoda, hogy nem történt tömeges, súlyos szerencsétlenség. Egy autó és a szekér azonban tönkrement és hosszabb ideig meg­gátolta az úttest felöli sínpáron a forgalmat. Orvosi hir. Kirchner Ödön dr., a Ferenc József kórház pénztári orvosa rendelőjét Rákosi-ut 47. sz. alá helyezte át.

Next

/
Thumbnails
Contents