Rákos Vidéke, 1929 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1929-11-03 / 44. szám
XXIX. évfolyam. Rákosszentmihály, 1929. vasárnap, november 3. 44. szám. RÁKOS VIDÉKE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI És KÖZGAZDASÁGI HETILAP. RÁKOSSZENTMIHÁLY NAGYKÖZSÉG ÉS SZÁMOS EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utea 37. TELEFON: Rákosszentmihály 31. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő: BALÁZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár: Egész évre 10 pengő Fél évre 5 pengő. Negyedévre 2 P 50 fill. Egyes szám ára 24 fillér. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. lYlegKonduit a harang. Bim . . . ba,m . . . Száll a hangja messze a légben. Körülöleli a, csillogó jólét reklámemberét, megsimogatja a várás kínjában fetrengőket és kihívja a csendes napfényre: »Eljött a joggyakorlás órája... Hangozzék el ajkatokon a szó, mely sorsotoknak! hosszú időre, pecsétje lészen . . . Azután menjetek vissza, csendben a várás kunyhójába!« A társadalmi élet szépséges jelenete — a jog- gyakorlás órája — következik. Elhallgatnak a gyárak, megáll a toll a papíron és a kérges tenyér, a ráncos homlok, a selyem topánka egy utón megy az urna felé. Elgondolásban milyen ideális ez igy. "E szép kép torzitói a valóságban: az útonálló gyorstanitók. Az egyéni és nem a nemzeti érdekekért ügynökösr ködők. Az elmúlt id,ők tapasztalatainál jobban tanítanak egy röpke perc alatt. A szines papir csábitó mondataiban, vagy a csodagyógyszert hirdető élőszóba^ csillogó követ tartanak a joggyakorlásra induló ember elé, mint a vademberek előtt megjelent kulturember. Lehet-e utasa a nyilt tenger viharjában hányódó hajónak; ki ne vágyódnék a szélcsendre és ne követne el mindent, hogy magát biztos talajon érezze ? És nem lesznek-e olyajiok is, a szenvedéstől agyongyötörtek, kik hinni fognak a hazug matróznak, ki a nyilt tenger közepén is meglelni Ígéri a megmentő szárazföldet, ha a hajó vezetését reá bizzák? Csendes vizen akadna-e egy is, kit félre lehetne vezetni? Ki a hajó sorsát a legképzettebb ember kezéből a hozzá- nemértőnek adná? . . . Nagy a nyomorúságunk . . . sok a várásunk... de a hajót ha elhagyva a vízbe ugrunk, hamarabb érhetjük-e el a láthatatlan partot ? Minél nagyobb a veszély, annál inkább van szükségünk lelkünk épségére! Megkond.ult a, harang . . . sorsunk vezetésére Istentől megáldott képességű embereket keressünk. A sors csapásaitól sújtott nemzetünket csak képzett, istenfélő magyar testvéreink vezethetik csendes vizekre! —S5. Halottak napja. Egy nap az övék a zord november elején, az őszutó hűvös napja, mintha a sir hidegségét akamók példázni vele, egy nap az övék az esztendő utolján, amikor már az érett gyümölcsök lehullottak a fákról, mint ahogyan ők hullottak le a földi élet fájáról érett gyümölcsként. Egy nap az övék, amikor a temetőkertek megelevenednek és garmadával hordjuk nekik a kései, szelíd virágokat. Övék e nap, akiktől testben elszakadtunk és akikről az év sok-sok nehéz, küzdelmes, robotos napján meg-meg feledkezünk. Amikor eltávoztak, frissen sajgott a seb, záporként hullottak a könnyek. Az idő azonban lassankint meggyógyítja a fájdalmas sziveket, az Ur kegyelmébe vetett hit pedig vigasztaló balzsamként hat az emberi lelkekre. E napon, az ő napjukon a megenré lékezés ujult erővel lángol fel, a milliónyi kis gyertyaláng fénye az egekig hatol és gondolatban újból megteremtjük az összeköttetést az eltávozottakkal. Felkeressük őket az emlékezés szines szárnyain, őket, akik immár túl vannak e lármás, zűrzavaros, békételen élet határain, a szebb és jobb világban, ahol immár nincs harc és háború, nincs kegyetlenség és rideg önzés, gond és küzdelem. Ne keressétek! őket a sírban, ott lent a földben korhadó csontok és rothadó test viaskodik az enyészettel; ne keressétek őket a föld mélyén és ne keseregjetek eltávozásuk kon, mert szomorú érzéseitek és gondolataitok, fájó szivetek minden könnye nehéz súlyként húzza, vissza őket e sártekére, mely — mig éltek — küzdelmes otthonuk volt. Úgy érzem, e napon eljönnek ők hozzánk, felkeresnek, vigasztalnak; úgy érzem, hogy hatalmas, beláthatatlan szellemtáboruk betölti e földi szférát. E napon újból közvetlen szellemi közösségbe lépünk valódi lényükkel, mely nem elmu,- lásra, hanem örökéletre teremtetett. Emberi szivek milliói dobbannak össze e napon. Minden halott az én halottam is, a tied is, kedves embertestvéreim;, mert az imádság, melyet értük mondunk — és az amelyet ők érettünk mondanak: fenséges himnuszként olvad össze, melynek isteni harmóniájából egyetlen hatalmas vezérmotivum csendül ki: az örök élet! — fg. — ü(T Lapunk mai száma 12 oldal. "W
