Rákos Vidéke, 1929 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1929-07-07 / 27. szám

8. oldal RÁKOS VIDÉKE 27. szám. különös fényt és jelentőséget ad az, hogy Magyar- ország egyik egyházmegyéjének főpásztora, Szmrecsányi Lajos, Eger nagy érseke vezeti a könyörgő menetet a kegyhelyre. Az összes egyházmegye lakossága képvi­selve lesz ezen a zarándokláson, de a legtöbb zarán­dok mégis az egri egyházmegyéből rekrutálódik, ahol minden egyes plébánia legalább egy háromtagú kül­döttséget küld el Lourdesba. A zarándoklások hivatalos rendezője, az Országos Katolikus Szövetség részletesen összeállította a programmot, mely szerint a zarándokok julius 8 án indulnak el Budapestről és Nagykanizsa— Kotoriba—Postumia—Mestre érintésével julius 9-én érkeznek Milanóba, hol egynapi tartózkodás után Genua—Ventimiglia—Marseilles, vagyis az olasz és francia Riviérán keresztül érintve Tarascont, Toulouset, jul. 11-én érkeznek Lourdesba, ahol 6 napon át tartóz­kodnak a magyar zarándokok, részt vesznek az egyházi ünnepségeken, az Oltáriszentséges és gyertyás körme­neteken, közös szentáldozáshoz járulnak, majd felkere­sik a világhíres lourdesi kálváriát, ahol a magyar stá- 1 ciónál ünnepséget rendeznek. A lourdesi tartózkodás alatt aki akar, kirándulhat a Pyreneusokba, vagy vo­natra ül és felkeresi Spanyolországot és megtekinti Barcelonában a nemzetközi kiállítást. A lourdesi tartózkodás után a zarándokok újból a francia Riviérán keresztül Nizzába mennek, ahol két napot tartózkodnak, kirándulnak Monacóba, majd tovább folytatva útjukat az olasz Riviérán keresztül Ventimiglia érintésével Genovába érkeznek, ahol egy­napi tartózkodás után Páduába zarándokolnak, honnan egynapi tartózkodás után visszatérnek Budapestre. Rés2tvételi dij III. osztályon 350 P, II. osztályon 520 P. ^Jelentkezni az Országos Katolikus Szövetség irodájában (Budapest, IV., Ferenciek-tere 7.) lehet. Tutokil, (Réz-, arzén-, kénkészitmény.) Elha­nyagolt gyümölcsöseinkben rendszerint, de igen gyakran a szőlőben is egy időben kell védekezni rézkészitmé- nyekkel a Fusicladium és peronosporaféle gombafajok ellen, valamint a Monilia és lisztharmatszerü gomba­betegségek ellen kénkészitményekkel. Ugyanakkor pedig arzénkészitményekke! a rágókártevők ellen. A többféle permedé külön kipermetezése felesleges raunkaköltséget jelentene, mert az e célra forgalomban levő speciális permetezőszerek, mint Sulfarol (kolloid­kén) és Arzola közömbösített, perzseléstől mentes arzénkészitmény a bordói-lébe belekeverhetők. A gya­korlati gazda részére a különböző szerek beszerzését és külön való összekeverését .a Tutokil-készttmény feleslegessé teszi. A Tutokil a szükséges réz, kén és arzén hatóanyagokat koncentráltan tartalmazza, úgy hogy a fenti keveréknek megfelelő univerzális permet- Ievet kapunk, ha 100 liter vízben feloldunk másfél kg. Tutokilt és ehhez 1 kg. szalonnás meszet keverünk, melyet előbb néhány liter vízben egyenletesen szét­oszlattunk. Beszerezhető gyári áron és a permetezéshez szükséges gép kölcsön kapható a Korzó drogériában a Harcsa-soron. Erdély függetlenitése önálló állammá, — írja a Magyar Külpolitika cimü képes hetilap legújabb számában — az egyetlen ut Románia számára, ha nem akarja magát kitenni egy újabb liberális uralom ki­számíthatatlan eshetőségeinek, mert a mai helyzet már nem tartható sokáig, mint azt a Maniu kormánynak az optánspörben tanúsított tehetetlensége is bizonyítja. Készülő északi blokk tervét ismerteti egy másik cikk, mig Albrecht Ferenc a pacifista külpolitika sebezhető pontjait tárja fel. Az eleven Figyelő rovat után Tamás Andrásnak a lap genfi tudósítójának az interjúja kö­vetkezik Raducani román miniszterrel, Poher-Bexheft Lilly pedig elmés csevegés keretében beszél a párisi magyar követ szimpátikus személyéről. Eöttevényi Olivér folytatja színes spanyolországi útleírását, mig] a tartalmas rovatok sorában a Szerkesztő postája címen ezúttal először lép közvetlen összeköttetésbe olvasóiyal a lap szerkesztősége. A Magyar Külpolitika Kiadó- hivatala Budapest. Országház. Kérjen ingyen mutat­ványszámot. Évadvége. Még néhány napon át tart színházi évadunk, de annál több nevezetes előadás szerepel műsorán, amelyek méltók rá, hogy közönségünk érdek­lődését ébren tartsák. Deák Lőrinc igazgató jó üzlet­ember; néhány nagy ütőkártyát még kezében tartogat, hogy az évad végét ugyanolyan elevenné tegye, mint a kezdet mozgalmas napjait. Az igazgató felajánlotta a Krédó egyesületnek is egyik előadását, amiről, valamint a darab megválasztásáról még folynak a tárgyalások. Krémer Ferencnek, a példátlanul népszerű táncos komi­kusnak is letelt a szerződésszerű egy heti szabadsága és a további előadásokban már ez a kedves színé­szünk is részt vesz. A társulat tőlünk Budafokra fog távozni. Anyakönyvi hírek, 1929 május havában szü­lettek: Kendefi Kálmán, Tóth János, Gáspár László, Reim Sándor, Fazekas László, Kuncz Péter, Pintér Katalin, Sipos Mária, Boleradszky Rozália, Stanic$ Rozália, Juhász László, Gábor Gyula, Horváth Magdolna, Pollák Edit, Zvornyik János. — Házasságot kötöttek: Domsitz János—Bayer Leopoldina, Trual János-Kállai Angyalka, Sulyak Géza—Mácsai Irén, Sós László-Búza Julianna, Kunsch Pál—Cséri Mária, Velcsov Pál— Somogyi Anna, Kirchmayer Rezső—Pusztai Ilona, Szilágyi László—Fialka Mária, Kővágó Károly—Kővágó Rozália, Reinwarth Béla—Gyenes Róza, Mészáros András—Horváth Vilma, Mátyás Árpád—Wieschala Erzsébet, Gombás Kálmán—Hatvány Margit. — El­haltak : özv. Lendvai Jakabné, Madaras János, Auguszt Béla, Kundrák István, Róla László, Kósa Dániel, Paulinyi Emii, özv. Peregi Mihályné, özv. Csicsó Ist­vánná, Sárek Péterné, Reisch Irén, Rezneri Jánosné, Hutter Jánosné, Feiner Ferenc, Porkoláb Sándor, Fehér Mária. lllllillüllllllllllllllllllllllN Szived legyen « . • /Szived legyen: liliomos oltár, Égjen rajta olthatatlan láng ... Emésztő tűz legyen lobogása Addig, amíg sírban él hazánk« Szived legyen: lángirásu zsoltár, Benne zúgjon szent jövőnk dala ... Addig, amig orkán lesz belőle, Mig nem megyünk mindnyájan — haza. Szived legyen: költők ihletése, Forrjon, riadjon uj dalokon át... Mig nem megyünk halálon is átal, Szerezni hittel: élő, uj hazát. Szived legyen: házi tűzhely fénye, Mely uj hazában, uj reményt sugall... Hogy e földön érdemes még élni, Mig e földön csak egy szív is: magyar... Csanádi József,

Next

/
Thumbnails
Contents