Rákos Vidéke, 1929 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1929-06-02 / 22. szám
22. szám. RÁKOS VIDÉKÉ 3. oldal. felv. — Szombat: »Gyurkovi.es fiuk« táncos operett 4 felv. — Vasárnap: A kaszinóban d. u.: »Régi nyár«, operett, este »A derék Fridolin«, énekes bohózat 3 felv. — 100 pengőt kap, aki nem nevet. — A RAFC helyiségében olcsó helyárakkal: a »Párisi divat«, táncos operett 3 felv. A modern reklám. & — Urbányi János dr. előadása. — És az amerikaiak ezt megértették. Az autó- termelés egyre fokozódott és az autó így olcsóbbá is lehetett. 1903-ban 950 dollár volt a Ford-autó ára, 1925-ben már csak 295 dollár, tehát majdnem a negyede. És ma 110 és fél millió emberre ji 7 millió autó esik, tehát minden hat-hét emberre egy. 5 ha leszámítjuk a még nem autóképes gyermekek, négerek és indiánok számát, akkor kiderül, hogy Amerikában ma minden második embernek van autója. Ebből a példából két tanúságot vonhatunk le: 1. Miként az autót, akként ma a legtöbb árut csak' akkor lehet gyártani, ha egy bizonyos minimumot elér a fogyasztás. Különben az általános üzemi költségek megölik a gyárat. Mindnyájunk előtt világos, hogy majdnem ugyanannyi a házbér, fűtés, vüági- tás, takaritás költsége, az igazgatók, tisztviselők fizetése, ha a gyár valamely áruból 10 q-t vagy 100 q-t gyárt. A gépek kihasználása is gazdaságosabb a nagyobb termelésnél. Tehát minden eszközzel a fogyasztás és igy közvetve a termelés fokozására kell törekednünk. És mivel lehet a fogyasztást fokozni? Reklámmal. A reklám a maga sajátos eszközeivel — ez a második tanúság — beleszuggerálja az emberekbe, hogy ez vagy az a cikk nélkülözhetetlen neki. Olyan szükségleteket kelt életre, amelyeket eddig egyáltalán nem, vagy csak nagyon halványan, a tudat alatt éreztünk és a meglévő szükségleteket pedig fokozza. Csak néhány árucikket emlitek meg. Hallgatóságom idősebb tagjai emlékezni fognak még arra az időre, amidőn sok árut még nem, vagy csak alig ismertek. Az ifjúság pedig már abban a tudatban él, hogy ezek oly elsőrendű szükségleti cikkek, amelyek nélkül nem is lehet megélni. •Terpentines cipőkrém, nekünk jó volt a jó öreg suvix, fogkrém, jó volt a fogpor, hócipő, telefon, töltőtoll, porszivógép, iró- és számológép, ellenőrző pénztár, gramofon, automobilok. És hogy egy ma általánosan elterjedt élelmicikket is említsek, ami a háború előtt még Ínyenc különlegesség volt, — a banán. Vájjon a jövő évtized emberei milyen cikkeket fognak elsőrendű szükségleteik kielégítésére nélkülözhetetlennek tartani, amelyeket mi még csak nem is ismerünk. Vagy gondoljunk arra, hogy hat év előtt egyetlen rádió sem volt Magyarországon és ma 200 ezer rádióelőfizető van. Vájjon a tudományos felvilágosító munkának köszönhető-e a rádió nagy népszerűsége? Nem, Egy amerikai tröszt reklámhadjáratának, nálunk pedig a rádiókereskedők reklámjának, akiknek érdeke, hogy minél több rádiófelszerelést adjanak el. Ha a szociológus szemével nézzük ezt a jelenséget, talán rosszalólag rázhatjuk a fejünket. Az uj szükségletek felkeltése szociális elégedetlenség forrása lehet. Igaz. Előfordulhat, hogy megzavarja egyesek gyenge Ítélőképességét, megakadályozza a takarékoskodást. Azonban ezzel szemben nagy kul- turfeladatot is teljesít. A reklám nevel. Az, hogy a nép ma pálinka helyett kávét reggelizik, nagy részben a kávékereskedők, Németországban a Kathreiner malátakávégyár, nálunk a Frank pótkávégyár reklámjának köszönhető. A szemnek egészségesebb villám és gáz használatára a villamkörte és villam- és gázfelszerelő-vállalatok szoktatták rá az embereket, a mindenkép praktikus gépírásra az irógép- gyárosok. Nem is szólva arról, hogy a fog- és szájápolás érdekében — mint azt hivatalosan is megállapították — Németországban az Odol szájvizgyár és a különböző fogkefegyárosok reklámja nagyobb eredményt ért el, mint az orvosok propagandája. És hogyan lehetett ezt elérni, mi ennek a titka? Az emberek eddig egyszerűen tudomásul vették, hogy az egyik cégnek szerencséje volt a reklámjával és dúsgazdag lett, a másiknak — mint mondják — pechje volt és csődbe került. Lehetett volna máskép is, arra nem gondoltak. A modern ember azonban nem nyugszik, hanem mindig és mindenütt felteszi a kérdést: »Miért? Miért?« Ez a kérdés lett a szülőanyja annyi uj tudományágnak. így született meg külföldön, elsősorban Amerikában, — a modern értelemben vett reklám bölcsőjénél — majd Angliában és főként a mindent elemező és boncolgató Németországban a reklámtudomány, az úgynevezett Werbewesen, Werbewissenschaft. Én, a régi jó magyar szóból, a »toborozás« szóból kiindulva, »toborozástannak« nevezem. Nagyon örülnék, ha a szakemberek elfogadnák és a szó polgárjogot nyerne a köznyelvben. (Csak mellékesen jegyzem meg, hogy a tobo- rozástan foglalkozik a reklám közeli rokonaival, a propagandával és agitációval is, amire bővebben most nem terjeszkedhetem ki.) Lássuk ennek az uj tudománynak néhány érdekesebb tárgykörét. Miként a Cézárok szerették magukat az istenektől származtatni, akként van az minden tudomány művelőjével is. Tárgyuk iránti szeretetből és rajongásból igyekeznek tudományuk tárgyát minél régebbről származtatni. A reklámszakirodalom művelői is megállapítják, hogy a reklám már ősrégi. Igaz ugyan, hogy nem a kereskedelem, hanem a személyi kultusz és a politika szolgálatában állott. Bizonyítgatják, hogy a Fáráók piramisai, a rófhai császárok diadalivei nem egyebek, mint nagyszabású reklámépitkezések, amelyeknek célja a Fáráók és császárok hatalmát hirdetni, a jelennek és jövőnek. Vergilius Aeneise is reklám- irat annak terjesztésére, hogy Augusztus császár Romolusztól és igy közvetve Mars hadistentől származik. A csatákból való ünnepélyes bevonulások és diadalmenetek pedig az első reklámmenetek. A bibliai ótestamentumi két szolga, akik Mózes parancsára elmentek Kánaánba és gyönyörű gyümölcsöt hoztak mutatóba, az idegenforgalmi propaganda első művelői. Ezek természetesen mind túlzások. Azt viszont el kell ismernünk, hogy a fényreklám őse az a máglya volt, amelyet a karthagói kereskedők raktak a Földközi-tenger partjain, abból a célból, hogy tud túl adják a barbároknak áruval rakodott hajóik megérkezését. Az is történeti tény, hogy a pompei-i ásatásoknál leltek cégéreket, festett és agyagból formált üzleti táblákat, vörös színnel festett dipintiket, amik a ma plakátjának felelnek meg. (Folyt, köv.)
