Rákos Vidéke, 1928 (28. évfolyam, 1-53. szám)

1928-03-25 / 13. szám

4. oldal. RÁKOS VIDÉKE 13. szám. Halálozás. Dörschug Antal dr., Rákosszentmihály egyik alapítója, néh. Dörschug építész fia, meghalt Budapesten. Mai közönségünk a családot már hírből is alig ismeri, pedig a kezdetbeli parcellázásban sok telekkel vett részt és több ismert épületünket ő építette, így a csengős iskolát is, a Szentkorona és Zöldfa-utca sarkán. A Rákóczi-utcát a Dörschug család fásitotta be és sok éven át »Dörschug fasor“-nak nevezték azt. A Rákóczi-utca és Szentkorona-utca sarkán, a Szent­háromságkép tövében ma is látható a D. A. jelzésű határkő, mely annak idején a Dörschug-parcellák ha­tárát jelezte. Dörschug dr. Budapest társadalmában előkelő szerepet töltött be. Tavaszi cserkészftnnep. A 907. Károli Gás­pár cserkészcsapat május hónapban (előreláthatólag 13-án) nagy ünnepélyt rendez, a melyen Radványi Kálmánnak nagyszabású hazafias darabja a „Hadifogoly“ fog színre kerülni. Az ünnepélyt nagy sportünnepélylyel és hadijátékkal kapcsolják egybe. Junius hónap végén lesz a csapat zászíóavató ünnepélye és fogadalomtétele a kavicsbánya magaslatán, abból az alkalomból, hogy a gyülekezeti ház tető alá kerül. Szentmihályi ifjú sikere. Értékes sikert ara­tott fiatalságunk egyik kiváló tagja akir. magy. tudomány- egyetemi közgazdaságtudomány kari zenekör Schuberi- ünnepélyén, melyet a kör az egyetem termében a dalköitő centennáriumának alkalmára rendezett. Tahy István, a közgazdasági kar diplomáciai szakosztályának kiváló hallgatója „Schubert muzsikál“ címen igen eredeti és nemes hangulatú költeményt irt, melyet Varga Anna, ifj. Zöld Káróiy zongorakiséretével adott elő s úgy az elő­adók, mint a fiatal poéta igen nagy elismerésben részesült. Hymen. Ifkovits Erzsiké és Ehmann Béla, Sas­halom kiváló polgára, f. hó 22-én d. u. 6 órakor tar­tották esküvőjüket a Budapest-krisztinavárosi plébánia- templomban. A központi népművelő bizottság titkára Rákosszentmihály on. A központi népművelő bizott­ság titkára, Bocsánczy Lukács dr. szerdán meglátogatta községünket. Délelőtt'11 órakor a községházán a helyi bizottság előtt nagy koncepciójú beszédet mondott az iskolánkivüii népművelés feladatairól és lehetőségeiről, majd hálás köszönetét mondott Krenedits Sándor fő­jegyzőnek, Kecskernéthy Vince bírónak s a népmüvelés- ügy barátainak és támogatóinak, továbbá a népművelő tanfolyamok előadóinak eredményes munkáért. Szőke Sándor dr. sikere. A fiatal költő gárda egyik legtehetségesebb tagja, a mi szentmihály-mátyás­földi dr. Szőke Sándorunk megint bőséges babérral gyarapította sikereit. Az Aurora kör magyar irodalmi társaság a zeneművészeti főiskolán szerzői estet tartott, amelyen Rákosi Jenő és Szász Károly mondott nagy­szerű beszédet és a kör tagjainak müveit legjelesebb színművészeink tolmácsolták. Közöttük a legzajosabb siker Szőke Sándor dr. poétikus és hangulatos versei­nek jutott ki és zajos tetszés kisérte humoros konferá- lását valamint találó, finom paródiáit, amelyekben elismert hirü speciálistává fejlődött. A postáscsoport vezetősége. A rákosszent- mihályi postáscsoport legutóbbi közgyűlésén Szűcs Károly elnök mellé a következő tisztikart választották meg: Veszelyi Lajos alelnök, Balatoni János II. alelnök, Vázsonyi Antal titkár, Hajdú István jegyző, Taposka Lajos II. jegyző, Keszthelyi Kálmán pénztáros, Vecsei István ellenőr, Kovács Gábor gazda. Választmányi tagok: Bartos, István, Bálind József. Barica György, Bernhardt János, Bognár Ferenc, Dimenyi Lajos, Fábián József, Finta Ferenc, Halász András, Kiss József, K. Sebestyén Lajos, kMajor Mihály, Márkus Ambrus, Mosonyi Pál, Nagy Gusztáv, Poné Mihály, Réti Henrik, Pálfi János, Simon József, Szalai Imre, Tarr János, Tresánszky István, Takács Imre, Vajda Károly. Felügyelőbizottság: Varga István, Varga Gyula, Nyerges Pál. Cserkészfogadalomtétel Rákosfalván. Va­sárnap, március 18 án 10 cserkész tett fogadalmat a rákosfalvai róm. kath. 905. sz. Turul cserkész-csapat ünnepélyén. A fogadalomtételt a templomtéri iskola tornatermében tartották meg igen szép számú hallgató­ság előtt. Megjelent mind a két rákosszentmihályi cserkész-csapat is parancsnokaival. A műsor minden száma nagy tetszést aratott, s a közönség hálás tapsokkal honorálta a lelkes cserkész szereplőket. Faragó Ede, a M. K. Sz. országos vezetőtisztje vezette a fogadalom- tételi ünnepélyt s lélekemelő beszédben ismertette a cserkész 10 parancsolatot s az ünnepély jelentőségét. Remek szép kasha-ruhák és tavaszi kabátok meglepően olcsó árért kaphatók Scheiber Sándor cégnél IV., Mgyebem-utca 7. SASHALMI HÍREK. Rovatvezető: Zagyva József. Passió előadás. A múlt év nagyhetében a sas­halmi buzgó rk. hívekből alakult mintegy 50 tagú műkedvelő gárda, nagy hatással adta elő Jézus életét születésétől dicsőséges feltámadásáig. A rendezés nehéz és nagy körültekintéssel járó munkáját dr. Bartha Bor­bála végezte. A sikeres előadási az idén is megisméilik, még pedig április 1-én, délután 3 órakor az iskolák részére és este 7 órakor a felnőttek részére. Egész Sashalom róm. kath. társadalma nagy várakozással néz az uj szereposztásu passiójáték elé, mely a templom­alap gyarapítására szolgál. Lelki gyakorlat. Küllős Ede plébános március 26—27 —28-án a Jézus Szive társulat tagjainak tart lelki gyakorlatot. Küllős Ede ünneplése. Március 17-én nagy ünnepély volt a polgári leányiskolában. Rendezését dr. Bartha Borbála vezetésével a polgári leányiskola buzgó tanári kara végezte s belekapcsolódott az I-ső körzeti állami iskola tantestülete is. A Hiszekegy elének- lése után Küllős Ede plébános tartott a keresztény sajtó támogatásáról értékes előadást, majd a polgári iskola növendékei meleg szeretettel ünnepelték szeretett vezé­rüket névünnepe alkalmából s éitékes ajándékot nyúj­tottak át. A leánykongregáció tartalmas márciusi ünne­pély keretében üdvözölte Küllős Ede plébánost, Holló Éva méltatta a nagy márciusi nap jelentőségét. Maltz Edit hatásos énekszámot adott elő. Ködmön Ilonka mély erkölcsi tartalmú értekezést olvasott fel. Kedves jelenség volt, midőn a kis leánykák léptek a pódiumra. Széles Klárika a Sziv-gárda, Galambos Bözsike és Vidermann A. az elemi iskolai tanulók nevében mondtak kedves közvetlenséggel üdvözletei. A Credo Egyesület nevében Szabó Kálmán elnök és Ruzits Árpád üdvö­zölték. Este a plébános lakásán tisztelegtek az egyesü­letek. Kiemeljük Kovács József egyháztanácsi elnök, Kovács Józsefné Mansz elnök és Somogyi Jenő ipar- testületi elnök üdvözlő beszédét. Tűzoltók -közgyűlése. A sashalmi önkéntes tűzoltó és mentőegyesület március 25-én d. e. 10 órakor a Kantler vendéglő nagytermében tartja évi közgyűlését. Közgyűlés A sashalmi önálló iparosok és keres­kedők köre évi tisztújító közgyűlését március 25-én d. u, fél 4 órakor tartja a Schuszter-féie vendéglőben.

Next

/
Thumbnails
Contents