Rákos Vidéke, 1928 (28. évfolyam, 1-53. szám)

1928-12-30 / 53. szám

XXVIII. évfolyam. Rákosszentmihály, 1928. vasárnap, december 30. 53. szám.

RÁKOS VIDÉKÉ

TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP.

Rákosszentmihály nagyközség és számos egyesület hivatalos lapja.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utca 37.

TELEFON: Rákosszentmihály 31.

Megjelenik minden vasárnap.

Felelős szerkesztő:

BALÁZSOVICH ZOLTÁN.

Előfizetési ár: Egész évre 10 pengő Fél évre 5 pengő. Negyedévre 2 P 50 fill.

Egyes szám Ara 24 fillér. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal.

Karácsony után, — újév előtt.

Alig pár napja, hogy a karácsony szent ünnepe lezajlott. Felnőttek és gyermekek még őrzik szivükben az ünnep szines, meleg emlékét. Még áll a karácsonyfa az otthonokban, hogy balzsamos illatával elbájoljon, nem érdektelen tehát, ha most elmondom a karácsonyfa állítás szokásának történetét, úgy, ahogyan azt egy régi krónikában olvastam.

Régen — nagyon régen történt, abban az időben, amikor még az Ur Jézus tanítványai éltek. A keresztény- üldözés javában dühöngött, az arénákban és cirkuszokban patakokban ömlik a vér és a keresztény hívek remegve húzódnak meg a földalatti katakombákban, ahol az Ur Jézus csodatetteiből és tanításaiból, továbbá az apostolok buzditásaiból merítenek erőt a kitartásra. Évente egyszer — Jézus urunk születése napján — ünnepélyes összejövetelt tartottak, feldiszitették a földalatti üregeket. Egy nagy fa alatt gyülekeztek, felső ruháikat ierakták, fáklyáikat kioltva felakasztották a fa ágaira, mert a katakombákban csak világitó mécseiket használták. Ezen a fán mindenkinek megvolt a helye: a ruhájának, fáklyájának, az élelmiszeres kosárkájának, valamint a gyermekek játékainak. Később a szelidlelkü Theodosius császár az üldözéseket megszüntette és most már nyilvánosan is tarthattak istentiszteleteket. A régi szokásokat azonban megőrizték, karácsonykor megépítették a bethlehemi jászolt, elhelyezték a katakombák helyiségeiben, sőt a fát is kifaragták és a bejárat elé állították: teleaggatva fáklyákkal, ruhácskákkal, élelmiszerekkel és játékokkal éppen úgy, mint akkor, sok száz év előtt. De miért épen a fenyőfát választjuk a régi szép szokás eszközéül? Ezt is elmondja a legenda. Advent utolsó vasárnapjának éjjelén Róma püspöke álmot látott. Álmában beteghez hívták és amidőn egy erdő tisztásához ért, fáradtságot érzett és leült egy csonka törzsre. Egyszerre ámulva latja, hogy a fák kiemelkednek a földből és meghajtják előtte susogó, zizegő koronájukat és előlép a hatalmas cserfa: „Testvéreim — úgymond — öreg vagyok, de még most is érzem a szent remegést, mely leveleimen keresztül futott, mikor az Ur Jézus lombjaim alatt állott. Nekem is jutott a kegyelemből hogy őt szolgálhattam, álltam őrt a ház előtt, mig a tanítványok bent a glóriát zengték és ha veszély közelgett, megzörgettem az ablakot. Nagyon boldog vagyok, hogy szolgálhattam a mi Urunknak. Azt hiszem, mindannyian egyetértünk abban, hogy valakit közülünk ki kell választani arra, hogy az Ur Jézus születésének évfordulóján a növények és fák hódolatát állandóan képviselje és a faragott katakombái alkotmányt élő, érző fával helyettesítse. Minden jelentkezőnek indokolni kell kérelmét.“ A zsűrik képezte a cser, a pálma, az olajfa és a csipkerózsa. Nagy izgalom

és mozgolódás támadt, egyedül a fenyő állt nyugodtan a helyén.

A nyárfa elmondta, hogy az Ur Jézus golgotái kínját látva, annyira megsajnálta Őt, hogy egész testében reszketés fogta el és még ma is állandóan reszketnek a levelei, az akác azzal dicsekedett, hogy kétszer virágzik egy évben és pompás mézet termel, azután sorra jöttek a gyümölcsfák egymást túllicitálva, majd a többi fa is beleszólt, ki virágjával, ki gyümölcsével vélvén érdemeket szerezni. A bizottság döntést hozni nem képes, mert ez a hiú viselkedés visszatetszést keltett. Végre a cser a fenyőt szólította fel. Ez igy szólt: .Bár nagyon vágyom a tisztségre, nem mertem jelentkezni, mert nincsenek csábitó gyümölcseim, nincs bóditó illatom, levelem csupa tü úgy, hogy a madarak közül is csak egy-két jóbarátom van. Hazám a havasok hideg teteje, nincsenek színeim, nem pompázom, én csak zöld vagyok — mindig csak zöld.“ A bizottság rövid tanácskozás után — egyhangú határozattal a fenyőt ítélte legméltóbbnak a tisztségre, mert egyedül ő benne vannak meg azok a tulajdonságok, melyeket az Ur Jézus követendő példakép állított elénk. Reprezentálja a szerénységet. Mindig zöld, — tehát az embereknek örök reményt és életet mutat, ég felé törő csúcsa szimbóluma a szebb égi hazába való törekvésnek s az egyenes a kitartó, hideget, havat tűrni tudó mély hitnek és bizalomnak. Benne egyesül a hit gyógyító balzsama, a remény örökzöldje és a szeretet lángoló melege a krisztusi szerénységgel.“ A püspök felébredt álmából és körlevélben rendelte el, hogy élő fenyőfát használjanak a hívek a karácsony szent estéjén. Így lett a fenyőfából karácsonyfa, melynek díszítése az ókori keresztény üldözések karácsonyi ünnepeinek fokozatosan változott és finomult emléke.

Szálljunk le most már a legenda aranyos felhőiből a poros földre, az élet forgatagába és nézzünk szét az emberek között. Közeledik az újév. Újból jelentős fordulat az emberek életében, újból ünnepnap. Befejezzük az óesztendőt és uj számot írunk. Az üzleti életben lezárják a könyveket és uj könyvet nyitanak, uj naptárt használunk, melynek lapjain csak a napok számai vannak odanyomtatva — a többi hely fehéren, üresen mered elénk. Mintha valami nagy expedícióra készülnénk, uj, ismeretlen tájak felé; — ki tudja mi vár reánk, talán ezernyi veszély — talán sok öröm. Az isteni gondviselés bölcsesége eltakarja előttünk a jövendőt és meghagyja számunkra a reményt, mely uj erőt ad az elkövetkezendőkre. Általában vígan szoktuk megvárni Szilveszter éjjelén azt a pillanatot, amikor a percmutatók a 12-es számnál találkoznak. Pohárral a kézben lessük az idő haladását és — boldogtalanoknak érezzük magunkat, ha nem fogdosunk össze egy sivitó malacot. Nekem úgy tetszik, hogy ezek a lábra- kapott újévi szokások erősen emlékeztetnek — mond-