Rákos Vidéke, 1928 (28. évfolyam, 1-53. szám)
1928-12-23 / 52. szám
52. szám. RÁKOS VIDÉKE 9. oldal. gyönyörű kirakat felé. A virágok pompája, a kápráztató szinek, illatok orgiája csábítóan integetett, mintha mondta volna: »Itt vagyok, ha kellek, tiéd lehetek!« Fráncinak kellett. Bement és drága pénzért gyönyörű rózsacsokrot vett. Szalag-csokrot köttetett reá, s a hidegtől gondosan védve, haladt célja felé. Fánitól, a szép táncosnőtől akart még elbúcsúzni. v A nagy bérház lépcsőjén felhaladva, már a folyosón nagy lótás-futást látott. Küldöncök, varrónők, szobalányok jöttek-mentek. Amikor benyitott, a szép Fáni ruhapróbára vetkezve, karszékbe ros- kadva, hangosan zokogott. Körülötte szanaszét hevertek a piros, sárga, zöld és kék ruhadarabok. A tükörasztalon kiömlött púderes skatulyák. Hajtü garmadában, fele a földre szórva. Aranyos fejdi- szek, fátylak, cipők hevertek szétszórva a szőnyegen. Franci tájékozatlanul nézett széjjel. Mikor Fáni meglátta, felugrott és zokogva vetette magát karjaiba: — Csakhogy itt vagy, drága Franci; látod milyen szerencsétlen vagyok! A varrónő még most sem hozta haza a ruhámat, pedig abban akarok a nagyszerű estélyre elmenni. — Én meg búcsúzni jöttem, kedves Fánikám. Megyek haza. A karácsonyi ünnepeket otthon töltöm. Fáni visított: — Mit akarsz?!... Itt akarsz hagyni?!... Épen most, amikor olyan nagy szükségem van reád? Nem, Franci, ez nem lehet! Hiszen együtt megyünk az estélyre, amit a város rendez a szegények karácsonyára. Ott lesz mindenki. Az udvar is. Nekem megígérték, hogy be fognak mutatni őfelségééknek és téged is, hátha nagy hasznod lesz belőle. Tánc is lesz. Nem, Fránci, te nem mehetsz haza. Tedd le azt a csúf utazótáskát a kezedből, menj haza szépen, vágd magad frakkba, estélyi diszbe. Addig én is készen leszek és holnap együtt töltjük, kettesben a karácsony estét. Az imádott leánnyal szemben vajmi kevés ellenálló akarata volt Francinak. Mit tehetett? Felvette a táskáját, kiment az utcára, el a Fehér bárány szállodába, felkereste Müller Stefi tanácsos urat, az anyjának szánt csomagot átadta és megizente, hogy majd nemsokára hazamegy. így történt, hogy Teréz asszony a karácsonyt magánosán, árván töltötte. És még sok más karácsonyt is töltött igy. De Francit hosszú évekig minden karácsonykor várta. A szobájában jó melegen befütött, a két selyem paplanos, csipkés ágyat is megvetette, a jó meleg posztópapucsokat az ágy elé készítette, s rezedája is még mindig volt és illatozott. Kati hazament a falujába, de volt azóta Mari, Zsuzsi, Pepi, Lizi egymásután. Pólika férjhez ment, volt már két kedves, szép gyermeke. Elköltözött a szomszédságból s igy ritkán kereshette fel Teréz nénit. * Az évek multak-teltek. Tiz év is elszállt a (Semmiségbe, de Teréz nagyasszony csak mindig várta haza a fiát. Ismert művész lett Franci, hangverseny körúton is sokat járt, de tudja Isten, erre soha se került útja. A Teréz mama haja hófehérre vált. Fráncit épen olyan meleg szívvel várta mindig, mint hajdanában. Minden karácsonykor szelíden adta ki a parancsot : — Eredj fiam, Lizi a postára. Hátha a bécsi delizsánccal megérkezik a fiam, hogy elhozhasd a pakktáskáját. Walter Fránci ur után kérdezősködjél. A cseléd elment, a nagyasszony leült a kályha melleti karosszékbe és várt, várt... Aztán hallotta, hogy nyílik az utcaajtó, lépések hangzottak a lépcsőn. — Erre tessék! Hallotta a Lizi szavát. A szívverése is elállt, amikor az ajtó kinyílt, s előtte ott állott — Fránci. Igaz, hogy már más Fránci volt, de mégis ő volt. Boldogan ölelte karjaiba szürkülő fejű, halvány, beesett arcú Franciját. — Drága, egyetlen, kis fiam!... Bevezette elkészített szobájába. Mikor Franci ezt meglátta, az anyjára nézett és megdöbbenve kérdezte : —• Te vártál engem? Hiszen nem Írtam, hogy — Igen, hogyne. Amióta azt Írtad egyszer, hogy hazajössz karácsonyra, mindig vártalak ... —• És én nem jöttem!!... — No, kis fiam, ne busulj ezen, hiszen most már itthon vagy, nincsen semmi baj! Ebben a percben az anyai szív áthidalta a hosszú évek minden fájdalmát, keserűségét és mindent megbocsájtott... Később a nagyasszony odaült a kályha mellé, Fránci pedig a lába elé, a kis zsámolyra. Anyja ölébe hajtotta fejét. Gondolataiba merült... Elvonult előtte egész életének változó képe. Küzdelme a kenyérért, midőn gondoktól elcsigázva törtetett, harcolt, megalázkodott. Midőn a dicsőségért, hirért verekedett, s midőn a szép Fáni szerelméért áldozta mindenét. Megfeszítette minden erejét, hogy szeszélyeit teljesíthesse, nagyravágyását támogassa, költséges életmódját biztosíthassa. Akkor mindebből mit sem tudott, boldog volt, hogy fáradhatott érette, elfeledve mindent, mialatt az édes anyja idehaza egyre csak várta, várta! ... A tűz egyhangú duruzsolása kisérte zakatoló gondolatait, majd lassan-lassan megnyugvás lopód- zott szivébe. Az édesanyja gyöngéd, karcsú ujjai lágyan simogatták hullámos, gondtól őszült haját. Milyen jó itt és ő, —• szive szorul össze a gondolatra, — még most is távol lenne innen, ha a lipcsei hangversenyről hazatérve azt a levelet ott nem találja az Íróasztalán. Fáni irta benne, hogy néhány hónapra Párisba utazott, majd pedig két évre Madridba szerződött. »Édes Francim, — igy végződik a levél, — ha utad arra hoz, keresd fel a te egyetlen, szerető Fáncsidat. Pá, puszi!« Csak ennyi, — semmi egyéb. Elszállott szép ifjúsága, forró szerelme hát csak ennyit ért? Keserűen mosolygott és fáradt, nagy, kék szemét anyjára emelte: — Édes anyám, tudja mit gondoltam, mig itt üldögéltünk ? — Beszélj,, kis fiam. Hiszen olyan keveset szóltál eddig. Azt hittem a fáradságtól álomba merültél? — Nem, anyám, inkább valóra ébredtem. Anyám, én itt maradok magánál. Nem megyek vissza Bécsbe. Nem kell a dicsőség, nem kell a taps. Olyan jó itt. A tanári nyugdijamból megélünk és mellesleg itt nyitok szerény zeneiskolát. Ugy-e nem lök ki? — Drága, egyetlen fiam! Hangos zokogással ölelte magához a fia fejét. E percben tudta, érezte Fránci, hogy mégis megtalálta a boldogság kulcsát — a szeretet ünnepén. Már hajnalodott, s a tűz kialvóban volt, midőn a nagyasszony felállott, hogy nyugodásra térjenek. A hideg téli virradásban messzezengő, elnyújtott han gon, vidáman szólott a Bécsbe induló postakocsi kürtje. —
