Rákos Vidéke, 1928 (28. évfolyam, 1-53. szám)
1928-11-18 / 47. szám
4. oldal. RÁKOS VIDEKB 47. szám. Gorszky János jó alak, Ízléssel játszik és őszinte hangokat talált szerepéhez. Simon József mulatságos volt. Kamelander István, Pöndör Gyula, Szabó Gyula, Oravecz Ferenc, Székely Árpád és Szeidler Andor, valamint a szemrevaló lányok: Gorszky Manci, Pöndör Manci, Pöndör Jolán és Ruska Manci ügyesen és igyekezettel egészítették ki az együttest. Károlyi Bözsike, a szépen fejlődő Horváth Pista és Laboda József kellemes és szabatos zenekiséretről gondoskodtak. Kertesy Béla mindenkor elismert tudását értékesítette a maszkok készítésében, amit a parókahiány szemmel láthatóan megnehezített. A legfőbb elismerés azonban a műkedvelő gárda példátlanul lelkes vezetőjét, ennek az előadásnak is legfőbb mozgatóját, ifj. Stumpf Károlyt illeti, aki mindenütt ott van, ahol dolgozni kell, ezúttal pedig példás önzetlenséggel a súgó terhes szerepére vállalkozott és ebben is szakavatottan s ami a legfontosabb, gondos diszkrécióval végezte feladatát. Taps kisért minden jelenetet egész este. Előadás után reggelig ki nem fáradt a vidám közönség a kitűnően sikerült táncmulatságban. A közönség körében az az óhajtás merült fel, hogy a sikeres estélyt megismételjék. Felülfízetések: Krenediís Sándor és neje 10, Károlyi Aladár 9, Balázsovich Zoltán, Gyura N.-né, Kecskeméthy Vince, Schvarczl József, vitéz Nagy Szabó Sándor, id. Szabó József 5, Frank Rezső 3*50, Bernkey Attiláné, N. N. 3, id, Poross István, Reich Rezső, Zsin Endréné, N. N. 2, Ferencz Bőzsike, N. N. P20, Visi Imre 1, N. N. 1 pengő. Tanügyi kiállítás. Az állami tanítók országos egyesülete fennállásának harminc éves és a magyar népoktatás törvényének halvan éves jubileuma alkalmából díszközgyűlést tart szombaton, nov. 17-én féltizenegy órakor a régi képviselőházban, 12 órakor pedig az Iparművészeti múzeumban országos tanügyi kiállítását nyitja meg. A kiállításon a rákosszentmihályi áll. elemi iskolák is több kiváló sorozattal vesznek részt, amelyek iskolánknak a tárlaton igen előkelő helyet biztosítanak. A kiállítás november 27-ikéig marad nyitva. Délelőtt 8—2-ig lehet megtekinteni. Az iparoskor közleményei. Rákosszentmihály Önálló Iparosok és Kereskedők Köre f. hő 17-én, este 8 órakor házias disznótoros vacsorát rendez, melyre tagjait és vendégeit meghívja az elnökség. A t. közönséget értesitjük, hogy az Önálló Iparosok és Kereskedők Köre dalkara javára a hagyományos karácsonyi színi előadáson Gárdonyi hires „Bor“ cimü színdarabja kerül bemutatásra. — A rákosszentmihályi kereskedők f. hó 18-án, d. u. 3 órakor tartandó szakcsoportjának megalakulására meghívjuk a kereskedő kartársakat. — A dalkar vezetősége felhívja a dalkedvelő iparosok és kereskedők figyelmét, hogy a 22-ik debreceni országos dalos versenyen, ha részt óhajtanak venni, úgy minden kedden este 8 órakor a kör helyiségében (Bizalom-u. 18 a dalórán jelentkezhetnek. Egyúttal felkéri a dalkar vezetősége az összes egyesület elnökségét, ha a dalkart igénybe óhajtják venni, úgy ezt 8 nappal a szereplés előtt a dalkar vezetőségének bejelenteni szíveskedjenek. — Az iparosok és kereskedők köre vendéglőjét kény- szeritett okokból kénytelen volt saját kezelésébe venni és vezetésével ifj. Mátyás Andrást, ipartestületünk elnökének fiát bízta meg. Minden tekintetben kifogástalan kiszolgálásról és jó italokról az elnökség fog gondoskodni. — November hó 17-én, szombaton este 8 órakor lesz az ünnepélyes átvétel, melyet nagy disznótoros vacsorával fogunk megtartani, hol kitűnő disznóságok- ról, jó italokról és zenéről fogunk gondoskodni. A közönség szives támogatását kéri az elnökség. A rÁni in P^nl Elsőrendű áru, pontos mérleg, szo- ■ Cyl, JU uüy ■ iid árak, előzékeny kiszolgálás. Mühlbacher Marton fatelepe és tüzelőanyag raktára RÁKOSSZENTMIHÁLY 4 yf RÁKÓCZl-UT ***• Poroszszén és kox, aprított és hasábfa házhoz szállítva. PlfMTÉ'R 6YÜL>A itÄfi A H. É. T. fióktelep: Nagy raktár. Pontos kiszolgálás. legolcsóbb az ÁRPÁD-ANNATELEPI HOMOKBÁNYA és ÉPÍTŐ RT. fióktelepén. Cinkotai nagyitce (Hév állomás.) Postán való megrendeléseket azonnal teljesítünk. Beresz Lajos kárpitos és díszítő Rákosszentmihály, Ferenc József-tér 2. (Zirmann-ház Elvállal sezlon, matrac, úri- és szalongarnitura készítést úgyszintén mindennemű e szakmába vágó javítást. Pontos, ízléses munka. Jutányos árak Budapesti Központi Általános Tejcsarnok r.-t Rákosszentmihály 86. sz. fiókja József-utca 31 Teljes tej, paszterizált tej, habtejszin, tejföl, gyermek tej yoghurt, I-a teavaj, gyógytejek házhoz szállítva. Kereskedőknek viszont eladásra nagyban szállítunk. feát bSoo Grosshändler J. Budapest, IV« Semmelveis-utca 17. A legszebb készletek legfinomabb háló-, ebédlő-, uri- és szalon-berendezésekben. Mernie Pál BUDAPEST, VÁCI-U. 11. férfi- és női divatáru különlegességek. Rákosszentmihály látványossága OTTHON Rákosi-ut — Harcsa-sor. Minden időben meleg és hideg ételek, a legjobb italok, szolid és előzékeny kiszolgálás mellett. — Szolid, családi mulatóhely. — Minden este, továbbá ünnep és vasárnap délután is a jóhirnevü Kolompár Lajos és teljes zenekara muzsikál. — Előfizetéseket elfogadunk. — Társas vacsorákat, mulatságokat vállalunk. — Menürendszer: Leves, sült, két körettel, tészta vagy sajt. 1 P. 60 fillér. Szives támogatást kér ROZMANITH LÁSZLÓNÉ F ÁJOSLÁBU HÖLGYEK, URAK és GYERMEKEK VISELJÉK A VILÁGHÍRŰ CHASALLA-CIPŐKET Egyedüli árusító: SZÉKELY és TÁRSA Muzeum-körut 7. LÚDTALPBETÉTEK NAGY VÁLASZTÉKBAN LOSONCI EM I BUDAPEST, IV VÁCI-UTCA 13. Díszműáruk, tarsolyok és egyéb ajándék- tárgyak nagy választékban. TELEFON: T. 114-89.