Rákos Vidéke, 1928 (28. évfolyam, 1-53. szám)

1928-11-18 / 47. szám

XXVIII. évfolyam.

Rákosszentmihály, 1928. vasárnap, november 18.

47. szám.

RÁKOS VIDÉKE

TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. RÁKOSSZENTMIHÁLY NAGYKÖZSÉG ÉS SZÁMOS EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA.

Szerkesztőség és kiadóhivatal:

Rákosszentmihály,

Szentkorona-utca 37. TELEFON: Rákosszentmihály 31.

Megjelenik minden vasárnap.

Felelős szerkesztő:

BALÁZSOVICH ZOLTÁN.

Előfizetési ár: Egész évre 10 pengő Fél évre 5 pengő. Negyedévre 2 P 50 fill.

Egyes szám ára 24 fillér. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal.

Mozog a löld ...

Irta; Lengyel Zoltán.

Mint a birnámi erdő fái, úgy mozdultak meg egymás után Budapest környékének városai, falvai és telepei.

Felületesen szemlélve a dolgokat, azt lehetett volna hinni, hogy az öt rendezett tanácsú város megalakulása, illetve a hatodiknak folyamatban levő alakulása után: egyelőre lezáródtak az akták. Hiszen ezzel úgyszólván az egész pestkörnyéki érdekeltségnek újabb elhelyezkedésére és ezzel kapcsolatban az uj intézmények felállítására és a szükséges közmüvek létesítésére, illetve a már létezőkbe való bekapcsolására alkalma nyílott. A perifériákon kifejlődő uj városi élet és ezzel folyamatosan meginduló társadalmi és gazdasági mozgalmak magasabb rendű kultur életnek, fejlődésnek és a meglevő szükségletek fokozottabb kielégítésének nyitották meg a zsilipéit.

A valóság azonban egész más képet mutat. Mert a sok évtizedes mulasztás és ezzel kapcsolatban a megoldandó feladatok uj sorozata jutott felszínre.

A forradalom előtti mozdulatlanság eltakarta a bajokat. Mihelyest ennek vége volt és a régi falusi keret össze töredezett, mihelyest az uj élet kisarjad- zott és ez a közel félmilliónyi lakosság öntudatra ébredt és elkezdett gondolkozni, kiderült, hogy nem annyi a feladat, mint eleinte látszott, hanem sokkal több és azoknak megoldása még szélesebb keretben, még nagyobb erők összefogásával, uj szervezésével és rendszeres, céltudatos, tervszerű munka mellett is csak nagyon hosszú idő alatt lehetséges. Kiderült, hogy a problémának csak első lépése a kisebb közüzemek megszüntetése és a környéki városok megalakulása, mert azután jönnie kell a másodiknak, amely a városok közös érdekű feladatainak közös megoldására és a harmadiknak, amely Budapest fővárossal való tervszerű és állandó összemüködésére vonatkozik. És mindezen uj szervezést és uj keretet tartalommal is megtölti a feladatok és szükségszerű létesítmények egész tömege, amely régóta vár elintézésre és ez többé már halasztást nem tűr.

Azok a jelenségek tehát, amelyeknél fogva egyrészről Újpest, Rákospalota és Pestújhely, másrészről Rákosszentmihály, Sashalom és Mátyásföld egyesítését felvetették, továbbmenőleg pedig Kispest és Pestszentlőrinc egyesítése körüli harcot megindították, ma már kiterjedtek az egész Pestkömyékére, ahol úgy tudom, Albertfalva Budapesthez akar csatlakozni és ezekkel kapcsolatban nem lehet szemet hunyni Csepel és Cinkota jövendőbeli hovatartozásának és megoldandó feladatainak kérdése fölött sem.

Ez a mozgalom egyelőre mindenütt, mint helyi mozgalom mutatkozik, de összességben már Nagy- Budapest problémája, amellyel halaszthatatlanul foglalkoznia kell Pest vármegyének, a fővárosnak és az államnak is. Pest-vármegye régóta tudja, érzi a reánehezedő terhet, amely abból származik, hogy a a főváros vonzó ereje nagy néptömegeket telepitett le a határokon anélkül, hogy ezt a települést jól átgondolt, előrelátó városrendező tervezet előzte volna meg és anélkül, hogy a nagytömegű lakosság szükségleteiről gondoskodás történt volna. Mivel ez a fejlődő élet minden irányban városi igazgatást igényelt: a vármegye bölcsen elő is mozdította ezt az átalakulást és az ezzel járó munkát is tehetsége szerint.

Az állam a sokból eddig csak két ponton intézkedett. Ezek egyike a közbiztonság rendezése, a rendőrség államosítása, amely sikerült és ez nagy lépést jelentett előre. A másik az volt, hogy a környéket külön választókerületben egyesítette, ami azonban legfeljebb politikailag jelent átmeneti modus vivendit, de az ügynek inkább hátrányára szolgált, mert igy tulajdonképen ennek a félmilliónyi lakosságnak csak névleg van a parlamentben képviselete, de közügyeinek nincsen valóságos és érdekelt szószólója.

A főváros az előrelátó Bárczy Istvánnak, illetve Harrer Ferencnek húsz év előtti kezdeményezése óta egyáltalán nem vett tudomást a határán túl lakó közel félmilliónyi saját polgárságáról, sőt ma teljesen elzárkózik még a kérdés elől is. A főváros közgyűlése csupán a haszontalan pártpolitikai viták és egymást emésztő belső hatalmi versengések iránt érdeklődik. Sokan pedig még most is azt hiszik, hogy a Nagy-Budapest, illetve a fővárosnak a környékkel való közös összemüködése annyit jelent, hogy a környék a fővárosi adózó közönség terhére és költségére szeretné magát felruháztatni. Mások azt gondolják, hogy a környék talán feltételek nélkül kapitulálni és egybeolvadni óhajt. Pedig egyikről sincs szó. Tisztában van vele mindenki, hogy a fővárosnak saját feladataira sincsen elég pénze. Másrészről a környék kijegecesedett városai a maguk önállóságát nem akarják feladni, mert a maguk ügyeit jobban tudják vinni és mindenki meg van győződve arról, hogy egyetlen közigazgatási egészbe tömöritett másfélmilliós fővárost nem bir el a kis Magyarország.

Ennélfogva a szervezeti megoldást a középső utakon kell keresni, amely szerint a környék félmilliónyi lakosságának ki kell válnia a vármegyéből éss az egyes környéki városok önállóságukat megtartva, kell, hogy egymással állandó kapcsolatba jöjjenek.

Erre módot nyújt a két nagy közigazgatási re-