Rákos Vidéke, 1928 (28. évfolyam, 1-53. szám)
1928-11-11 / 46. szám
6. oldal. RÁKOS VIDÉKE 46. szám. SASHALMI HÍREK. Rovatvezető: Zagyva József. Iskolánkéul népművelés. Sashalom község elöljárósága és tanítósága megértette Pestvármegye főispánjának szózatát, s egy táborba tömörült a népművelő tevékenység fokozására. Nagyon nehéz volt Sashalmon az érdeklődést felébreszteni, most már odáig fejlődtünk, hogy nov. 4-én egyszerű iskolai hirdetésre valósággal özönlött a nép a megnyitó előadásra. A Postás kör termei zsúfolásig megteltek. A Corvin zenekar Riszter Károly karnagy vezetése alatt nagy fejlődést mutat fel. A közönség zugó tapssal jutalmazta. Az elnöki megnyitót Kovács József főjegyző mondotta. Tömör beszédét gróf Bethlen István miniszterelnök szavaival vezeti be „Korunk uralkodó eszméje a nemzeti egység.“ Igen találóan jellemezte a kort, mondván „Ellenség mindenki, kivel nem köt össze pillanatnyi önző érdek. A gyűlöletnek szennyes áradata már kezdi megölni a termékeny életet.“ Az egység megvalósításán dolgozzék ez a népművelői tevékenység, hogy Sashalom polgárait valláskülömbség nélkül egy táborba hozza, mely ledönti a trianoni erőszakolt határokat. Deszkás Gusztáv gondnok „Az emlékezés, mint lelki életünk jelensége“ címen tartott mély gondolatokban gazdag értekezést. Szabópál Sárika vig monológot adott elő jó készültséggel és rátermettséggel. A népművelő bizottság gazdag programmal indul az uj évfolyam elé. Rendez analfabéta, továbbképző, kézimunka, ének, varró, esetleg nyelvi tanfolyamot és népies előadásokat. Az előadások a központi iskolában lesznek. A vasárnapi előadás a Keresztúri áll. elemi iskola nagytermében d. u. fél 6 órakor. Az előadások teljesen díjmentesek. Károly napja. Károly napja alkalmából Sashalom társadalma is szeretettel ünnepelte népszerű Károlyait, legzajosabban dr. Szakter Károlyt és Darula Károlyt, a késő éjjeli órákig. Ezüst menyegző. Maltz Artur m. kir. postafőfelügyelő, a rk. iskolaszék világi elnöke és neje Rodler Irén házasságát 25 éves évfordulója alkalmából november 4-én áldotta meg Küllős Ede plébános. A Postás kör uj helyisége. A m. kir. postaaltisztek sashalmi csoportja hivatalos helyiségét a Szt István utcából a Viola utcába helyezte át, hol italmérő jogot is nyert. A Mansz teaestélyei. A Mansz hölgyei már hetek óta buzgósággal tartják a sorozatos teaestélyeket, melyek a tiszta jövedelmet a karácsonyi segélyezésre fordítják. Bajnoki mérkőzés. Nov. 4-én a Corvin és SASC bajnoki mérkőzése 1 — 1 eredménnyel zárult Mindkét csapat‘erős küzdelmet fejtett ki. RÁKOSSZENTMIHÁLY SPORTJA. RTK. HÍREK, RTK—BTK 2:1. A budapesti pályán játszott mérkőzés az RTK kitűnő legénységének győzelmével fejeződött be. Erős és heves iramú mérkőzést vívott a két együttes. Az RTK csapata képviselte az észt s a technikát, mig a BTK inkább erős iramú, belemenős modorban játszott, de a mérkőzés mégis fér keretek között folyt le. Az első gólt Tarr beadásából Kiss fejelte. Mintagól volt, — büszke lehet rá. Hosszabb mezőnyjáték után Schrank, ki különben kitünően védett, öngólt vétett. A győztes gólt a mérkőzés befejezte előtt 3 perccel Horváth lőtte. — Vasárnap, f. hó 11-én, délután fél 3 órakor az RTK csömöri-uti sporttelepén a Pestújhelyi SC mérkőzik a bajnoki pontokért az RTK legénységével. A papírformát véve alapul Pestújhelyi győzelmet kell várnunk, mint a tabella első helyezettjétől, de ha sikerül is, nehezen fog menni, ismerve a szentmihályi legénységet, mely épen a legerősebb ellenfelek ellen játsza legjobb formáját. — Az ifjúsági csapatok d. e. fél 11 órakor, a 11-ik csapatok pedig d. u. fél 1 órakor-mérkőznek. A csapatösszeállítás a következő: Schrank, Scheffer I—Szobonyai, Straba—Scheffer II—Bencsik, Tarr- Zsinn—Horváth— Csuzmann - Kiss. Tornaszakosztály hírei. Az RTK tornaszakosztálya f. hó 24-én, szombaton este 8 órakor a Nagykaszinó termében .bemutató tornaestélyt“ rendez. Az előkészületek serényen folynak, mert a szakosztály az idén sem akar az előző évek sikerein alul maradni. Szerephez jutnak a hölgy, férfi és fiú mintacsapatok. Részletes műsor legközelebb. Figyelem! Az RTK labdarugó mérkőzéseire kedvezményes 50 filléres jegyek elővételben a következő helyeken válthatók: Meiszter dohánytőzsde Piac-tér, Lengyel dohánytőzsde Csömöri- ut, Manglitz cipész Rákóczi-ut, Szeidler pék Aulich-utca, Vittek testvérek Csömöri-ut és Szeidler füszerüzletében, Lechner Lajos- utca. A pálya pénztáránál váltva a jegyek ára 80 fillér. RAFC HÍREK. RAFC—Amatőr 1:1 (1:0). A RAFC csapata elbizakodott játékának köszönheti pontveszteségét. A vezetőségnek erélyes kézzel kell rendet teremteni és nem szabad tűrni, hogy egyes játékosok sportszerűtlen viselkedésükkel az egész csapat szellemét megbontsák A gólt Kompis rúgta, melyet az Amatőr a II-ik félidőben kiegyenlített. Utána a RAFC állandó fölényben játszott, de csatárai a legjobb helyzeteket is elidegeskedték. — Vasárnap a RAFC az NTC csapatával játszik bajnoki mérkőzést a Pozsonyi-uti pályán. Találkozás háromnegyed 10 órakor a Határ-uti megállónál. Kérjük tagjainkat, hogy minél nagyobb számban kisérjék el a csapatot. Torna a futballisták részére. A futball-szakosztály vezetősége nov. 15-étol (csütörtöktől) kezdve, minden csütörtökön este fél 8 órakor tornaórát tart, amelyen minden futballista megjelenni tartozik, annál is inkább, mert a csapatba elsősorban csak azokat a játékosokat veszik be, akik a tornaórákon részt vesznek. A tornaórákat a tornászok óráitól függetlenül és csupán futballisták részére tartják. A pályatréningeket a további intézkedésig úgy mint edtig, szerdán délután tartják. Ping-pong. November 10-én, délután 4 órakor kezdődik-a női körmérkőzéses ping-pong verseny. A szakosztály a következő játékosok részvételére számit: BSE részéről Sipos Annus, Körnberg Istvánné, Sipos Klári. RAFC részérői: Király Gizi, Pender K. Farkasné, Szklenár Miklósné, Szklenár lionka, Rothammer Magda és Mühlbeck Sári. Este 6 órától a BSE - RAFC 6-os csapatversenye lesz. A RAFC részéről indulnak : Nagy Vilmos, Kapás László, Nuridsány Béla, Ruff György, Steiner István, Szigethy György. Ügyes pedikür ajánlkozik. Heinrich Péter Batthyány-utca 39. szám. Szép, különbejáratu bútorozott szoba és szoba- konyhás különálló lakás kiadó. Szentkorona-u. 39. A gödöllői kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. 20307-1928. tkv. sz. Újabb árverési hirdetmény-kivonat. I. Izsák Miklós budapesti és II. Dán A. Adolf budapesti végrehajtatóknak, özv. Hamvay Ferencné rákoshegyi végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság I. rendű végrehajtató újabb kérelmére a végrehajtási árverést 110 pengő, továbbá Dán A. Adolf javára 204 P 66 f. tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a gödöllői kir. járásbíróság területén lévő, Rákoshegy községben fekvő s a rákoskeresztúri 1494. sz. betétből alakított s jelenleg a rákoshegyi 309. sz. tkvi betétben A. I. 1-2. sor 1019, 1020hrszámok alatt felvett 67 és 207 négyszögöl területű Hieronymi utca 15. sz. háznak, udvarnak és beltelki kertnek, özv. Hamvay Ferencné sz. Huszár Erzsébet nevén álló felerészére 2000 pengő kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1928. évi november hó 9-ik napján d e. 9 órákor Rákoshegy községházánál fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlan a kikiáltási ár felénél alacsonyabb áron nem adható el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10 százalékát készpénzben vagy az 1881 : LX. t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számító.t óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni vagy a bánatpénznek előlegesen bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet Ígérni senki sem akar, köteles nyomban a bánatpénzt az általa Ígért ár 10 százalékáig kiegészíteni, mert különben Ígérete figyelmen kívül marad és az árverésben, melyet haladéktalanul folytatni kell, részt nem vehet. Gödöllő, 1928. évi szeptember hó 13. dr. KRAYZELL. s. k„ járásbiró.