Rákos Vidéke, 1928 (28. évfolyam, 1-53. szám)
1928-10-07 / 41. szám
XXVIII. évfolyam* Rákosszentmihály, 1928. vasárnap, október 7. 4). szám. RÁKOS VIDÉKE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. RÁKOSSZENTMIHÁI A NAGYKÖZSÉG ÉS SZÁMOS EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utca 37. Megjelenik minden vasárnap. ’Felelős szerkesztő : BALÁZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár: Egész évre 10 pengő Fél évre 5 pengő. Negyedévre 2 P 50 fill. Egyes szám ára 24 fillér. Hi detéseket felvesz a kiadóhivatal. Huszonöt esztendő. Huszonöt esztendő, de nem jubileum. Erélyesen tiltakozom ellene, hogy bárki is annak minősitse. Jubileuma lehet és volt, sőt talán, ha Isten segit, lesz még a Rákos Vidékének, az újságnak, de az ember, az egyén, aki hétről-hétre megirja, formálja, az nem jubilál. Az ujságiró lelke, élete, minden szellemi tartalma itt van, ezekben az ólombetűkben, amelyek az ő gondolatai nyomán sorakoznak a papíron katonarendbe. Az újság valami; a jó újság, — jól betöltött hivatás, programm, fegyver, hatalom, nemes eszmék, nagy célok katonája, igék hirdetője, hazaszeretet, erkölcs és közérdekek fáklyavivője, eszmék, elvek, nemes érdekek szolgája. Ha életének mértföldköveihez ér és megérdemli, ám jubilálják: az elismerés mindenkor uj erőforrás számára. Az ember azonban legyen szerény, legyen névtelen, s maradjon az irás függönye megett, miként névtelenül rójja a betűket hétről-hétre. Ezért hát csak épen megemlitem, — hiszen úgy sem titok — hogy a Rákos Vidéke szerkesztését pont most huszonöt esztendeje vettem át. A mai számmal kezdem meg a huszonhatodik esztendőt. Száz negyedév telt el, amióta én csinálom ezt az újságot. Szép idő: egy emberélet, amely itt élte ki magát, ezeken a lapokon ... Harminc évvel ezelőtt lettem hivatásos ujságiró, mint a Fővárosi Tudósitó cimü kőnyomatos és a Magyar Székesfőváros cimü közigazgatási hetilap riportere. A negyedik hónapban mindkét lap segédszerkesztője lettem, tanitómesterem, Géléi József, utódaként. Jó két évig csináltam ezeket a lapokat, ahol helyemet aztán Rózsa Károly, a Budapesti Hirlap kiváló munkatársa, a gázgyár mostani igazgatója, foglalta el. Én viszont idegen név alatt megalapítottam az Országos Közigazgatási Hetilapot, de a pompás reményekkel indult vállalkozás, tőke hiányában megbukott. Voltam még segédszerkesztője egy igen csinos, diszes szépirodalmi hetilapnak, az Uj Világnak, ahol azonban három hónap alatt csak három pikkoló feketét szereztem és igy szakitanom kellett vele. Akkor már idekinn a Sporttelep titkára voltam és láttam a Rákos Vidéke ten- gődését. Vakmerő ötlettel megszereztem a lapot és a halódó Rákos Vidékében uj reményekkel köszöntöttem az olvasót. A lapot, mely az idén huszonnyolcadik évfolyamát fejezi be, szegény, rég megboldogult Pártényi József barátunk alapította, nemes ambícióval, de annál kevesebb szivvel és épen ezért még kevesebb szerencsével. A villája ment rá másfél év alatt. Mikor én átvettem, cudarul sovány üzletnek kínálkozott. A lelkesedés, a vakmerő ideálizmus vitt rá, hogy megpróbálkozzam vele, a rajongva szeretett Szentmihályért és a szépemlékü első sportegyesületéért, a Rákosszentmihályi Sporttelepért, amely a magyar labdarugó sport úttörői, a Budapesti Torna Klub és társai oldalán vett részt a mérhetetlen jelentőségű sport meghonosításának munkájában és első formaszerü társadalmi egyesülete is volt az újonnan alakult községnek. Majd csak kihúzok vele egy-két negyedévet, •— gondoltam — azalatt lendítünk valamit az uj község dolgain és másrészről legalább hűséges krónikánk megőrzi majd az utókor számára a kezdeti idők önzetlen munkáinak és önfeláldozó munkásainak hírét. Nekivágtam tehát és Isten nevében, a szeretet szavával, a lelkesedés melegével, a megbecsülés jóindulatával köszöntöttem közönségünket... Jó Istenem! Mi lett azóta a labdarugó sportból, mi lett Rákosszentmihályból, mi lett az egy-két negyedévből! Az én hajanj. is megderesedett, de ha a lelkembe tekintek, nem találok benne most se mást, némi kesernyés tapasztalatokat nem számítva, mint akkor, huszonöt évvel ezelőtt, amikor első cikkem jelent meg a magam szerkesztette Rákos Vidékében. »Mintha az ősz lombhervasztó ujja át se futott volna lelkemen.« Az ideálizmust, az optimizmust, a szép és jó szeretetét nem diné ki onnan még egypár huszonöt esztendő sem. Egyik hires francia iró mondja, hogy az ember születik haj, fog és illúziók nélkül és meghal haj, fog és illúziók nélkül, de én büszkén mondom, hogy még ime, a száz negyedév után is megvan a hajam, a fogam sem hamis és megtépve bár, de élnek illúzióim, tehát — úgy lehet — nem kell még bucsuz- kodnom, hanem e magánjellegű határkő után, a régi kedvvel, a régi lelkesedéssel neki indulok a2 újabb útnak. Előbb azonban •— tudom kötelességemet — elmegyek az Ur templomába és hálát adok, amiért e hosszú pályán sohasem hagyott el és idáig segített, azután pedig megköszönöm nektek, kedves barátaim, hűséges munkatársaim, hogy kezdettől fogva mindig önzetlen szeretettel segítettetek küzdelmes munkámban, megköszönöm annak a sok ne- meslelkü, igaz jóakarómnak, hogy főként a viszontagságos években szeretettel támogattak és segítettek törekvéseimben és megköszönöm neked, kedves, jó közönségem, hogy bizalmaddal, szereteteddel, támogatásoddal eddig is megajándékoztál. Tudom, hogy mindezt inkább csak jó akarattal fizettem meg, de, hogy mindazt, amit szeretnék, amit elgondoltam, amit kemény akarattal célul tűztem, meg nem valósíthattam még, abban nemcsak a magam gyarló- ' sága a hibás, hanem főként az a szörnyű világégés, amely mindnyájunkon olyan kegyetlenül végigpusz- titott, s amely megfosztott egész életünk minden munkájának gyümölcsétől. íme, huszonöt év alatt
